A túlfogyasztás napja

Talán erről már többen hallottak. Valami olyasmi, amikor a rendelkezésünkre álló erőforrásokat idő előtt feléljük, képletesen értelmezve hány Föld bolygó kellene jelenlegi életvitelünk fenntartásához, de talán a cikkben szereplő gyümölcsöskert a legszemléletesebb példa.

Gyakorlatilag az ökológiai lábnyomunkról van szó, csak nem egyenként szemlélve, hanem társadalmi szinten. Persze ez egy olyan komplex dolog, amit kábé sosem tudunk majd pontosan felmérni, csak megközelítőleg modellezni. Nem tudjuk mennyi is a fogyasztásunk és azt sem mennyi is a bolygó eltartóképessége (tartalékról, túlméretezésről, tűrésről nem is beszélve). Sajnos nagyon kevesen pallérozzák e területen az agyukat, aki meg igen, az egyből elnöknek nevezi ki magát, de fogadjuk el kiindulási alapként a jelenlegi modellt.

Magyarországon ez a nap május 8-án jött el idén, onnantól a saját és a gyerekünk jövőjét éljük fel, akinek nincs (még) gyereke, az a többinek a hülye gyerekéjét. Amikor én voltam az alany, ezt még nem is tudták a felnőttek, most tudjuk, tudhatjuk, de leszarjuk. Feltehetőleg, ha az akkoriak tudják ugyanúgy leszarták volna. Ezért tartunk most itt.
Nézzük meg, hogy ha szeretnénk ezen változtatni milyen lehetőségeink vannak. Felhívnám a figyelmet, különösen az idióta ellendrukkerekét, a cikkben szereplő grafikonra, valamikor néhány évtizeddel ezelőtt voltunk nullszaldósak, tehát nem kell visszaköltöznünk a barlangba.

Épületek. Néhány évtizeddel ezelőtt a háromszobás lakás nagynak számított, mostanság az „etalon” konyhában simán beférnének azok a lakások. Nem volt külön TV-szoba vagy 100 m2-es nappali a másfélméteres tévének és még Torgyán doktor villájában is csak lift volt, úszómedence nem. Szóval a négyzetmétereken lehetne faragni, leginkább azért, mert ezen méretek fűtése-hűtése a komoly tényező. Néhány évtizeddel ezelőtt az emberek leginkább egy helységet fűtöttek, ahol amúgy is főztek, ez volt a fő életszíntér, aki fázott közelebb ült a fűtőtesthez. Télen nem szaladgáltunk egy gatyában a lakásban, viszont dunyhával takaróztak. A fürdőszobát is észszerű fűteni időszakosan, nem az úszómedencét vagy a csónak méretű sarokkádat, a megfázást elkerülendő,
Vajon mekkora áldozattal járna, a család létszámától függően 40-90m2-re „bezsúfolódni”, az átlaghőmérsékletet 21-22 fokon tartani télvíz idején?
Vajon május 8-ról ez esetben hova tolódna ki a túlfogyasztás napja? Ha az ember nem létező boldogság indexét nézzük a belső tér és a hőmérséklet csökkentése 100-as skálán hány egységet rontana?
Persze nem csak az otthon melege számít. Közintézmények, középületek, közületek, munkahelyek szerintem legalább akkora mértékben számítanak.
Mi nem volt néhány évtizeddel ezelőtt?
Ennyi bank, pláza, üzlet, autószalon, étterem, utazási iroda, biztosító és még sorolhatnánk, ami a túlzott fogyasztás velejárója. (Mozi például több volt akkoriban, a multiplexes koncentráció még az online hullám előtt megtörtént.) A munkahelyek átalakultak, a hozzátartozó csarnokok, irodaházak száma jelentősen megnőtt. Az állami bürokráciát szolgáló épületek száma talán különösebben nem változott, persze a létjogosultságuk, a számukat tekintve mindenképp, akkor is, ma is megkérdőjelezhető.
Ha a korszerű szigetelési, fűtési, épülettervezési technikákat összevonnánk a néhány évtizeddel ezelőtti épületszámmal, jelentős lépést tennénk a túlfogyasztás napjának eltolásában. (A hőszivattyú a baromi beruházásával, instabil működésével nem korszerű, ellenben a kék gazdaságban is népszerűsített, a gyakorlatban több helyen megvalósított termeszvárakat utánzó szellőzőrendszerek kialakítása igen, bár azóta nyomokban sem hallok, erről a vonalról.)
A hűtéssel néhány évtizeddel ezelőtt nem kellett foglalkoznunk, nem voltak 39 fokok heteken keresztül, pláne úgy hogy éjszaka sem megy 30 fok alá a hőmérséklet.

