Hírek
Rekordnak számító, tizenkét végveszélyben lévő szumátrai tigrist sikerült videóra rögzíteni mindössze két hónap leforgása alatt egy nyugat-indonéziai erdőben – közölték a WWF helyi aktivistái.
Hírek
Rekordnak számító, tizenkét végveszélyben lévő szumátrai tigrist sikerült videóra rögzíteni mindössze két hónap leforgása alatt egy nyugat-indonéziai erdőben – közölték a WWF helyi aktivistái.
Hírek
Az erdők világszintű, drámai eltűnésének veszélyére figyelmeztet a Természetvédelmi Világalap. A WWF legújabb tanulmánya szerint, ha a fakitermelés az eddigi ütemben halad, 2050-re a veszteség elérheti a 230 millió hektárt.
Hírek
Hódvalóságshow indul a hódmezővásárhelyi önkormányzat honlapján: néhány hónapon belül bárki, bárhonnan, egyetlen kattintással betekintést nyerhet majd egy hódcsalád életébe.
Hírek
A Föld Napján világszerte mindannyian jobban figyelünk a környezetünkre. A kitüntetett figyelmet azonban az év többi napján is meg kellene adnunk a bolygónknak, ha meg akarjuk menteni. A WWF Élő bolygó jelentéséből ugyanis kiderül, mennyit romlott a Föld egészségi állapota.
Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.
Weboldalunk sütiket használhat a honlap optimizálásának céljából. A Sütik fontosak a weboldal megfelelő működéséhez, valamint a sütiket a felhasználói élmény fokozásának érdekében is használunk. Segítségükkel statisztikai adatokat gyűjtünk az oldal optimális működéséhez, és az érdeklődőnk preferenciáinak megfelelően fejlesztjük tovább weboldalunkkat.
Alapvető it biztonságtechnológiai szempontok alapján a tűzfalunk által elhelyezett sütik nem tilthatóak le, hiszen ez az oldal biztonsági kockázatát növelné.
A szükséges sütik nélkül az oldal felhasználása, az alapvető funkciók működése nem teljesülhet maradéktalanul! Kérjük az optimális felhasználás érdekében járuljon hozzá használatukhoz az alábbi gomb segítségével.