A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

A tavalyi volt a legmelegebb év 1901 óta Magyarországon – állapította meg elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az első 10 legmelegebb év közül 8 az ezredforduló utáni évek közül került ki. A melegedés mértéke a múlt század elejétől 1,3 fok, ami a globális melegedés mértékét is meghaladja némileg.

2019 középhőmérséklete országos átlagban 12,19 Celsius-fok volt. Ez az 1981-2010-es normál értéket 1,87 fokkal múlja felül. A tavalyi év a szokásosnál kissé hidegebb januárral kezdődött, majd a február rendkívül enyhe és száraz volt. Februárban 3 fokkal alakult a sokéves átlag felett a havi középhőmérséklet, többször napi melegrekordok dőltek.

Márciusban is szokatlanul meleg volt, az 5. legmelegebb 1901 óta, emellett rendkívül száraz is, az 1981-2010-es normál érték harmadát sem érte el a havi csapadékösszeg országos átlagban. Április elejére kiterjedt területeket, főként az ország déli tájait sújtotta aszály.

Csak májusban volt hidegebb a sokéves átlagnál 2019-ben, mintegy 2,5 fokkal. Frontátvonulások, hullámzó frontrendszerek, majd az ország fölé húzódó mediterrán ciklon okozott az átlagosnál jóval hűvösebb, csapadékos időjárást sokfelé záporral, zivatarral, viharos széllel, jégesővel. Május elején hidegrekordok dőltek. 2019 májusában a szélsőséges tér- és időbeli eloszlásban az átlagos csapadék több mint duplája hullott, így a 2019-es a 3. legcsapadékosabb május volt 1901 óta.

A nyár rendkívül meleg volt, a 2. legforróbb 1901 óta. A nyári hónapok közül június új rekordot hozott, 3,6 fokkal múlta felül a sokéves átlagot. Június 15-én és 16-án is megdőlt az országos napi maximumhőmérséklet rekordja. Az átlagosnál kissé melegebb július után augusztus 10-12 között újra egy hőségperiódus alakult ki, majd a hónap utolsó dekádja is kánikulával telt.

Tavaly kétszer kellett hőségriadót elrendelni: június közepén harmadfokú hőségriadót, ami 4 napig volt érvényben, majd augusztus 10. és 12. között másodfokút. A nyár legmelegebb napja augusztus 12-e volt, ekkor Derekegyházán 38 fokot mértek. Gyakoriak voltak a károkozó felhőszakadások, jégesők. A legtöbb zivataros esemény június 16 és 23. között, valamint július végén, augusztus elején alakult ki. Több helyen jegyeztek 100 millimétert meghaladó felhőszakadást, amely során a lezúduló víztömeg és a jégeső károkat okozhatott, különösen Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

2019-ben 7 olyan nap fordult elő, amikor az ország valamely pontján 100 millimétert meghaladó napi csapadékösszeget rögzítettek hivatalos mérőállomásaik. A legmagasabb napi összeg a Heves megyei Terpesen mért 154,9 milliméter volt 2019-ben.

A tavalyi ősz rekord meleg volt. A szeptember 1 fokkal, az október csaknem 2 fokkal, a november pedig 4 fokkal volt melegebb a normálnál. A november 1901 óta a 3. legmelegebbnek adódott.

A szeptember még nyári kánikulával kezdődött, elsején országszerte 30 fok feletti hőmérsékletekkel. Októberben egy szokatlanul meleg és hosszú vénasszonyok nyarát tapasztaltunk. Október 19-től egy héten keresztül több mint 5 fokkal melegebb volt a megszokottnál, ekkor többször megdőltek az adott napra vonatkozó országos maximum hőmérsékleti rekordok. A novemberi időjárás többször tavaszt idézett az őszben, 13 napon is előfordult 5 fok feletti pozitív anomália. Az októberi csapadékhiányon a november havi átlagos mennyiség másfélszerese enyhített.
2019 decembere is több mint 3 fokkal enyhébb volt a normálnál. December 18-tól ismét országos napi minimum és maximum hőmérsékleti rekordok dőltek, majd december 21-től egy mediterrán ciklon hozott jelentős csapadékot, sokfelé 50 milliméter fölötti napi mennyiségekkel.

Azt írták, 2019 magyarországi hőmérsékleti viszonyai jól illeszkednek a globálisan melegedő trendbe. Az utóbbi éveket jellemző magas hőmérsékleti anomáliák és a szélsőséges csapadékviszonyok miatt fontos az éghajlati állapot folyamatos nyomon követése. A valószínűsíthető változások ismeretében csökkenthető az a fenyegetettség, amit az éghajlatváltozás hordoz. A sikeres adaptációhoz az éghajlati információk használata elengedhetetlen.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás