Súlyos ózonszennyezést okozott a légszennyezés elleni harc Kínában

2019. január 2.

Hírek

Mintegy 40 %-kal csökkent a levegőben lévő szálló por (PM2,5) koncentrációja a kelet-kínai városokban azóta, hogy a kínai kormány 2013-ban szigorú intézkedéseket rendelt el a légszennyezés elleni harcban, ám a drámai mértékű csökkenés megváltoztatta a légkör összetételét és súlyos ózonszennyezést idézett elő.

15 ezer magyart gyilkol meg a szennyezett levegő

2018. november 1.

Hírek

A légszennyezettség miatt évente több mint félmillió ember hal meg Európában – derül ki az Európai Környezetvédelmi Ügynökség pár napja bemutatott jelentéséből.

Százezrével öli a gyerekeket a légszennyezés

2018. október 30.

Hírek

A világ gyermeklakosságának nagyjából 93 százaléka szív minden nap az egészségére és a fejlődésére is komoly kockázatot jelentő szennyezett levegőt. Csak 2016-ban körülbelül 600 ezer gyerek halálát okozta légszennyezettségből eredő fertőzés.

Gyilkosabb a légszennyezettség mint a dohányzás

2018. október 28.

Hírek

Évente 7 millió ember hal meg a szennyezett levegő belégzése miatt – nyilatkozta a legfrissebb kutatások alapján Tedros Adhanom Ghebreyesus, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ügyvezető igazgatója.

Szeptember 26: fordulónap a fűtőkészülékek NOx határérték-csökkentésében

2018. szeptember 26.

Hírek

Mától már nemcsak a készülékek energiahatékonyságára, hanem szennyezőanyag-kibocsátására is figyelni kell – csak olyan fűtőkészülékek kerülhetnek forgalomba és helyezhetők üzembe, melyeknek NOx kibocsátása nem haladhatja meg az 56 mg/kWh értéket. A nitrogén-oxidok ugyanis károsak az emberi egészségre, és szerepet játszanak a savas esők kialakulásában is.

Az eddig gondoltnál halálosabb a PM 2.5

2018. szeptember 7.

Hírek

A levegőben szálló finompor (PM2.5) világszerte egyharmaddal több halálesetet okoz, mint amennyit az eddigi becslések alapján feltételeztek – közölte egy nemzetközi kutatócsoport a Pnas című szaklapban bemutatott tanulmányában.

Minden budapesti lakos passzív dohányos lenne?

2018. augusztus 17.

Hírek

Tudtad, hogy a budapesti levegő csaknem 3 cigaretta elszívásával ér fel naponta? A Varsói Szmogriadó elnevezésű lengyel civil szervezet kezdeményezésére kifejlesztették a „szmogszámlálót”, amely cigarettafüstben fejezi ki a nagyvárosok légszennyezettségét. A silány levegőminőség átlagosan évi több mint tízezer korai halált okoz hazánkban, a hatóságok mégis késlekednek hatékony intézkedések kidolgozásával.

Méhekkel tanulmányozzák Róma légszennyezettségét

2018. augusztus 2.

Hírek

Az olasz főváros biodiverzitását és légszennyezettségét tanulmányozzák méhek segítségével olasz méhészek, akik Róma központjában 15 méhkaptárt helyeztek ki épületek tetejére.

Készül Budapest klímastratégiája

2018. május 3.

Hírek

Előrelépést jelent, de még sokat kell dolgozni Budapest Klímastratégiájának tervezetén – ezt állapította meg a Levegő Munkacsoport.