Hirdetés

Több mint hatvan, saját szakterületén kiváló munkát végző szakember tevékenységét díjazta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Környezetvédelmi világnap és a pedagógusnap alkalmából a tárcánál ma tartott ünnepségen.

Íme az MTI/FM Sajtóiroda mai közleménye:

"A miniszter kiemelte: napjainkra erősen megcsappantak Földünk erőforrás-készletei, és az emberiség jelentősen igénybe veszi a bolygó eltartó képességét, ezért évről-évre egyre nagyobb jelentősége van a környezetvédelemnek. A körforgásos gazdaság elveit követve azonban jelentős lépéseket tehetnek az emberek a fenntarthatóság megvalósításáért – fűzte hozzá. A körforgásos gazdaságban a hulladék szinte 100 százalékosan hasznosul. A biológiai, illetve technikai alkotórészek nem keverednek, hanem minőségi veszteség nélkül visszakerülnek a biológiai és gazdasági körfolyamatokba. A körforgásos gazdaság egy olyan komplex új szemlélet és szabályozási célirány, amelynek megvalósításához társadalmi összefogás szükséges – ismertette a miniszter.

Fazekas Sándor emlékeztetett, hogy tavaly a tárcához tartozó munkatársak több mint huszonegyezer, természet iránt érdeklődő tanulót, pedagógust és családot szólítottak meg rendezvényekkel, foglalkozásokkal, előadásokkal. Így például mintegy hatezer pályamunkát küldtek be a gyerekek a Vadonleső program pályázataira. Emellett az Ökoiskola program segítségével még több oktatási intézmény kapcsolódik majd be ebbe az országos tervekbe, ezzel is hozzájárulva egy környezettudatosabb Magyarország megteremtéséhez. A miniszter rámutatott: Magyarországon az agrár- és élelmiszergazdaság további megerősítése elképzelhetetlen a megfelelő szakember-utánpótlás biztosítása nélkül. Az ágazat hazai és nemzetközi versenyképessége ugyanis nagymértékben függ a szakképzés minőségétől.

Felidézte: a minisztérium fenntartásában jelenleg 48 agrár-szakképző iskola működik – 63 helyszínen –több mint 22 ezer diákkal és közel 3000 pedagógus oktatóval. Az elmúlt években az intézményeket egy összefüggő, egymást kiegészíteni képes, komplex agrár-szakképző hálózattá fejlesztette a tárca. Jelentős előrelépésnek nevezte a miniszter, hogy átalakult a képzési szerkezet, amelynek egyik fő célkitűzése az volt, hogy a hasznos mezőgazdasági tudást adó szakképesítések oktatása fejlődjön és erősödjön. A tartalmi és szerkezeti módosításokon túl összességében 15 szakképesítéssel bővült a mezőgazdasági képzések száma, melyek oktatása már ettől a tanévtől elkezdődött – mondta Fazekas Sándor.

A Környezetvédelmi világnap és a pedagógusnap alkalmából összesen 68-an vehettek át kitüntetést a Földművelésügyi Minisztériumban, köztük négy kommunikációs szakembert, illetve szerkesztőséget ismertek el Zöld toll díjjal."

A sajtóközleményből nem derült ki, hogy kik kapták a díjakat. Sajnos a kormány.hu FM aloldalára sem került ki a díjazottak listája.
FRISSÍTÉS:
Időközben a kormany.hu-ra is kikerült, és kérésünkre az FM Sajtóosztálytól is megkaptuk a kért listát. Íme:

Dr. Fazekas Sándor  miniszter úr
Nagyváthy János Díjat adományoz 5 személy részére 

1. Csabina Zoltánné, az Óbudai Egyetem Alba Régia Műszaki Kar címzetes egyetemi docense, kitüntetésben részesül, négy évtizedes, a műszaki képzésben, a matematika és geometria tantárgycsoport oktatásában végzett kiváló pedagógiai tevékenységéért, tudományos kutatásaiért,

2. Dr. Deák Tamás, a Szent István Egyetem Kertészettudományi Kar egyetemi adjunktusa, kitüntetésben részesül, másfél évtizedes, a Szőlészeti Tanszéken a molekuláris biológia terén végzett kimagasló oktatói és kutatói tevékenységéért, publikációs munkásságáért, 

3. Dr. Dublecz Károly, a Pannon Egyetem Georgikon Kar, egyetemi tanára, kitüntetésben részesül, a takarmányozás, az élelmiszerbiztonság és a táplálkozástudomány területén, hazai és nemzetközi szinten elismert kimagasló tevékenységéért, kutatási eredményeiért,

4. Dr. Gulyás László, a Szent István Egyetem Állattudományi Intézet egyetemi docense,
kitüntetésben részesül, a két és fél évtizedes állattenyésztési oktatói tevékenységéért, vezetői, tudományos és közéleti munkásságáért,

5. Dr. Olajos István, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi docense,
kitüntetésben részesül két évtizedes oktatói, kutatói és témavezetői tevékenységéért, valamint az agrár-jogalkotásban végzett tudományos munkásságáért. 

Miniszter Úr  Tessedik Sámuel Díjat adományoz  7 személy részére

1. Gyuricza Gyuláné Nedelkovics Judit, a Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakképző Iskola igazgatója, kitüntetésben részesül három évtizedes szaktanári, munkaközösségi és intézményvezetői elhivatott tevékenységéért, értékteremtő nevelői munkájáért,

2. Hajnal Sándor, a Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola igazgatója, kitüntetésben részesül két évtizede magas színvonalon végzett pedagógiai tevékenységéért, innovatív, elkötelezett vezetői munkájáért, 

3. Hodvogner Csaba Károly, a Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakképző Iskola igazgatója, kitüntetésben részesül három évtizedes elhivatott pedagógiai tevékenységért, kiváló intézményvezetői és publikációs munkájáért,

4. Simonné Szerdai Zsuzsanna, a Földművelésügyi Minisztérium Dunántúli Agrár-szakképző Központ, Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola főigazgatója, kitüntetésben részesül az intézmények szakmai munkájának fejlesztésében, tagintézmények együttműködésében, az oktatás minőségének javításában végzett kiemelkedő vezetői tevékenységéért,

5. Szatmári István, a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola húsipari szakoktatója, kitüntetésben részesül három és fél évtizedes húsipari szakképzés területen végzett munkájáért, illetve a kiváló szakmai versenyeredmények elérésében végzett pedagógiai tevékenységéért,

6. Szvitek János, a Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola intézményvezető-helyettese, kitüntetésben részesül három évtizede az agrárszakképzésben végzett kiemelkedő pedagógiai tevékenységéért, inztézményvezető-helyettesi munkájáért,

7. Turcsányi Sándorné, a Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola igazgatója, kitüntetésben részesül több évtizedes áldozatos, pedagógiai és nevelői  munkájáért, kiváló vezetői tevékenységéért.
 

Miniszter Úr Miniszteri Elismerő Oklevelet ad át  20 személy részére

1. Bártfai Sándor, a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola pék szakoktatója,

kitüntetésben részesül két és fél évtizedes szakmai képzésben, versenyeredmények elérésében, a pék hagyományok megőrzésében végzett tevékenységéért,

2. Búzás József Ferenc, a Földművelésügyi Minisztérium Márta Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskolája és Kollégiuma kollégiumvezetője, kitüntetésben részesül négy évtizedes pedagógiai tevékenységéért, az agrárszakképzés és egészségnevelés területén végzett kiemelkedő munkájáért, a kollégium kiváló vezetésért,

3. Dékány László, a Fodor József Élelmiszeripari Szakképző Iskola műszaki vezetője,
kitüntetésben részesül három és fél évtizedes élelmiszeripari szakképzésben végzett magas színvonalú és eredményes pedagógiai tevékenységéért,

4. Feltizi-Veress Imre, a Földművelésügyi Minisztérium Agrárszakképzési Főosztály tanügy-igazgatási referense, kitüntetésben részesül az agrárszakképzési intézmények működtetésében, a fenntartói ellenőrzéséhez készített eljárásrend kidolgozásában, bevezetésében végzett kiemelkedő tevékenységéért,

5. Fónod Attila, az Földművelésügyi Minisztérium Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskolájának nyugdíjazott szakmai tanára, kitüntetésben részesül több évtizedes elismert kertész pedagógusi tevékenységéért, továbbá kutató munkájának eredményeként a Varga Márton Iskolamúzeum létrehozásáért, amely az elmúlt 100 éves kertészképzés múltját mutatja be,

6. Gombásné Haraszti Edit, a Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola mérnöktanára, kitüntetésben részesül három évtizedes, agrárszakképzésben végzett kiváló pedagógiai tevékenységéért, szakkönyvírói  munkásságáért,  

7. Horváth Géza, a Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakképző Iskola igazgatóhelyettese,  kitüntetésben részesül két évtizedes agrár-élelmiszeripari szakoktatásban végzett szaktanári tevékenységéért, vezetői munkájáért,

8. Kasziba Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium Mezőgazdasági Szakképző Iskolájának szakoktatója, kitüntetésben részesül, a másfél évtizedes kiváló gépésztechnikus szakoktatói tevékenységéért, innovációs munkaközösségvezetői, szervezői munkájáért,

9. Kiss Károly, a Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Iskola szakoktatója, kitüntetésben részesül négy évtizedes példamutató pék-cukrász, illetve pék oktatói, nevelői tevékenységéért, nyugdíjba vonulása alkalmából, 

10. Kovácsné Őri Margit, a Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakképző Iskola szakmai tanára, gyakorlati oktatásvezetője,kitüntetésben részesül az agrárszakképzés és a tehetséggondozás területén végzett kiemelkedő oktató munkájáért, környezettudatos nevelési tevékenységéért,

11. Lukácsiné Harcsa Katalin, a Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola szakmai igazgató-helyettese, kitüntetésben részesül, négy évtizede az agrárszakképzésben végzett kiemelkedő munkásságáért, rendezvények szervezéséért,

12. Nagy Tamás, a Földművelésügyi Minisztérium Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskolájának szakmai tanára, kitüntetésben részesül két évtizedes mezőgazdasági szakképzésben végzett kiváló munkájáért, vezetőtanári, tehetséggondozói, szervezői tevékenységéért,

13. Rába József, a Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Iskola és Kollégium kollégiumvezetője, kitüntetésben részesül négy évtizedes elkötelezett pedagógiai tevékenységéért, az országos szakmai és más versenyeken elért eredményeiért, nyugdíjba vonulása alakalmából,

14.  Régely Mónika, a Földművelésügyi Minisztérium Apponyi Sándor Mezőgazdasági Iskolájának tanára, kitüntetésben részesül három évtizedes elhivatott, német és testnevelés tantárgyakban végzett magas színvonalú oktatói-nevelői tevékenységéért,

15.  Ricsóyné Virág Zsófia, a Földművelésügyi Minisztérium Agrárszakképzési Főosztály tanügy-igazgatási referense, kitüntetésben részesül az agrárszakképzési intézmények működtetésében, a fenntartói ellenőrzéshez készített eljárásrend kidolgozásában, bevezetésében végzett kiemelkedő tevékenységéért,

16. Schneider Ilona Erzsébet, a Földművelésügyi Minisztérium Teleki Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium szakácsa, kitüntetésben részesül három évtizedes kollégiumi vendégfogadás területén végzett lelkiismeretes, pontos, magas színvonalú munkájáért,

17. Tóth Ferencné, a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium szakoktatója, kitüntetésben részesül a cukrász tanulók gyakorlati képzésében nyújtott kimagasló teljesítményéért, szakmai versenyeredmények elérésében végzett pedagógiai munkájáért,

18. Tóthné Utasi Ilona, a Földművelésügyi Minisztérium Pétervásárai Mezőgazdasági Szakképző Iskolájának tanára, kitüntetésben részesül a magyar-orosz-német nyelvoktatásban, a hátrányos helyzetű tanulók mentorálásában, valamint az intézmény pedagógiai megújulásában végzett kiemelkedő munkájáért,

19. Weiszenburger Józsefné, a Földművelésügyi Minisztérium Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola gyakorlati oktatásvezetője,

kitüntetésben részesül oktatói, kollégiumvezetői, illetve a hátrányos helyzetű diákok érdekében kifejtett tevékenységéért, a Vidékfejlesztési Program „Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek” című pályázatainak koordinációjában végzett munkájának elismeréséért,

20. Zsigmond Ágnes, a Zsigmond Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetője, az AgroNapló tulajdonosa, kitüntetésben részesül a MezőgépÉSZek program megvalósításában, a fiatal generációk pályaválasztásában, a mezőgazdasági életpálya népszerűsítésében végzett tevékenységéért.

Miniszter úr Országos Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományi Különdíjat adományoz 5 személy részére  

1. Butyka Zsuzsanna, a keszthelyi Kertészeti Centum kertésze, kitüntetésben részesül a hazai szőlőültetvényekben megjelent fitoplazmás betegség terjesztéséért felelős kabóca faj vizsgálatában elért tudományos eredményeiért,

2. Hild Anna, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ – Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóintézet intézeti mérnöke, kitüntetésben részesül, a badacsonyi borvidékről származó, spontán erjedéssel készült bormintákból izolált mikroba törzsek jellemzése és borászati alkalmazhatóságuk vizsgálatában elért kutatási eredményeiért,

3. Rózsa Dorottya, a Kaposvári Egyetem hallgatója, kitüntetésben részesül a másodlagos növényi metabolitokat tartalmazó takarmány-adalék nematicid hatásában elért kutatási eredményeiért,

4. Simkó Attila, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar hallgatója, kitüntetésben részesül, a csökkentett nitrogén ellátás hatása őszi búza genotípusok fotoszintetikus válaszreakciója kutatásában elért eredményeiért,

5. Szalai Szilvia, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar hallgatója, kitüntetésben részesül a különféle paraméterek alakulása a mozgáskép függvényében egy tejhasznú tehenészetben végzett kutatási eredményeiért.

A Környezetvédelmi Világnap alkalmából Miniszter úr
Környezetünkért Díjat adományoz 5 személy részére
 

1. Dr. Anda Angéla, a Pannon Egyetem Georgikon Kar egyetemi tanára, kitüntetésben részesül a környezetvédelem érdekében végzett, elkötelezett felsőoktatási és kutatási tevékenységéért, publikációs munkásságáért,

2.  Dr. Dobi Bálint, a Földművelésügyi Minisztérium Környezetmegőrzési Főosztály főosztályvezetője, kitüntetésben részesül két évtizede a környezetvédelemben és a környezetvédelmi hatóságok irányításában nagy elhivatottsággal végzett szakmai és vezetői tevékenységéért,

3. Kovács Ferenc József, a Herman Ottó Szakképző Iskola tanára, kitüntetésben részesül négy évtizede a környezetfejlesztésben, kertépítésben végzett kiemelkedő tevékenységéért, a szombathelyi zöld környezet gyarapításáért, a parkfenntartás irányításáért,   

4. Kovács Katalin, a Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Környezetfejlesztési Igazgatóság igazgatója,kitüntetésben részesül a Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás tagönkormányzatainak területén a környezetvédelemben, a hulladékgazdálkodásban elért eredményeiért, a "zöld" rendezvények megszervezéséért,

5. Molnár Zoltán, a Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetségének főtitkára, a Somosi Környezetnevelési Központ Egyesület vezetője, a Salgótarjáni Szakképzési Centrum éjszakai gyermekfelügyelője,  kitüntetésben részesül a környezeti nevelés gyakorlati megvalósításában, módszertani fejlesztésében végzett kiváló tevékenységéért, a Kárpát-medencei magyar gyerekek környezetvédő táborának tizenhét éve tartó szervezéséért.

