Hírek
Dacian Cioloș, a leköszönő román kormányfő mégsem nyújtja be a Verespatakot világörökségi címre javasló beadványt. A román kormányszóvivő legutóbbi sajtóközleményében a beruházó kanadai Gabriel Resources által Verespatak ügyében Románia ellen indított perre hivatkozva indokolta a kormány döntését. A verespataki Alburnus Maior Egyesület szerint ezzel Ciolos korábbi ígéreteit megszegve elárulta Verespatakot.
Hírek
Kocsis Tibor Balázs Béla-díjas filmrendező Új Eldorádó című dokumentumfilmje az elmúlt 15 év egyik legtöbb díjat nyert alkotása. A verespataki történet folytatása a 300 tonna arany c. film, amelynek teltházas díszbemutatójára Áder János köztársasági elnök jelenlétében, a Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 felvezetéséként került sor.
Hírek
A román kulturális tárca indítványozta, hogy Verespatak felkerüljön az UNESCO világörökségeket tartalmazó listájára. A döntést a román kulturális tárca és a környezetvédelmi minisztérium közösen jelentette be, hat évvel azután, hogy az erre vonatkozó kérés felvetődött. Ez a döntés nem csupán a verespataki kulturális értékek védelme szempontjából nagy jelentőségű, hatalmas győzelem a civil társadalom számára is.
Hírek
Védett műemlékvédelmi területté nyilvánította a román kulturális minisztérium az erdélyi Verespatak települést, ahol a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) vállalat akart aranybányát nyitni.
Hírek
Valóban szükségünk van annyi aranyra, amennyit kitermelünk? Tanultunk-e a nagybányai vegyianyag-katasztrófából? A 15 éve történt tiszai ciánszennyezés az arany kitermelés eredményeként következett be, amikor 25 méteres szakaszon szakadt át a zagytározó gátja.
Hírek
2014 augusztus 4-én a Mount Polley nevű réz- és aranybánya zagytározójának a gátja átszakadt, az egyik legsúlyosabb bányabalesetet okozva Kanadában. Ez a gát és a verespataki bányaprojekt ugyanazon szakértők munkája.
Hírek
Az Európai Bizottság jelenleg nem tartja indokoltnak a ciánalapú bányászati technológiák általános tilalmára vonatkozó intézkedések meghozatalát – idézte Janez Potocnik környezetvédelmi biztost közleményében Tőkés László európai parlamenti képviselő sajtóirodája.
Hírek
Hétfő éjjel átszakadt egy kanadai arany- és rézbánya zagytározójának gátja. Ötmillió köbméter mérgező víz és iszap zúdult a környékre, folyóvizekbe és tavakba.
Hírek
Támogatja a verespataki arany és ezüst kitermelését Victor Ponta román miniszterelnök a környezetvédelmi normák betartása mellett.
Hírek
Elutasította a román képviselőház is a verespataki aranybánya-beruházást elősegítő törvénytervezetet, amelyet tavaly augusztusban a bukaresti kormány terjesztett a törvényhozói testület elé. Csak a törvénytervezet bukott el, a bányaprojekt még nem – figyelmeztet a Zöld Erdély Egyesület.