Hirdetés

Az egyénhez köthető ökológiai lábnyom nagysága függ attól is, hogy ki milyen nemű – egy Svédországban végzett kutatás legalábbis erre a következtetésre jutott.

Svédországban arra voltak kíváncsiak, hogyan befolyásolja az egyén neme és családi állapota a hozzá köthető szén-dioxid-kibocsátást. A Banque de France által végzett kutatás során arra jutottak, hogy az egyedülálló férfiak ökológiai lábnyoma a legnagyobb, amely több okra vezethető vissza.

Többet költenek az egyedülálló férfiak

Ahogy az Euronews beszámol róla, az egyik legjelentősebb – és meglehetősen nyilvánvaló – tényező, hogy a szinglik nagyobb valószínűséggel utaznak egyedül. Az egyéni szénlábnyom pedig legnagyobb mértékben a választott közlekedési formától függ. Az egyedülálló férfiak ráadásul nagyjából 2 százalékkal többet költenek, mint az egyedülálló nők. És azokhoz a termékekhez, amelyeket a férfiak vásárolnak, átlagosan 16 százalékkal magasabb üvegházhatású gáz kibocsátása köthető. A szingli férfiak emellett többet költenek közlekedésre és nyaralásra is, és ezeknek a szolgáltatásoknak a szénlábnyoma ugyancsak igen magas.

Hogyan használhatók fel az eredmények?

A tanulmány most kifejezetten a fogyasztók, és nem a gyártók klímaváltozásra gyakorolt hatására koncentrált, miközben megmutatta a fogyasztók közötti különbségeket. A vizsgálat eredményei pedig felhasználhatók akár az oktatásban, akár éghajlati politikák hatékonyságának javításában is.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás