A mezőgazdálkodás érdekei gyakran ütköznek a természetvédelem érdekeivel. A gazda szeretné lekaszálni a rétjét időben, hogy minél jobb minőségű szénát kapjon. Ám, akkor jön a természetvédelmi hatóság és azt mondja: várni kell a kaszálással, mert a rétben ott fészkel a haris. A hatóság természetesen megfizeti a terméskiesésből származó kárt a gazdának, aki azonban joggal kérdezheti; „ugyan mi fán terem az a haris, amely annyira fontos, hogy még pénzt is kapok érte, ha nem kaszálok?”
A haris (Crex crex) egy rendkívül rejtett életmódú madár. Jelenlétét legtöbbször csak a költési időben hallatott hangja árulja el, amely egy különös, rekedtesen harsogó kiáltás. Legjobban talán a tudományos neve írja le ezt a hangot, amelyet „krex krex”-nek ejtünk.
Ritmikus, kéttagú kiáltozása a kasza fenésének hangjához is hasonló, ezért kapta madarunk a Baranyában és Somogyban elterjedt népi nevét: „kétkés madár”
A láthatatlan madár.
A haris, mint azt már említettem, rejtett életmódú madár. A magas fűvel borított nedves kaszálórétek madara, ahol a sűrű növényzet között bujkálva mozog. Zavarás esetén ügyesen surran tova a fűben, csak nagyon ritkán sikerül felugrasztani. Ha kivételesen mégis repülni látjuk, felismerhetjük élénk rozsdavörös szárnyfedőiről és jellegzetes repüléséről, amint hosszú lábait a teste alatt „lógatja”.
Alkonyattól hajnalig aktív, ilyenkor hallatják a hímek jellegzetes kiáltozásukat.
A kaszálórétek madara.
Európa nagy részén elterjedt madár, de élőhelyeinek pusztulása, az egyre szárazabbá váló időjárás és a gépi kaszálás elterjedése miatt állománya mindenütt végveszélybe került. Az utóbbi évtizedekben magyarországi állománya is megfogyatkozott, illetve élőhelyeinek vízellátottságának függvényében, ingadozik. A hazánkban fészkelő párok száma, az 1998-2002 között végzett felmérések alapján 500-1200 párra tehető. A hazai állomány nagyobb része a Bodrogközben él. Fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke 100 ezer forint.
„Na, emberek! Szorítsuk a harist!”
Vonuló madár. A telet Afrikában, az egyenlítőtől délre tölti. Költőhelyére április és május fordulóján érkezik, előbb a hímek, amelyek tüstént hozzáfognak a revírek elfoglalásához. Harsogó kiáltozásaikkal egyrészt a tojókat igyekeznek a revírbe csalogatni, másrészt a rivális hímeket próbálják távol tartani. A hímek hajlamosak a poligámiára, vagyis ha tehetik, több tojóval is párba állnak. A fészket a tojó építi. A talajba kis mélyedést kapar, ebbe hordja a növényi szálakból, levelekből, mohából álló fészekanyagot. Ha a talaj túl kemény ahhoz, hogy kaparni tudjon, a felszínre építi kezdetleges fészkét.
Május vége felé, de néha csak júniusban rakja le 7-12, változatos alapszínű, de mindig rozsdabarna és lilásszürke foltokkal szeplőzött tojását. Bár a haris életmódja még az ornitológusok számára is több titkot rejt, mégis valószínű, hogy a tojó egyedül kotlik.
Ennek bizonyítása azonban nehézségekbe ütközik, ugyanis a hímet és a tojót külső jegyek alapján nem lehet egymástól megkülönböztetni.
A fiókák kelési ideje 16-19 nap. Fészekhagyók, így már kikelésük után néhány órával elhagyják a fészket. Gyorsan és ügyesen mozognak a fű között. Szüleik vezetgetik és 3-4 napig etetik őket, de a második naptól kezdve már önállóan is táplálkoznak. Táplálékukat elsősorban a talajról szedegetik, de néha megfigyelhető, amint magasra felugorva a fűszálakról kapkodják le a rovarokat. Rovarok, pókok, férgek, csigák apró gerincesek (kisebb gyíkok, békák) és apró magok, zöld növényi részek képezik táplálékát.
A fiatalok 1 hónapos korukban válnak röpképesé.
Mint láthatjuk, a haris fiókanevelésének időszaka nagyjából egybe esik az első kaszálás idejével. A kézi kaszálás korában ez nem okozott gondot a madár számára, hiszen ilyenkor már rendszerint kikeltek a fiókák amelyek ugyan még röpképtelenek voltak ekkor, ám szüleik vezetésével könnyedén kitérhettek a lassan haladó kaszások elől.
A rétgazdálkodást végző emberek természetesen jól ismerték a harist. Tudták, hogy ott bujkálnak a madarak valahol előttük a lassan fogyó rét füvében és csak akkor fognak át surrani a maradék táblába, ha már nagyon szorítják őket.
Így azután, az utolsó pihenő és kaszafenés után, mikor már csak szobányi darabon állt lábon a rét, ezzel a vezényszóval állt fel az előkaszás; „Na, emberek! Szorítsuk a harist!”
A kézi kaszálás már a múlté, a gyorsan haladó géppel szemben pedig nincs esélye a harisnak.
Ma már csak töredéke él az egykori állománynak és csakis a gazdák és a természetvédők sikeres együttműködésével érhető el, hogy legalább ez az állomány megmaradjon.És ha ez az együttműködés sikeres lesz, akkor talán még unokáink is meghallgathatják a „kétkés madár” rekedtes kiáltozását a menta illatú júniusi réteken – írta Zsoldos Árpád hangvadász fb oldalán.
