Hirdetés
Forrás: telex.hu

A veszélyhelyzet miatt megsemmisíttetnék a tatai szállodaépítés ellen indult népszavazáshoz összegyűjtött aláírásokat. Az már eddig is világos volt, hogy nem csak a covid19 miatt fontos az Orbán-kormánynak a korlátlan hatalomgyakorlás.

Október közepén kezdtek aláírásokat gyűjteni a tatai Öreg-tó partjára tervezett szállodaépítést megakadályozó népszavazás kiírásához, már csak hat nap lett volna hátra a törvényileg előírt határidőig. A kedden bejelentett veszélyhelyzet miatt azonban az összes időközi választást, népszavazást és az azokhoz kapcsolódó folyamatokat, határidőket törölték, és a veszélyhelyzet végéig nem lehet kiírni új szavazást. A tatai civilek is felfüggesztették az aláírásgyűjtést, a Mérce cikke szerint bezárták az irodáikat, leállították a kopogtatást és a pultozást.

A Nemzeti Választási Iroda honlapján közzétett tájékoztató alapján úgy tűnt, hogy a veszélyhelyzet megszűnését követő napon újrakezdhetik a gyűjtést, és onnantól kezdve hat napjuk lesz még leadni az íveket. Dr. Horváth József jegyző, a helyi választási iroda vezetője azonban azt nyilatkozta a kemma.hu-nak, hogy az eddig gyűjtött aláírások nem használhatóak fel a népszavazási kezdeményezéshez, és azokat meg kell semmisíteni. Ezt azután mondta, hogy állásfoglalást kért a Nemzeti Választási Irodától. Hozzátette, a veszélyhelyzet lejárta után, 5 napon belül újra ki kell adni az aláírásgyűjtő íveket, és akkor újra kezdődik a 30 napos időszak.

Szalay Ildikót, a Stop Avalon! Tata civil csoport alapítója azt mondta a Mércének, hogy jogászaik bíróságra viszik az ügyet, ők pedig szombat tüntetést szerveztek.

Már több mint hatezer aláírást gyűjtöttek össze az elmúlt hetekben, miközben a népszavazás kiírásához elég lett volna csak 4175 darabra.

„Azt is felajánlottam a jegyző úrnak, hogy a mai nap folyamán azonnal átadom neki az összes aláírt ívet, de erre sem kaptunk már lehetőséget. Azt mondták, hogy ha át is adjuk, akkor ők semmisítik meg az egészet, ha viszont nem adjuk át, akkor nekünk kell megsemmisítenünk” – fogalmazott. Az eddig összegyűjtött aláírásokat ügyvédi letétbe helyezték. A Hell cégcsoporthoz tartozó Avalon májusban jelentette be, hogy a tatai Öreg-tó partján, természetvédelmi és műemlékvédelmi környezetben tervezi felhúzni a következő, 120 szobás luxusszállodáját. A tervek a bejelentéskor érvényes szabályozás szerint nem valósulhatnának meg, több természetvédelmi és műemlékvédelmi szervezet is nyilvánosan ellenezte a beruházást.

Bár a befektető sokáig azt kommunikálta, hogy több település is „versenyben van”, tataiak egy csoportja már hónapokkal korábban tiltakozni kezdett a szállodaépítés ellen. Civilek, ellenzéki pártok és ellenzéki képviselők aláírásgyűjtéssel és népszavazási kezdeményezéssel is megpróbálták megakadályozni a tó körüli nagyberuházásokat. A koronavírus miatt sokáig nem lehetett tüntetni, közben megakadt az első népszavazási kezdeményezés is, Tata fideszes polgármestere pedig a járványhelyzetet kihasználva egyedül döntött arról, hogy kiemelt fejlesztési helyszínként kezeli a tópart érintett részét.

A szálloda ellen tiltakozók Stop Avalon Tata néven online szerveződtek csoporttá, nyáron több tüntetést és tiltakozási akciót is tartottak. A tiltakozások hatására az Avalon júliusban már az „eredeti terveknél kisebb” szállodát ígért. Augusztusban pedig két olyan népszavazási kérdést is jóváhagyott a Helyi Választási Bizottság, amelyekkel akár ellehetetleníthetnék a helyiek az Öreg-tó partjára tervezett szálloda megépítését.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás