Európában összesen 36 endemikus növényfajról tudtuk úgy, hogy kipusztultak a Föld színéről, a Nature Plants című folyóiratban most megjelent tanulmány eredményeinek köszönhetően azonban közülük 17 esetében mégsem ez a helyzet.
Kutatók nemzetközi csoportjának sikerült 17, Európában hosszú évtizedek óta kihaltnak vélt növényfaj meglétét igazolnia. Vizsgálatuk során áttekintették a fajok rendszertanát, ellenőrizték azok természetes élőhelyeit, valamint gyűjteményekben, gyűjteményes kertekben való előfordulásukat is. A újrafelfedezések az eddig kipusztulnak hitt fajokat egyből a természetvédelem figyelmének középpontjába állították, hiszen fennmaradásuk célzott védelmi intézkedéseket és további kutatásokat igényel.
A Roma Tre Egyetem (Róma, Olaszország) vezetésével működő kutatócsoport részletes vizsgálatoknak vetette alá azt a 36, korábban csak Európából ismert (endemikus) növényfajt, melyeket egy ideje már kipusztultként tartottunk számon, és megállapították, hogy közülük 17 esetében mégis van esély a fennmaradásra.
Három növényfaj a közelmúlt terepi kutatásai során került elő újra: egy csüdfű-, egy sárma- és egy medvegyökér-faj (Astragalus nitidiflorus, Ornithogalum visianicum és Ligusticum albanicum), utóbbit egy magyar botanikus, Jávorka Sándor fedezte fel és írta le Albániából éppen 100 évvel ezelőtt. Két másik növényfaj európai botanikus kertekből és magbankokból került elő (egy istác- és egy hölgymál-faj: Armeria arcuata, Hieracium hethlandie), míg mások rendszertani besorolása változott meg az új kutatások eredményekét és így kerültek le a kipusztult fajok listájáról.
A kutatás eredményei a Nature Plants című folyóiratban jelentek meg “Seventeen “extinct” plant species back to conservation attention in Europe” (=17 “kipusztult” növényfaj újra az európai természetvédelem fókuszában) címmel.
A kutatást prof. Thomas Abeli és Dr. Giulia Albani Rocchetti az olaszországi Roma Tre Egyetem Természettudományi Tanszékének munkatársai koordinálták, kutatóintézetek, egyetemek, múzeumok és botanikus kertek munkatársainak széles hálózatával együttműködve, akik a következők: dr. Barina Zoltán (WWF Magyarország), dr. Ioannis Bazos (Athéni Egyetem), dr. David Draper (Nemzeti Természettudományi Múzeum, Lisszabon, Portugália és Columbia Egyetem, Vancouver, Kanada), dr. Patrick Grillas (Tour du Valat, Arles, Franciaország), prof. José Maria Iriondo (János Károly Király Egyetem, Madrid, Spanyolország), dr. Emilio Laguna (CIEF Vadvédelmi szolgálat, Valencia, Spanyolország), prof. Juan Carlos Moreno-Saiz (Madridi Független Egyetem és a Biodiverzitás és a Globális Változás Kutatóközpontja (Madrid, Spanyolország) és dr. Fabrizio Bartolucci (Camerino Egyetem, Olaszország). A kutatócsoport a botanikus kertek nemzetközi szövetségének (Botanic Garden Conservation International) támogatásával végezte munkáját.
A kutatás aprólékos nyomozói munkát igényelt – mondta prof. Thomas Abeli – mely elsősorban a gyakran pontatlan, egymásra utaló és ellenőrizetlen információk felülvizsgálatát jelentette. Érdekes és egyedi a portugál bennszülött istác-faj (Armeria arcuata) esete, amelyet hazájában évtizedek óta kipusztultnak véltek, azonban most kiderült, hogy mindvégig megvolt az Utrechti Botanikus Kert élő gyűjteményében. Jelenleg genetikai vizsgálatok folynak annak kiderítésére, hogy az itt található kerti példányok valóban ezzel a fajjal megegyező, tiszta vérvonalat képviselnek-e. Bár e fajok újrafelfedezése mindenképpen jó hír, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy másik 19 növényfaj viszont valóban örökre eltűnt. A kutatócsoport egyes fajok “feltámasztására” is tesz kísérleteket, azonban ez ma inkább csak elvi lehetőség és komoly etikai, valamint technológiai akadályai is vannak.
A tanulmány foglalkozik a magyar mézpázsittal (Puccinellia pannonica) is, mely növényfaj kizárólag a Rákos-patak mentén fordult elő és a terület átalakulása miatt több mint száz éve eltűnt a föld színéről. Ez a kutatás is rávilágít arra, hogy folyamatos terepi kutatásokkal, alapos utánajárással lehet esély akár hosszú ideje kihaltnak vélt fajok újbóli előkerülésére. Ebben a folyamatban kiemelt szerep jut az egyetemeknek, múzeumoknak, botanikus kerteknek és magbankoknak.
Az alkalmazott modern rendszertani kutatások, az elérhető legjobb módszerekkel, illetve ezek kombinálásával (így morfometriai-, molekuláris- és mikroszkópi vizsgálatokkal, valamint fejlett adatfeldolgozási technikákkal) igazolták a taxonómia természetvédelmi célú alkalmazásában rejlő potenciált. A nagy flóraművek és flóralisták, melyek herbáriumi anyagok vizsgálatát, irodalmi adatok feldolgozását és terepi vizsgálatokat is magukban foglaló florisztikai kutatások eredményeképpen jönnek létre, szintén hatékony eszközök a növényi biodiverzitás megértése és megőrzése szempontjából.
A megjelent tanulmány a 17 újrafelfedezett növényfaj jövője szempontjából igen ígéretes és döntő jelentőségű. Fennmaradásukra így újabb esély kínálkozik, és példájuk reményt adhat további hasonló esetekben. Egyben jelentős lépés az európai biodiverzitás csökkenésének visszafordítására, nemzetközi egyezmények célkitűzéseivel összhangban.
Barina Zoltán
zoltan.barina@wwf.hu
WWF Magyarország
Nyitókép: újrafelfedezett sármafaj Loncomelos visianicum © Dipartimento di Scienze della Vita, Università di Trieste. Fotó: Andrea Moro
