Az idei békanászt komoly érdeklődés kísérte az erdőjárók részéről. Nem véletlenül. Az extrém száraz tél után beköszöntő esősebb, koratavaszi időszakban egyes erdei kistavakban tömegesen jelentek meg a barna békákként is ismert erdei- és gyepi békák.
szaporodás
Tavaly 2 millióval csökkent Kína népessége
Kína népessége rekordalacsony születésszámmal és az 1974 óta legmagasabb halálozási rátával 2023-ban már a második évben csökkenő tendenciát mutat, aminek demográfusok szerint többféle oka lehet. Az újszülöttek száma 5,7 %-kal 9,02 millióra csökkent; ezer főre vetítve 6,39 születés volt, ami a 2022-es 6,77 után rekordalacsony születési ráta.
Baranyai bagolyrekordok: túl a nyolcezredik fiókán
A gyöngybaglyok tekintetében az egyik szemünk sír, a másik pedig nevet. Az MME Baranya Megyei Csoportja által a templomtornyokba és padlásokra kihelyezett 161 költőládából idén 59 db-ot (36,6%) foglaltak el a madarak.
Világrekord tízfiókás szalakóta-fészekalj Magyarországon
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Budapesti Helyi Csoportja minden évben ellenőrzi a fokozottan védett szalakóták számára a Felső-Kiskunságba is kihelyezett mesterséges odúkat. A faj jellemzően 3-5, ritkán 6 tojásos fészekaljakat rak, de időnként ennél nagyobb fészekaljaméretek is előfordulnak.
A környezetszennyezés hathat a gyermek nemére
A környezetszennyezésnek való kitettség hatással lehet a születendő gyermek nemére. Máshogy hat a higany, a króm, az alumínium-, és máshogy az ólomszennyezés – állapította meg egy kutatás amerikai és svéd közös kutatás.
Az átlagosnál magasabb a fiókaszám a fehér gólyáinknál
Bár a fehér gólyák költési szezonja még tart, az elhúzódó aszály közepette a faj költési nehézségeiről terjednek (ál)hírek. Ezért az MME a már rendelkezésre álló 300 fészekadat alapján, melyben a sikertelen párok is szerepelnek, időközi számítást végzett. Eszerint az átlagos fiókaszám idén 2,54. Mivel ez az elmúlt 30 év átlagában 2,35 volt, a mostani az…
Miért látni kevesebb madarat augusztusban?
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez a nyár utolsó hónapjában rendszeresen érkeznek aggódó bejelentések arról, hogy az emberek feltűnően kevesebb madarat látnak az addig megszokotthoz képest. Szerencsére ennek hátterében nem természetvédelmi probléma, hanem a költési időszak befejeződése áll.
9 fiókát nevelt fel egy cserebökényi szalakótapár
Kilenc fiókát nevelt fel egy szalakótapár a Körös-Maros Nemzeti Park Cserebökény részterületén. Magyarországon ez a második, bizonyított eset, amikor ilyen népes család lapult egy költőládában.
Gyökeresen átalakítja a halászatot a műanyag szennyezettség
Lassabban fejlődhetnek és több táplálékra van szükségük azoknak a halaknak, amelyek a melegebb és a műanyagszennyezésnek jobban kitett vizekben élnek – ez pedig komoly halászati problémát okozhat. Műanyagokból pedig nincs hiány a vizekben: csak a Földközi-tengerben évente körülbelül 17 600 tonna műanyag landol: olyan, mintha minden magyar lakásban évente bedobálnának 4,3 kiló szemetet.
A növények fennmaradását is befolyásolja az állatfajok kihalása
A magokat szétszóró emlős- és madárfajok számának csökkenése árt a növények alkalmazkodóképességének – mutattak rá kutatók egy friss tanulmányban.