Hirdetés
Forrás: 444.hu

Három hét alatt napi 15072-ről 2004-re csökkent a Kína felett naponta megforduló repülők száma, több mint 13000 járattal indul és érkezik kevesebb.

A kínai hatóságok január 23-án kezdtek bevezetni utazási korlátozásokat.
— Három héten belül napi 15000-ről 2000-re csökkent a Kínából induló, oda érkező gépek száma.
— Ez már csak a turizmusban is óriási veszteségeket okoz.
— Egy világjárvány az Egyesült Államokat és Európát is recesszióba taszíthatja.

Talán semmi se mutatja jobban, milyen mélyen rázta meg Kínát a koronavírusjárvány ennél az ábránál:

A képet a New York Times interaktív grafikájából screenshotolta a 444.hu, az a Flight Radar 24 adatai alapján azt mutatja, milyen drasztikusan csökkent a légiközlekedés január utolsó hete óta, amikor elsőként a járvány epicentrumában, Vuhanban tiltották be egyik napról a másikra a közlekedést.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO szerint a kínai utazási korlátozások két-három héttel is késleltethették a járvány átterjedését más országokra, vagyis ennek is köszönhető, hogy csak a héten kezdtek Kínán kívül Iránban és Dél-Koreában is kialakulni járványgócok.

A Times szerint Kína növekvő elzártsága tartós hatással lesz a világgazdaságra. Ez a napi 13 ezer gép, ami immár nem száll fel, szállította a kínai turistákat, akik 2018-ban az ENSZ statisztikái szerint 277 milliárd dollárt, az amerikai turistáknál kétszer többet költöttek a világban. A turizmusban minden ötödik dollárt kínaiak költik el.

És ez csak az egyik, legkönnyebben levezethető hatás. A légiforgalom ilyen mértékű csökkenése a teljes, belföldi és globális kereskedelemre kihat, ami alapján cégek sora, köztük már az Apple is lefelé módosította idei terveit. Japán különösen aggódhat, mivel ott a tavalyi áfaemelés miatt már eleve zsugorodott a gazdaság, az idénre várt stagnálás recesszióba fordulhat.

Az Oxford Economics gazdaságelemző cég legfrissebb jelentésében azzal számol, hogy egy csupán Ázsiára korlátozódó járvány is 400 milliárd dollárral, 0,5%-kal csökkentené a globális GDP-t, egy világjárvány akár 1100 milliárd dollárral, 1,3 százalékkal is visszavethetné a világgazdaságot. Ez utóbbi esetben az eurozóna és az Egyesült Államok gazdasága is recesszióba süllyedne.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás