Hirdetés
Forrás: hang.hu

34 Nobel-díjas tudós írta alá azt a nyílt levelet, amiben arra kérik az európai parlamenti képviselőket, hogy amikor nemsokára szavaznak a mezőgazdasági génszerkesztés szabályozásáról, akkor „utasítsák vissza a tudományellenes hisztériakeltés sötétségét”.
Mint a Guardian írja, szerintük az Európai Uniónak lazítania kell a gyakorlatilag az összes féle mezőgazdasági génmódosítást tiltó jelenlegi szabályozáson.

Fontos hangsúlyozni, hogy nem a klasszikus, több mint harminc éve létező (és így több milliárd ember által bizonyított egészségkárosodás nélkül nap mint nap fogyasztott termékeket eredményező) génmódosítás engedélyezését követelik, hanem az úgynevezett új genomikus technológiákét, legfőképpen a génszerkesztését. Ennek semmi köze a „régi” génmódosításhoz, teljesen más módszerrel végzik, és tökéletesen pontosan azt a DNS-építőkövet lehet kicserélni vele, amit szeretnének. Érvelésük szerint a klasszikus génmódosítást és a génszerkesztést egy kalap alá venni olyan, mintha a kőbaltát és a mesterséges intelligenciát ugyanúgy szabályoznák. Miközben egyébként a régi génmódosítással előállított élelmiszerek sem károsak az egészségre.

A génszerkesztés engedélyezését a klímaváltozás tette sürgőssé. Mint a nyílt levélben írják, a megváltozott klímához új növényfajtákat kell kinemesíteni, különben a mezőgazdaság hamarosan képtelen lesz élelemmel ellátni az emberiséget (hiszen a jelenlegi kultúrnövények nem fognak olyan jól teremni a forróságban). Csakhogy a hagyományos növéníynemesítő technológiák szörnyen lassúak. „Az éghajlati vészhelyzet korában erre már nincs időnk” – írják.

A nyílt levélnek az ad aktualitást, hogy az Európai Parlament mezőgazdasági bizottságában ma szavaznak az Európai Bizottság azon indítványáról, ami kivonná a génszerkesztéssel előállított élelmiszereket a szokványos génmódosítással létrehozott terményekre vonatkozó rendkívül szigorú (a kritikusok szerint teljesíthetetlen, és a gyakorlatban a betiltással egyenértékű) biztonsági szabályok alól.

Nyitókép: Depositphotos

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás