Akár a tavaly decemberi jégkár erdőpusztítására, akár a globális felmelegedés miatt kialakuló szélsőséges időjárásra gondolunk, egyre többen aggódunk zöld értékeinkért és jövőnkért. Vajon erdeink milyen állapotban lesznek évtizedek múlva, vajon hogyan tud alkalmazkodni a megváltozó ökológiai feltételekhez a fák és az erdő élővilága? Ezekre a kérdésekre ad gyakorlati választ a Pilisi Parkerdő Zrt. „erdőlaboratóriumában” 1999 óta zajló szakmai munka.
Mexikó-puszta a Pilis szívében, Dobogókő közelében található. Elnevezését egyes források szerint a XIX. századi nagy kolerajárványok idején kapta, amikor is sokan ide, a Pilis oltalmába szöktek meg a járvány elől – a „megszökő” pusztát állítólag később a népnyelv alakította át Mexikó-pusztává. A térség értékes tölgyes és bükkös erdeiben indította el a Pilisi Parkerdő 1999-ben, Csépányi Péter termelési és természetvédelmi főmérnök irányításával az úgynevezett „örökerdők” kialakítására irányuló szakmai programját. Azóta a mintaerdőt már több mint 1500 külföldi és hazai erdészeti szakember, természetvédelmi és ökológiai szakértő, szakoktatásban részt vevő diák, kutató és továbbképzésben részesülő, magánerdőben, illetve állami erdőkben dolgozó erdész látogatta meg.
De mit is jelent mindez, milyen szakmai tevékenység zajlik a Pilisi Parkerdő Mexikó-pusztai mintaerdejében?
Az ezredfordulón ez a helyszín lett az egyik legismertebb hazai bemutató terület, amely az úgynevezett szálaló vagy más néven örökerdő-gazdálkodás tanulmányozására szolgál. Ennek a gazdálkodási módnak a lényege, hogy az erdészek egyenként, vagy kicsi csoportokban termelik ki a fákat, minden egyes fa esetében külön-külön mérlegelve az erdőben betöltött szerepét. Ennél a módszernél az erdész nem fakitermelésben és ültetésben, hanem az erdei ökoszisztéma fenntartásában, menedzselésében gondolkodik, minél nagyobb teret biztosítva az erdő természetes megújulásának, minél inkább az erdőben természetes körülmények között működő folyamatokra támaszkodva. A módszer alkalmazásának eredményeként az erdő különféle korú és fajú fákból áll, nincsenek benne nagy területű fakitermelések, az erdő működése és látványa sokkal természetközelibb a hazánkban is ismert egykorú erdőkénél, továbbá ennek köszönhetően alakulhat ki a folyamatos erdőborítás is. 2001-ben a Pro Silva Hungaria Egyesület Magyarország első olyan bemutató területévé nyilvánította a Mexikó-pusztai mintaerdőt, ahol természetes folyamatokon alapuló, folyamatos erdőborítást biztosító erdőgazdálkodást, az örökerdő-gazdálkodás bevezetését és működését lehet tanulmányozni.
A Mexikó-pusztai bemutató területen indított örökerdő-program tapasztalatai bizakodásra adnak okot az erdők ökológiai változásokkal és természeti csapásokkal szembeni ellenálló erejükkel kapcsolatban.
• Az egykorú erdőkkel szemben az örökerdőkben sokkal nagyobb a fa élőkoronával borított törzshányada: a teljes famagasság felső kétharmadát, akár 75%-át is élőkorona boríthatja. Nagy koronával együtt pedig nagy gyökér és gyökérzóna jár, így az örökerdő egyedei sokkal stabilabbak széldöntés vagy jégtörés esetén.
• Az örökerdőkben az erdészek a kidőlt, elpusztult fák egy részét az erdőterületen hagyják: a különböző méretű álló és fekvő holtfa rengeteg élőlénynek (gombának, madárnak, rovaroknak) nyújt élőhelyet, így teljes értékű erdei ökoszisztéma tud kialakulni, amelyben egészséges „önszabályozás” működik, például egyes madárfajok meggátolják a rovarok túlszaporodását.
• Az örökerdőkben ugyancsak a holt faanyag képes a mostani nyárhoz hasonló aszályos időszakokban „szivacsként” működve víztartalékot biztosítani a növényzetnek, illetve az idős fák koronája ilyenkor „védi” az újulatot a napfénytől.
• Az elegyes fafajú és vegyeskorú örökerdő 50-100 éves távlatban könnyebben, természetes módon alkalmazkodik a klímaváltozásokhoz, míg az elegyetlen, egykorú erdő (pl. lucfenyves) gyorsan pusztul.
A Mexikó-pusztán kísérletképpen elindított erdőgazdálkodási módszer nagyüzemi léptékű bevezetése a Pilisi Parkerdőnél 2002-ben kezdődött, mára több ezer hektárnyi örökerdővel találkozhatunk Budapest környékén. A 16 éve indított szakmai kísérlet a természettel együttműködő, fenntartható erdőgazdálkodás modelljét nyújtotta az erdész szakmának és az erdőgazdálkodási ágazatnak, bizonyítva, hogy az ökológia oldaláról előnyösebb megoldás gazdaságossági szempontból is felveszi a versenyt a hagyományos módszerekkel.
