A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: 444.hu

Tavaly valaki Tihany Óvár nevű részén nagyszabású építkezésbe kezdett. A majdnem 9000 nm-es telken 2019 végéig szőlő, rét és gyümölcsös volt. Itt egy óriási gödröt ástak, amin az építési engedély szerint egy 385 négyzetméteres, lakófunkcióval is rendelkező mezőgazdasági épület lesz. A tulaj mindössze 500 ezer forintos természetvédelmi bírsággal megúszta a fél hegy eltüntetését.

A környéken egyre gyakrabban épülnek olyan medencés luxusnyaralók, melyeket mezőgazdasági épületnek neveznek. Tihany lett az Orbán közeli NER lovagok és kiszolgálóik egyik balatoni főhadiszállása.

A 444.hu szerint a  DK képviselője, Vadai Ágnes írásbeli kérdést tett fel a Gulyás Gergelynek, arról érdeklődött, mi lett az eredménye a Veszprém Megyei Kormányhivatal vizsgálatának, melyet a nagy érdeklődést kiváltó tihanyi építkezés ügyében rendeltek el.  Vadai Ágnes korábbi, „Ki a felelős a Tihanyi-félsziget  természetkárosítás-gyanús építkezéseiért?” címmel tett fel kérdést, akkor azt a választ kapta, hogy a Veszprém Megyei Kormányhivatal építésfelügyeleti, illetve területi természetvédelmi hatósági hatáskörében vizsgálja az építkezést.

A képviselő most az eljárás eredményéről érdeklődött. Kérdésére Orbán Balázs válaszolt. Azt írta, a kormányhivatal a tulajdonost 2020. október 16-án
„természetvédelmi engedély nélkül elvégzett fakivágás és szakhatósági hozzájárulástól eltérően végzett tevékenység miatt ötszázezer forint természetvédelmi bírság megfizetésére kötelezte”.
A tulajdonos a bírság ellen jogorvoslattal élt, a közigazgatási per a Veszprémi Törvényszék előtt jelenleg is folyamatban van.

„Tájékoztatom továbbá, hogy a fentieken túlmenően az építésfelügyeleti hatóság az ingatlanon zajló építőipari kivitelezési tevékenységet a helyszínen szúrópróbaszerűen, valamint az építési naplóban távoli eléréssel is többször ellenőrizte” – írta válaszában a Miniszterelnökség államtitkára.

Kapcsolódó anyagok:

Fidesz NER módi: kiirtják az erdőt és elhordják a hegyet, csak hogy az övék legyen a legszebb panoráma

El a kezekkel Tihanytól!

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás