A magyar sajtó több cikkben is megemlékezett a tizenöt éve történt Tiszavölgyi ciánkatasztrófáról. A megjelenteket én a kárenyhítésben meghatározó szerepet játszó szervezet akkori vezetőjeként és aggódó szakemberként szeretném kiegészíteni. Tiszánk – múltunk, jövőnk.

A védelemvezetés számára kritikus kérdés volt a szennyezéssel érintkező dolgozók egészségének védelme. Azonnal szaktanácsért fordultam az Egészségügyi Minisztériumhoz, ahonnan két hónap múlva kaptam egy levelet, amelyben értesítettek, hogy kérésemet egy kutatóintézetnek továbbították…

A szennyezés áthaladásakor a Tisza fölött elviselhetetlen cianidgőz terjengett. Ennek ellenére vízmintákat kellett venni – különösen veszélyes volt a csónakból való vízmintavétel –, és a kárelhárítási munkákat el kellett végezni. Mivel a Felső-Tiszát a tokaji híd fölött jég borította, először Tiszaderzs és a kiskörei duzzasztómű közötti szakaszon lehetett a haltetemeket nagy tömegben eltávolítani, és a veszélyes hulladékot tárolókba szállítani. Ezt munkatársaim a környező települések lakosaival együtt végezték. Kegyetlen munka volt. A munkaterületeken hosszabb ideig megmaradni sem lehetett.

A vízügyi igazgatóságok a Katona Kálmán vezette Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumhoz (KHVM) tartoztak. A KHVM segítette a munkánkat, és szabad kezet biztosított számunkra a kárenyhítés és a tájékoztatás területén, így biztosítani tudtuk a szükséges védőfelszereléseket, laboratóriumi és mintavételi eszközöket. Tájékoztatási munkánkat az USA nagykövete személyes látogatás során köszönte meg. Dr. Bancsi István, ökológiai laborunk vezetője február elsején reggel a következő hírrel várt: Nagybánya térségében átszakadt egy cianid tározó gátja, a kiömlő mérgező anyag a mellékvizeken keresztül a Tisza felé közeledik. A mérgező anyag olyan töménységben jön, hogy várhatóan elpusztítja az útjába kerülő élőlények többségét. A szennyezés területünkön veszélyeztette a Tisza-tó Európában egyedülállóan gazdag élővilágát, a Tisza-tavi üdülőkörzet jövőjét, az egész Tisza élővilágát, Szolnok és környéke ivóvízellátását, és veszélybe került sok ember munkahelye.

A károk csökkentése érdekében kidolgoztuk a kiskörei vízlépcső rendkívüli üzemrendjét és megkezdtük annak végrehajtását. Gyorsított ütemben megemeltük a Tisza-tó vízszintjét az övzátonyok magasságáig, lezártuk azokat a fokokat, ahol a cianid ki tudott volna jutni a tározóba, és ezzel 55 millió köbméter tiszta vizet tároztunk. A Tisza-tó vízszintjét akkor kezdtük el csökkenteni, amikor a szennyezés elérte a tározó felső szelvényét. Ezzel elértük, hogy a szennyezés nem jutott ki a tározó nagy részére és jelentős mennyiségű hígító vizet juttattunk a Tiszába. A folyóból a halak ki tudtak menekülni a tározóba, az abádszalóki és a sarudi öbölbe. Tájékoztattuk a szolnoki vízművet a veszélyről, s ők haladéktalanul kidolgozták a vízmű rendkívüli üzemrendjét arra az időszakra, amikor le kell állítani a tiszai vízkivételt. Laboratóriumunk dolgozói az egész Tiszára kidolgozták és meg is szervezték a mérési programot.

A szolnoki szakembergárda által elért eredmények a következők voltak: a Tisza-tó vízfelületének 93 százalékán az élővilág nem károsodott, Kisköre alatt a hígító víznek és a duzzasztómű üzemének köszönhetően 27 százalékkal csökkent a szennyezés koncentrációja, ezért az élővilág a Tisza alsó szakaszán sokkal kisebb mértékben károsodott. Biztosítani lehetett Szolnok és térsége folyamatos és biztonságos vízellátását, nem kellett a szolgáltatást szüneteltetni. Végül is a térségben a munkalehetőségek száma nem csökkent.

Mindezt a következők tették lehetővé:

A vízügyi igazgatóságnál felkészült, nagy árvizek és belvízek elleni védekezéseken edződött csapat dolgozott. Ki kell emelnem a Fejes Lőrinc által vezetett kiskörei szakaszmérnökség munkáját. Kiváló szakembereink voltak, és saját laboratóriummal rendelkeztünk.

A társszervekkel a megyei és a városi vezetőkkel, a vízművel és a katasztrófavédelemmel nagyon jó volt az együttműködés. Közösen és rendszeresen hiteles tájékoztatást adtunk a lakosságnak a tervezett munkákról, a várható helyzetekről.

Tisza, Anno 2000.jpgEnnek a világon egyedülálló katasztrófának súlyos tanulságai vannak.

Egy: ha egy veszélyes üzem tervezésénél nem veszik figyelembe a szakmai szabályokat, ha a munkálatokat felkészületlenek végzik, ha a szakhatóságokon nem szakemberek dolgoznak, hasonló katasztrófák bármikor előfordulhatnak.

Kettő: a vizet egységben kell kezelni. A vízzel kapcsolatos feladatokat szakszerűen megoldani csak a mennyiség, a minőség és az élővilág egységében lehet. Mi, vízgazdálkodási szakemberek, mindig is felháborítónak tartottuk a mennyiség és minőség szétválasztását, melynek következményei ma már elszomorítóak. Két konkrét példa: a felsőbb Tisza-szakaszon tevékenykedő környezetvédelmi laboratóriumtól kértük, hogy kétóránként vegyenek mintát és tájékoztassanak az eredményekről, a szennyezés előrehaladásáról. Amikor hat óra elteltével sem kaptunk adatot, felhívtuk a laboratóriumot, ahol közölték, hogy kétóránként vesznek ugyan mintát, de azokat csak délelőttönként dolgozzák fel. Egy másik labor dolgozója megkérdezte, minek nekünk a mérési eredmény…

Három: döntő a szakemberek iránti bizalom. A KHVM, az érintett megyék, Szolnok és a többi település vezetői bíztak bennünk és magas szintű döntési jogosítványokat biztosítottak számukra. Amikor egy képviselő a parlamentben tiltakozott a kiskörei rendkívüli üzemrend miatt, azt miniszterünk élből visszautasította. Amikor a vízmű kérte a vízfogyasztás önkéntes csökkentését, azt a lakosság várakozáson felül teljesítette. Ekkora feladatot csak valóban jól szervezett csapatmunkával lehet végrehajtani, akkor, ha a résztvevők bíznak egymásban, és mindenki tudja a feladatát.

A cianidszennyezést pár hét múlva nehézfémszennyezés, öt hét múlva a Közép-Tisza-vidék legnagyobb árhulláma követte.

A térséget újabb katasztrófa fenyegette. Hogy nem következett be félmegyényi területet elpusztító gátszakadás, azt a példátlan összefogáson és a szaktudáson túl a szlovákok segítőkészségének is köszönhetjük, akik kérésem szerint üzemeltették a tározóikat. Segítettek az égiek is, mivel a védekezési munkákat nagyböjt idején nem zavarta sem eső, sem szél.

Sajnos ezen árhullám tanulságait sem hasznosítottuk kellően. Ma a Tisza menti területek árvízvédelmi biztonsága félelmetesen hasonlít a kiegyezés utánihoz, a kockázat viszont nagyságrendekkel nagyobb.

Jó lenne, ha a Tisza mellett élő emberek sorsa is kapna akkora figyelmet, mint a Tisza élővilága. A vízgazdálkodást folytató szervezetek közel 25 éve tartó folyamatos átszervezését és leépítését végre abba kellene hagyni. El kellene kezdeni az építkezést. Az elmúlt két évben kedvező irányban mozdultak a dolgok. Megszűntek a leépítések, újra egy kézbe került a vízrajz, a vízgyűjtőtervezés. Jelentősen nőtt a tervszerűség mértéke, javult a dolgozók biztonságérzete. Döntés született a duális felsőfokú vízgazdálkodási képzésről. Ennek a folyamatnak fel kellene gyorsulnia, hogy hazánk megfelelő szaktudással, létszámmal, anyagi feltételekkel dolgozó, jól szervezett vízgazdálkodási egységekkel rendelkezzék.

Dr. Nagy István a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság nyugalmazott igazgatója, Szolnok
 

Rosszkedvünk tele

A régió legnagyobb környezeti katasztrófájának tizenöt év elteltével sincsenek a károkért helyt álló felelősei, sem kézzelfogható szabályozási vagy intézményi következményei.  

2000. február elsején érkezett Magyarországra a romániai Aurul bányavállalat két nappal korábbi gátszakadása nyomán a Lápos folyóba, a Szamosba, majd a Tiszába jutott, nagyjából 100 ezer köbméternyi ciánszennyezés, és ugyanakkor került kórházba szívinfarktus gyanújával Aradi Csaba, a Hortobágyi Nemzeti Park (akkoriban még természetvédelmi terület és hatóság egyben) frissen leváltott igazgatója. TOVÁBB >>>