Barion Pixel

Kínai méreglerakattá, vegyi anyagok elosztóközpontjává árusítaná ki Magyarországot a „Rogán polip”

Millió konténernyi vegyi anyag a budapesti kertvárosba? A Direkt36 szerint Rogánék már szervezik, hogy Magyarország legyen a kínai vegyi anyagok európai elosztóraktára. Az üzletet bonyolító két cég közül legalább az egyikhez köze is van Rogán Antal köreinek, a politikus egykori jobbkezének számító ügyvédnek, Kertész Balázsnak.

Szétverheti a hulladélgazdálkodást, hogy kormányrendelet szerint fizethet a Mol a hulladékért

Nem a piaci árat fogja fizetni a Mol a hulladékért, hanem egy kormányrendelet alapján megszabottat. A Mol júliustól lép be a piacra, miután elnyert egy 35 éves állami koncessziót. Az eddigi hulladékkezelő cégek a Mol alvállalkozói lesznek, de nemcsak ők járnak rosszabbul, hanem az ipari szereplők is, akiktől várhatóan már a piacinál olcsóbb áron fogja…

Újabb gátlástalan orbáni einstand

Ellentételezés nélkül a Fővárosi Önkormányzattól állami tulajdonba vennék augusztustól a budapesti Podmaniczky, Vörösmarty és Széchenyi tereket egy készülő törvényjavaslat szerint. Aztán megkapná a fideszes vezetésű V. kerület, méghozzá Rogán Antal volt polgármester tárcájának javaslatára. Az “einstand” azonban jogsértő lehet; a Pénzügyminisztérium szerint ”alkotmányossági aggályok merülhetnek fel”.

390 milliós zöldrefestés a Liget átépítéséről

Nettó 390 milliós szerződést írt alá a Városliget zrt egy reklámcéggel. Feladatuk a Liget Budapest projekt kommunikációs feladatainak teljes körű ellátása egy évre. Megzavarták ma a Ligetvédők a Városfejlesztési Bizottság ülését. Maroknyi aktivista nem gátolhatja a Liget megújítását.

Ezért kapott tanyasi támogatást a Belváros

A Belváros önkormányzata szeretné felújítani a kerület tulajdonában lévő Hold utcai vásárcsarnokot, ezért pályáztak a tanyaprogramban – közölte Puskás András alpolgármester. Az 529 pályázó közül a legtöbbet Budapest V. kerülete kapta.

Rogán belvárosi tanyaprogramja

3,5 milliárd forintot osztanak szét idén a tanyafejlesztési program keretében. Az 529 pályázó közül a legtöbbet Budapest V. kerülete kapta. A belvárosi tanyaprogram összesen 226 millióból gazdálkodhat. – Lesz szép tanyasi piacunk – válaszolt a kerület!

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.