Miniszter Úr Zöld Toll Díjat adományozza 3 személy és 1 szervezet részére

1. Kopek Annamária, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság kommunikációs munkatársa, kitüntetésben részesül, három és fél évtizede az ökoturizmusban kifejtett munkásságáért, a 3 látogatóközpont, a 11 bemutatóhely felépítésében, az évi 450.000 fős látogatottság elérésében végzett kiváló tevékenységéért,

2. Dr. Lendvay Béla, nyugdíjazott újságíró, főszerkesztő,  lapalapító, kitüntetésben részesül, több évtizede a Tejgazdasági Szemle átalakításában és újraalapításában végzett főszerkesztői tevékenységéért, a magyar mezőgazdaság szolgálatában tanúsított szakújságírói munkásságáért, 

3. Répás Orsolya, a Kapos TV és Rádió Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, kitüntetésben részesül, a fenntartható fejlődés és a modern hulladékgazdálkodási rendszerek médiában történő megjelenítéséért, a Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Program népszerűsítéséért, 
a környezetvédelmi témák iránti elkötelezettségéért,

4. Az MTVA Magyar Gazda magazinműsor szerkesztősége,  az elismerést Illés Judit és Vajda Boglárka szerkesztő veszi át.  A műsor a termőföldtől az asztalig végigköveti a mezőgazdasági folyamatokat: a fölműveléstől a növénytermesztésen, az erdőgazdálkodáson és az élelmiszer-feldolgozáson át a vadgazdaságig. A szerkesztőség kitüntetésben részesül, a mezőgazdaság, a környezet és a vidékfejlesztés aktuális kérdéseiről, az ágazatokat érintő pályázatokról szóló tudósításaiért, az információ szolgáltatásáért az agráriumtól a nemzeti parki termékekig.
Miniszter Úr Környezetünkért Emlékplakettet adományoz 10 személy részére

1. Dr. Besenyei Adrián, a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály kiemelt jogi szakügyintézője, kitüntetésben részesül a környezeti közérdek védelmében, a környezetvédelmi, természetvédelmi hatósági tevékenységben végzett, magas színvonalú, eredményes szakmai és vezetői munkájáért,

2. Gergely Edit, a Probitas Alba Kft. ügyvezetője, a Magyar Mérnöki Kamara Környezetvédelmi Tagozatának alelnöke, kitüntetésben részesül több évtizede az ipari környezetvédelem területén végzett kiemelkedő tevékenységéért,

3. Hizsnyik Géza, a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Környezetvédelmi Mérőközpont osztályvezetője, kitüntetésben részesül több évtizedes hatósági laboratóriumi tevékenységéért, a hatósági döntésekben és a környezet állapotának monitorozásában végzett munkájáért,

4. Kassai-Molnár Andrea, a Földművelésügyi Minisztérium Hulladékgazdálkodási Főosztály hulladékgazdálkodási referense, kitüntetésben részesül, a hulladékgazdálkodási szakterület gazdasági, költségvetési és pénzügyi feladataiban végzett kiemelkedő tevékenységéért,

5. Kovács Józsefné, a Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola tanára, kitüntetésben részesül környezettudatos oktatási-nevelési tevékenységéért, az egészséges életmódra nevelésért, és eredményes versenyfelkészítő munkájáért,

6. Kovács Lászlóné környezeti nevelő, a Földművelésügyi Minisztérium Agrárszakképzési Főosztály szakértője, kitüntetésben részesül több évtizede a környezeti nevelés, az agrárszakképzés területén, a Zöld óvoda és Ökoiskola programfelelőseként végzett kimagasló munkájáért, szakmai rendezvények szervezői tevékenységéért.