Közlekedés. Néhány évtizeddel ezelőtt a nagytöbbségnek nem volt autója, akinek volt, annak is csak egy és nem azzal járt vécére is. Az üzemanyag fogyasztás csak egy dolog, az egyik legnagyobb dolog, de mellette 1-2 tonnás járművekről beszélünk, amiket elő is kell állítani, ami hatalmas nyersanyag és termelési erőforrás felhasználását jelenti. Egyébként a kettő összefügg, a tömeg és az üzemanyag-fogyasztás, lásd shell eco-marathon. Egyrészt a rövidtávú, néhány kilométeres autóhasználat a jelenlegi körülmények mellett is abszurd, másrészt az autót a mindennapokban munkavégzésre, munkába járásra használjuk. Olyan munkához, amely a profittermelést leszámítva, felesleges és értelmetlen. Itthon is láthatjuk saját szemünkkel, hogy kerékpárral majd minden közlekedés megoldható, de külföldön láthatjuk városi szinten is működni a dolgot. A tömegközlekedés előtérbe helyezése is jelentősen csökkentené a lábnyomunkat, amit szintén lehet kulturáltan és profin csinálni.

A módszerek adottak, egyszerűen szándék kérdése az egész. Le kell mondani a kényelemről és a kisebbségi komplexusból fakadó hivalkodásról. Ma az autó státuszszimbólum. Ezért használjuk és ezért cseréljük le indokolatlanul.
Szintén jelentős faktor a teher és áruszállítás, amit még nagyobb mértékben jellemez a kizárólagos profittermelés, értelmetlen és felesleges. Ennek a közúton történő megvalósítása néhány évtizeddel ezelőtt gyakorlatilag nem létezett, leszámítva a városi infrastruktúrát kiszolgáló teherautókat, amik a lovaskocsikat váltották (Elverlek, mint szódás a lovát.)
Na repkedés aztán pláne nem volt. Ma emberek milliói használják, túlnyomórészt szintén munkavégzés céljából. Csak ismételni tudom magam, olyan munkavégzésre, ami a profittermelést leszámítva, értelmetlen és felesleges. (Ráadásul mindezt az internet fénykorában, amikor bárki, bárhol ott tud lenni „fejben”, de majdhogynem „gyakorlatban” is. Egy jóval kisebb szelet a nyaraláscélú repülés, elrepülünk a világ másik felére, hogy egy szálloda területén kényelmesen henteregjünk, enélkül szar az élet.
Ne felejtsük el, hogy a közlekedési eszközöknek nem csak az üzemeltetése, előállítása jelent óriási nyersanyag és erőforrás felhasználást, hanem ugyanilyen mértékű káros anyag kibocsátó és hulladékképző faktor is.

Ha a jelenlegi közlekedési és áruszállítási struktúránkat feladnánk, lecserélnénk, hova tolódna ki a túlfogyasztás napja? A nem létező boldogság indexünk egyáltalán csökkenne-e, ha nem az autóból anyáznánk a dugóban, hanem például helyette tekernénk (ne felejtsük el a technológiai fejlődést itt sem, elsősorban a fogaskerék áttételt, de a rásegítő hajtások is eltörpülnek az autóhasználat mellett), gyalogolnánk stb. érezve, hogy élünk. Az egészségünkről nem is beszélve, az általánosról, nem az autóbalesetben elhunyt, nyomorékká vált emberekéről.

