Hírek
Az elmúlt években számos Balaton-menti település közélete a városban vagy községben megvalósuló nagyberuházások köré szerveződött. Elég a szántódi Balalandre, az egyes tihanyi és keszthelyi beruházásokra vagy a balatonvilágosi Club Aliga kikötőre gondolni. Ezeknek a beruházásoknak sok esetben már a híre elég volt ahhoz, hogy valamiféle civil ellenállás kezdjen létrejönni.
Programok
Július 5-én, pénteken, 9:00 és 16:00 óra között az intézeti Nyílt napon ingyenesen látogatható a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézete (BLKI) Tihanyban. A rendezvény célja, hogy az érdeklődők hiteles információt szerezhessenek a Balaton élővilágáról, a Balatont érintő folyamatokról és az intézetben folyó kutatásokról.
Hírek
Miután az előző terveket elutasította a kormányhivatal, a befektető jelentősen átalakította a Tihanyi Kenderföldekre tervezett beruházás elképzeléseit. Ez inkább településrendezési szempontokat érint, sőt, az eljárási könnyítések miatt visszalépésnek is tekinthető, ugyanis a természeti szempontokat továbbra sem veszi figyelembe.
Hírek
Jordán Ferenc a Tihanyban található Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) igazgatója volt 2019 és 2020 között. Az ellentmondásos megítélésű biológus kirúgásához nagyban hozzájárult, hogy nem félt a konfrontációktól, és nyíltan felszólalt a tó körbebetonozása ellen.
Hírek
A telex szerint pert nyertek a civilek, a Veszprém Megyei Kormányhivatalnak egy megismételt környezetvédelmi eljárásban meg kell vizsgálnia, hogy milyen környezeti hatásai lesznek a Balaton Kapu elnevezésű turisztikai beruházásnak Tihanyban.
Hírek
Tihanyban van a Balaton partján egy elhanyagolt, erdős-mocsaras terület, ahova a közeljövőben akár 500 lakással lakóparkok, 120 szobás szálloda, mélygarázsok és parkolók épülhetnek. A fideszes polgármester vezette önkormányzat, miután jelentős területeket adott el magánbefektetőknek, növelte a beépíthetőséget. Tósoki Imre most közvetíteni próbál a tiltakozó helyiek és a befektetők között, bár a végső döntés már nem… Tovább »
Hírek
Több településrendezési ügy kapcsán egy eljárásban módosítaná a tihanyi önkormányzat a helyi építési szabályzatot, illetve a szabályozási tervet, csakhogy a Mérce szerint az egyik beruházás miatt aggodalmukat fejezték ki a Balaton-partot védő civilek.
Hírek
Tavaly valaki Tihany Óvár nevű részén nagyszabású építkezésbe kezdett. A majdnem 9000 nm-es telken 2019 végéig szőlő, rét és gyümölcsös volt. Itt egy óriási gödröt ástak, amin az építési engedély szerint egy 385 négyzetméteres, lakófunkcióval is rendelkező mezőgazdasági épület lesz. A tulaj mindössze 500 ezer forintos természetvédelmi bírsággal megúszta a fél hegy eltüntetését.
Hírek
„Egyre több pénz van arra, hogy agymosott lakájtudósok megrendelt eredményeket szállítsanak a hatalom számára. Mesterséges intézetekbe áramlanak források, ahol megbízható emberek költik a pénzt. Bármire, csak ne kérdezzenek vissza.” A Balatoni Limnológiai Intézetet egyelőre még vezető Jordán Ferenccel a Válaszonline beszélgetett hazugságokról, kiöregedett, szakmailag kérdéses akadémikusokról, öngyilkos tudománypolitikáról, „nemzeti tudományról”, betonozásról, NER vitorlás érdekkörről.
Hírek
Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) 3, jelenleg 1-1 kutatóközponthoz tartozó intézete kiválik a kutatóközpontból, és tevékenységét önálló kutatóhelyként folytatja tovább a hálózaton belül – közölte az ELKH. Az egyik, újra önállóságot kapó intézmény a Balatoni Limnológiai Intézet (BLI) lehet, azonban a döntéshozók ezt nem Jordán Ferenc, a mostani igazgató vezetésével tervezik – értesült a… Tovább »