Hírek
Az amerikai kőolaj-és gázipar évente 13 millió köbtonna metánt bocsát ki, 60 százalékkal többet az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség eddigi becslésénél – derült ki az Coloradói Egyetem vezetésével készült tanulmányból.
Hírek
Az amerikai kőolaj-és gázipar évente 13 millió köbtonna metánt bocsát ki, 60 százalékkal többet az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség eddigi becslésénél – derült ki az Coloradói Egyetem vezetésével készült tanulmányból.
Hírek
Kína hosszú évekig volt a világ szemetese, mielőtt 2018. január 1-től betiltotta a külföldi országok által újrahasznosításra küldött, nem ipari hulladék importját. 1988 óta a világ műanyag hulladékának – üdítős palackok, szatyrok, stb. – nagyjából a felét küldték Kínába, de a tiltás óta az országoknak maguknak kell gondoskodniuk a szemétről.
Hírek
6 millió négyzetkilométernyi erdőség, park, természetvédelmi terület van veszélyben a bányászat, fakitermelés és gazdálkodás miatt. A világ természetvédelmi területeinek egyharmadát veszélyezteti emberi tevékenység, és a legtöbb terület védelme nem éri el valódi célját.
Hírek
Hawaii ma két olyan törvénytervezetet fogadott el, ami azt a célt tűzte ki, hogy az állam 2045-ig megszabaduljon a fosszilis energiától, és az energiaellátását csak megújuló energiaforrásokból oldja meg.
Hírek
2020-tól minden Kaliforniában épülő legalább háromemeletes új háznak rendelkeznie kell majd napelemekkel, ha jövő héten az állam energetikai bizottsága megszavazza az erre vonatkozó rendelettervezetet.
Hírek
A magzat első szívdobbanásától tilos az abortusz Iowában. Az Egyesült Államok legszigorúbb abortusztörvényét fogadták el szerdán.
Hírek
Tudós helyett Jim Bridenstine republikánus politikus lesz a fő űrkutató. A klímaváltozás okait tagadó laikust választott a NASA élére az amerikai szenátus. Még szerencse, hogy nem laposföld hívő.
Hírek
Hogy az atomenergia totálisan versenyképtelen, arra egyre több racionálisan gondolkodó rájön. Most a legnagyobb amerikai atomerőmű-üzemeltető cég vezetője mondja ki, hogy a nukleáris technológia halálra van ítélve. Az Orbán-kormány Pakson egy ipartörténeti emlékért adósítja el hazánkat Putyinnak – mai áron – a magyar GDP 15 százalékáért. Sárga kerettel fest zöldre a Roszatom.
Hírek
Egyetlen északi simabálna borjút sem észleltek az USA délkeleti partjainak térségében az idei ellési időszak végén, ilyenre az elmúlt 30 évben soha nem volt példa – közölték helyi vadvédelmisek.
Hírek
A kőolajalapú használati cikkek, mint a festékek, tisztítószerek, parfümök vagy növényvédő szerek ugyanolyan mértékben járulnak hozzá az USA városainak légszennyezettségéhez, mint a gépkocsik kipufogógáza.
Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.
Weboldalunk sütiket használhat a honlap optimizálásának céljából. A Sütik fontosak a weboldal megfelelő működéséhez, valamint a sütiket a felhasználói élmény fokozásának érdekében is használunk. Segítségükkel statisztikai adatokat gyűjtünk az oldal optimális működéséhez, és az érdeklődőnk preferenciáinak megfelelően fejlesztjük tovább weboldalunkkat.
Alapvető it biztonságtechnológiai szempontok alapján a tűzfalunk által elhelyezett sütik nem tilthatóak le, hiszen ez az oldal biztonsági kockázatát növelné.
A szükséges sütik nélkül az oldal felhasználása, az alapvető funkciók működése nem teljesülhet maradéktalanul! Kérjük az optimális felhasználás érdekében járuljon hozzá használatukhoz az alábbi gomb segítségével.