7. Magyar Balázs, a Biocentrum Kft. vezető tervezője, kitüntetésben részesül több évtizede a kármentesítési munka vezető tervezőjeként, szakértőjeként és kivitelezőjeként végzett kiemelkedő munkájáért,

8. Pappné dr. Ferenczi Zita, az Országos Meteorológiai Szolgálat Éghajlati és Levegőkörnyezeti Főosztály Levegőkörnyezetelemző Osztály levegőkémiai szakértője,
kitüntetésben részesül, a légszennyező anyagok terjedésének modellezésében elért kiváló eredményeiért, gazdag publikációs munkájáért, pályázati tevékenységéért,

9. Dr. Pocsai Zsuzsanna, a Földművelésügyi Minisztérium Környezetmegőrzési Főosztály környezeti hatásvizsgálati, környezetegészségügyi referense, kitüntetésben részesül a környezet-egészségügyben végzett tevékenységéért, az Espooi Egyezmény nemzetközi környezeti hatásvizsgálati eljárásainak hazai és nemzetközi  koordinálásáért, kiemelkedő szintű lebonyolításáért,

10. Dr. Szamorodjuk Katalin, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály osztályvezetője, kitüntetésben részesül két és fél évtizede a környezetvédelmi és természetvédelmi közigazgatásban végzett elhivatott hatósági tevékenységéért,

Miniszter úr Miniszteri Elismerő Oklevelet adományoz 12 személy részére  

1. Annus Anita, a Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium tanára, kitüntetésben részesül két évtizede a fiatal generációk környezettudatos, egészségtudatos szemléletének kialakításában végzett kimagasló pedagógiai tevékenységéért,

2. Dr. Barabás Adrienn, a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály kiemelt jogi szakügyintézője, kitüntetésben részesül a környezetjog alkalmazása terén nyújtott kimagasló teljesítményéért, a hatósági és bírósági eljárásokban tanúsított magas színvonalú perképviseletért,

3. Bodnár Gáspárné, a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály igazgatási szakügyintézője, kitüntetésben részesül több évtizedes kiemelkedő, magas színvonalú és lelkiismeretes titkársági, igazgatási munkájáért,

4. Dr. Farkas Anna, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Környezetvédelmi és Természetvédelmi Igazgatóság osztályvezetője, kitüntetésben részesül a természettudományos kiadványok készítésében, az ökológiai szemléletformálásban és a GRASSLAND-HU LIFE pályázatban nyújtott kimagasló teljesítményéért,

5. Fieder Ildikó, a Földművelésügyi Minisztérium Hulladékgazdálkodási Főosztály hulladékgazdálkodási referense, kitüntetésben részesül a környezetvédelmi termékdíj szabályozás és a gazdasági ösztönző rendszerek felülvizsgálatában, koordinálásában végzett kiváló tevékenységéért,

6. Ilyés Edit, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Környezetvédelmi és Természetvédelmi Igazgatóság környezetvédelmi referense, kitüntetésben részesül a környezetvédelmi szemléletformálásban, a klímavédelmi projektek lebonyolításában, kiadványok készítésében és a HungAIRy LIFE pályázatban nyújtott kimagasló teljesítményéért,

7. Dr. Kemencei Zita, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Környezetvédelmi és Természetvédelmi Igazgatóság referense,  kitüntetésben részesül a szakmai kiadványok készítésében, a szemléletformáló tevékenység területén és a GRASSLAND-HU LIFE IP pályázat összeállításában nyújtott kimagasló teljesítményéért. 

8. Kristóf Teodóra Fáta, a Földművelésügyi Minisztérium Hulladékgazdálkodási Főosztály környezettechnológiai referense, kitüntetésben részesül a környezettechnológia területén a higanyról szóló Minamata Egyezmény elfogadásában, a hazánkat érintő feladatokban, és azok koordinálásában végzett kimagasló tevékenységéért.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás