Az alkalmazkodás mértéke nagyban meghatározza a fajok elterjedését és életben maradásuk esélyeit. A tág tűréshatárral rendelkező ászkafajok anatómiai sajátosságaiknak és életmenet jellemzőiknek köszönhetik azt a tulajdonságukat, mely képessé teszik őket a széles körben való megtelepedésre.
A szárazföldi ászkarákok néhány faja kifejezetten kötődik az emberi településekhez, ezeknek a szinatróp fajoknak stabil populációit figyelhetjük meg az emberlakta élőhelyeken. Ugyanakkor vannak olyan ászkafajok, amik nem szinatrópok, mégis elviselnek valamilyen szintű emberi zavarást. Kutatásunk során arra keressük a választ, hogy a Mátra-hegység zavarást kedvelő és zavarást nem tűrő ászkafajai milyen arányban jelennek meg az utak mentén és a természetes élőhelyeken, annak érdekében, hogy feltárjuk a fajok alkalmazkodásának mértékét az adott élőhelyek fajösszetételének függvényében. Magyarországon 56 ászkafaj él, ebből csupán 23 faj előfordulásáról van adat az Északi-középhegységből. Számos ászkafajt közölt a Bükkből az elmúlt 50 év alatt Dudich Endre (1942), Kesselyák Adorján (1936), Kontschán Jenő (2004) és Loksa Imre (1966, 1968, 1979). Az Aggteleki karsztról és a Börzsönyből is kerültek elő adatok Dudich (1942), Kesselyák (1936), Kontschán (1989-1994), Loksa (1977), és Méhely Lajos (1929) jóvoltából. A Zemplénből Dudich (1942) és Kesselyák (1936), a Cserhátról Szlávecz (1985) szolgáltatott fajokat a hazai ászkafaunához. A Mátrából csupán Dudich 1942-es adatai állnak rendelkezésünkre (Kontschán, 2004).
Patak a Mátrában
A Mátra- hegységből 19 ászkafajt sikerült kimutatni. A területeken a feltárt fajok száma a hazai fauna 34% -át, míg az Északi-középhegységből eddig publikált fajok 82 %-át teszi ki. A Mátra-hegység természetes élőhelyein 15 szárazföldi ászkarák faj jelent meg, míg a közutak mentén csupán 12 faj bukkant fel. 7 ászkafaj (Ligidium hypnorum, Lepidoniscus minutus, Porcellium conspersum, Trachelipus ratzeburgii, Trachelipus difficilis, Porcellio spinicornis, Armadillidium versicolor) kizárólag a természetes élőhelyeken volt fellelhető, ezzel szemben 4 másik faj (Androniscus dentiger, Cylisticus convexus, Porcellio scaber, Porcellionides pruinosus) csupán az utak mentén volt kimutatható. A begyűjtött fajok közül 8 (Haplophthalmus montivagus, Hyloniscus riparius, Platyarthrus hoffmannseggii, Porcellium collicola, Trachelipus nodulosus, Trachelipus rathkii, Orthometopon planum, Armadillidium vulgare) megtalálható volt mind közutak mentén, mind természetes élőhelyeken.
Az egyre növekvő emberi hatás nagyban befolyásolja a természetes környezet struktúráját, élővilágát és annak diverzitását, veszélybe sodorva ezzel az adott területen élő élőlény-együtteseket. A korlátozott elterjedésű fajok, melyek kizárólag természetes élőhelyekről kerültek elő (L. hypnorum, L. minutus, P. conspersum, T. ratzeburgii, T. difficilis) szűk tűréshatárok között mozognak, természetes élőhelyek fajai és kevésbé alkalmazkodnak a környezet változásaihoz, optimális környezetük átalakulásával elpusztulhatnak. A P. spinicornis, és a A. versicolor, melyek zavart élőhelyek ritkán előkerülő fajai, a vizsgálat során, természetes élőhelyeken lettek kimutatva, bizonyítva ezzel adaptálódó képességüket. Az utak mentén és a természetes élőhelyeken is egyaránt kimutatható 8 faj nagy része (H. riparius, P.hoffmannseggii, P. collicola, T. nodulosus, T. rathkii, A. vulgare) széles körben fordul elő, e fajok sikeresen adaptálódnak és terjednek el, valószínű, ez a képességük lehet sikerük titka. Ezek a generalista fajok gyakran kozmopoliták, természetközeli és zavart élőhelyeken egyaránt megjelennek. A H. montivagus és az O. planum, mint természetes élőhelyen élő fajok is felbukkantak mindkét területen, jelezve ezzel azt a képességüket, mellyel képesek kiaknázni más környezeti viszonyok által nyújtotta lehetőségeket. Nagyrészt zavart élőhelyen gyakori fajok (C. convexus, P. scaber, P. pruinosus) előkerüléséről tudunk beszámolni a közutak mentén, csupán egy faj (A. dentiger) képez kivételt, mely túl kevés előfordulási adat miatt nem tipizálható vagy taxonómiailag kérdéses. Összességében a közutak antropogén (emberi) hatása igen jelentős mértékben befolyásolja az ászkarákok elterjedését. Egyes fajok kifejezetten ragaszkodnak a természetes élőhelyekhez és csak abban a környezetben maradnak életben. Más fajok kimondottan szinatrópok, avagy csak az emberek által megérintett környezetben érzik jól magukat. Az ászkarákok nagyobb része viszont széles körben terjedt el és adaptálódásuknak nem szab korlátot az emberi zavarás.
A cikk a 2011. november eleji VII. Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferencián bemutatott anyag alapján készült.