Tartós fogyasztási cikkek. Hogy is nézett ez ki néhány évtizeddel ezelőtt?  Nem is kellene részletezni, de azért néhány mondat idefér. A tartós jelzőt ma már nyugodtan elhagyhatjuk, szó nincs róla, ellenben mindenki a legújabb űrhajós technika tulajdonosa és használója. Otthon, a munkahelyen, a zsebében, mindenhol. Hogy ezt a technikát arra használjuk, hogy idétlenül lefényképezzük vagy szórakoztassuk magunkat, az az ostobaság netovábbja, de a lényeg itt is a profittermelés. Persze azért mert mindenki űrhajós technikával rendelkezik, űrhajós képzettséggel nem. Bőven elegendő, hogy egy ikont felismerünk és meg tudjuk nyomni, nem kell már a sötétszobában tökölődni. De hát pontosan ez a cél, a fogyasztás. Ehhez szükségszerű, hogy mindenki számára elérhető és kezelhető legyen a technika. Az előállítás mellett a működtetés itt is jelentős lábnyommal jár, hatalmas infrastruktúra, kiszolgáló személyzet áll mögötte, mindkettőt „etetni” kell. Némely esetben az energiacsökkentés szlogent meg is lehet lovagolni a profit érdekében, lásd mosógép, hűtő.

A gyártók parasztvakító dumájának bedőlve, energiafogyasztás csökkentés címén indokolatlanul lecseréljük, régebbi berendezésünket, holott az új előállítása nagyságrendekkel nagyobb energiafogyasztást jelent, ezt fizeted ki, amikor százezerért megveszed az új készüléket. A régit meg kidobod az ablakon. Hova? Persze a kormányzat is támogatja csereprogramokkal, hadd pörögjön a pénz, a gazdaság, növekedjen a GDP, legyenek „boldogabbak” az emberek. Mert vásárolni jó és megteheted. (A tervezett elavulást hagyjuk, létezik, de nincs nagyon rá szükség, a vásárlási mánia úgy is felülírja.)
Vajon hány nappal tolódna ki a túlfogyasztás napja, ha csak azokat a tartós fogyasztási cikkeket vásárolnánk meg, melyekre valóban szükségünk van, nem minden kacatot. Ha azokat nem cserélnénk le idő előtt, csupán „elavultság” okán? Meghibásodás esetén pedig javítanánk, nem kidobnánk? A boldogság indexes kérdést ez esetben felesleges feltenni a legintelligensebb faj számára, vásárlási mánia, birtoklási vágy, ugyan már, ez csak valami téveszme lehet, nem?!

Élelmezés. Repdesni, telefont évenként cserélni, stb. nem kötelező, de enni muszáj. Csak nem így. Már többször szerepeltek a problémák a blogban, írásban és vizuálisan egyaránt, így inkább itt is a néhány évtizeddel ezelőtti állapotokat venném alapul. Nem volt nejlon, PET palack, tetra pack, ásványvíz, energia ital, mirelit áru stb. Sörös, üdítős doboz kiállítási tárgyként szerepelt otthon, amit a Balatonon kukáztunk a német turistáktól. Sokan gyűjtötték a csokis papírokat hobbiból. Ma már ezek nevetséges dolgok lennének. Az üdítőt úgy ittuk, mint ma a koktélt, s leginkább szörp formájában. Soha nem ettünk, nem idény szerinti „friss” zöldséget, sem a világ másik feléről származó gyümölcsöt. Volt narancs és mandarin karácsonykor, banán ha kórházba kerültél. Ja és nem dobtunk ki semmilyen kaját a kukába, most meg az egyharmadát.
Vajon hány nappal tolódna ki a túlfogyasztás napja, ha helyi, szezonális, nem húsközpontú étkezést folytatnánk, pazarlás nélkül?
Mennyivel csökkenne a boldogság indexünk, ha nem háziállat módjára zabálnánk, hanem ember módjára étkeznénk? A túlsúly és egészség indexünk bizonyára jelentősen javulna …

Energia. Az előző és egyéb szegmenseket szolgálja ki, így nem is tekintem önálló területnek. Nem a jelenlegi energiafogyasztásunkat kell megoldani és biztosítani!!! Hanem a néhány évtizeddel ezelőttit. Ment az atomenergia nélkül is, de a jelenlegi tudásunkkal azt az igényt röhögve kielégítenénk. Persze a hidegháborúhoz elengedhetetlenek voltak az urán alapú atomerőművek, meg ha már egyszer atombomba van, legyen akkor már atomerőmű is. Mindegy melyik okoz megoldhatatlan problémákat.
A mostani tudásunkkal és infrastruktúránkkal a szénerőműveknek egyáltalán nincs létjogosultsága, de a ló túloldalára sem kell átesni! Ne gondolja senki, hogy az alternatív vagy megújuló energiaforrások a bolygó vagy az ökológiai lábnyomunk csökkentésének érdekében kerülnek piacra, egyszerűen az egy másik lobbi, szintén a haszonszerzés irányítja. Pár évvel ezelőtt ezen fedősztori alatt elözönlötték a piacot a nagyon gyenge hatékonyságú napelemek, ma ugyanolyan beruházásokkal vagy inkább olcsóbban kétszer-háromszor-négyszer hatékonyabb rendszereket építhetünk. És csak pár évről beszélünk. Hiába a pénz nagy úr.
A szélmalom és a vízimalom hány százéves technológia? Csak az a baja, hogy minden hülye megépítheti saját maga, arra alkalmas helyszínen, de hát az kinek éri meg?
A fatüzelésű erőmű felér egy nemi erőszakkal a bolygó ellen, ahogy a bioüzemanyag is, erre el vannak adva „zöldként”. A biomassza, szennyvízalapú erőművek pedig csak egy alapvetően hibás, rossz rendszer csökevényei.

Erdőgazdálkodás. Ez sem egy önálló szegmens. A bútoripar egyáltalán nem jelentene problémát, ha az épületek bekezdésben foglalt normális igényt kellene kiszolgálnia. A papíripar szerencsére leáldozóban van, köszönhetően az űrhajós technikáknak, de még így is rengeteg, felesleges ostobaságot nyomtatunk ki, túlnyomórészt az értelmetlen munkavégzéssel kapcsolatosan. Ezt legalább csökkenti az újrapapír. A könyv egy értelmes dolog, de semmi szükség intellektualitásunk bizonygatása végett saját könyvgyűjteményt fenntartanunk, arra való a könyvtár. Ha a könyvtáros meghal, jön helyette egy másik és nem válik az enyészetté a könyvállomány, nem úgy, mint a sajátunk.
Persze a legnagyobb erdőpusztító a termőföld igény. Az a termőföld, mely legkevésbé sem az éhezést hívatott felszámolni, sokkal inkább a nagyüzemi állattartást, a húsközpontú étkezést, a legnagyobb profitot ígérő élelmiszeripart szolgálja. Aztán még egy rakás pálmaerdőt rákenünk az arcunkra meg a hátsónkra, szintén azért, mert azon van a legnagyobb profit.

Vegyipar. Ez is egy kiszolgáló ágazat, de egy nagyon fontos elemét azért kiemelném. Műanyagipar. Néhány évtizeddel ezelőtt gyakorlatilag ez sem létezett. Vannak azért jó vagy nélkülözhetetlen termékei is, így „csak” olyan 95%-a felesleges, de hát mi tudna versenyezni az olcsóságával és tömeges előállíthatóságával? Már megint az a rohadt pénz. Ugye a műanyagipar is a kőolajon alapszik, hatalmas volumene miatt, jelentős a nyersanyagigénye és az előállítása is nagy erőforrásokat igényel, mégis a legnagyobb problémát, a gyakorlatilag le nem bomló, hulladék formájában jelenti. Persze lehet újrahasznosítani, további energia és erőforrás felhasználásával, na adtunk a szarnak egy pofont. Itt is, mint mindenhol a megelőzés lenne a legfontosabb …
Vajon hány nappal tolódna el a túlfogyasztás napja, ha nem használnánk műanyagot? És a boldogság indexünk mennyire sérülne?

Hadiipar. Elérkeztünk a fényponthoz. Ez aztán végképp felesleges. Morális oldalról nem ecsetelném, megtették ezt már sokan, sajnos eredménytelenül. Naivitás lenne azt képzelni, hogy majd pont az ökológiai aspektus miatt számolnánk fel. Hát itt néhány évtizedet nem elegendő visszamenni az időben, inkább jó néhány évezredet kellene. Ha már a legintelligensebb faj képtelen háborúskodás nélkül élni, tegyük azt pusztán kézzel-lábbal. Két pofon után még van esélyünk elgondolkodni rajta, hogy valóban szükségünk van-e erre, két golyó után már nem.

Adjuk össze a fentieket. Nagyjából erről szól a túlfogyasztás napja.