Hirdetés
Forrás: index.hu

Újabb szabályozást szavazott meg az Európai Unió bizottsága, amelyben 2027-től az akkumulátorral rendelkező elektronikai cikkek olyan felépítéssel kell majd rendelkezzenek, ami lehetővé teszi a felhasználók számára a telepek egyszerű, akár otthoni cseréjét is – ezzel meghosszabbítva a készülékek élettartamát.

Az ötlet környezetvédelmi szempontból mindenképp üdvözlendő, annak kivitelezése azonban egyértelműen a feje tetejére fogja állítani a mobiltelefonok piacát.

Az Európai Unió szavazóbizottsága újfent megmutatta, hogy egyértelműen ők az új szabályozások királyai. Mint arról korábban az Index is beszámolt, az EU nemrégiben egyszer már felkavarta az állóvizet, akkor ugyanis arról döntöttek, hogy 2024-től a vezetékes kábelen keresztül újratölthető mobiltelefonokat, táblagépeket, e-olvasókat, tölthető fülhallgatókat, digitális fényképezőgépeket, kézi videójáték-konzolokat és a hordozható hangszórókat gyártótól függetlenül USB Type-C porttal kell felszerelni.

Mindez a piac java részére semmilyen hatással nem volt, a gyártók többsége ugyanis már évek óta USB-C csatlakozóval szerelte készülékét – egyet leszámítva, az Apple-t. Az almás cég iPhone-jait ugyanis a vállalat saját fejlesztésű Lightning-csatlakozóján keresztül lehet tölteni, amelyre egy egész piacot építettek fel. Ahhoz ugyanis, hogy egy külsős cég Lightning-csatlakozós töltőkábelt gyártson, az Apple-től először meg kellett vásárolniuk a licenceket, ami nem kevés pénz hozott a házhoz.

Ez most más lesz
Az eddigi pletykák alapján az EU-s szabályozás elég is volt az Apple-nek ahhoz, hogy a MacBookok és iPadek után az iPhone-okat is USB-C-vel szerelje, az iPhone 15-ös mobilok ugyanis előreláthatólag már mind ezzel a porttal fognak a boltok polcaira kerülni – az akkumulátorokra vonatkozó szabályozás azonban már egy teljesen más tészta. Arról, hogy a rendelet pontosan milyen új intézkedéseket irányoz elő, az index cikkében írt részletesebben, a mobilpiacra azonban csak a következő helyez majd minden eddiginél nagyobb terhet:

A hordozható akkumulátorok olyan módon történő kialakítása a készülékekben, hogy a fogyasztók maguk is könnyen kivehessék és kicserélhessék azokat, professzionális szerszámok használata nélkül.

Mint ismert, a mai modern okostelefonok akkumulátorait egyáltalán nem lehet eltávolítani csak úgy, és a műveletet hivatalosan csak szakemberek végezhetik el, professzionális szerszámokkal. Ez persze nem mindig volt így, néhány évvel ezelőtt a legtöbb gyártó még olyan készülékeket gyártott, amelyek a most elfogadott rendeletnek tökéletesen megfelelnének – a 2014-ben kiadott Samsung Galaxy S5 hátlapja például még könnyen lepattintható volt, akkumulátorát pedig egy laza mozdulattal kicserélhettük.

Ettől azonban mostanra teljesen elszoktak a gyártók, aminek több oka is van. Elsősorban az, hogy ha nem kell könnyen hozzáférhetővé tenni az akkumulátort, akkor azt jóformán bárhol el lehet helyezni a készüléken belül, ezzel akár nagyobb kapacitást elérve, de a készülékek minél vékonyabb formatervvel való ellátása sem utolsó szempont.

Mit jelent ez a jövőre nézve?
Mivel a képviselők 587 igen szavazattal, kilenc nem ellenében és húsz tartózkodás mellett jóváhagyták a Tanáccsal kötött megállapodást, innentől kezdve nincs visszaút – 2027-től a gyártóknak meg kell felelniük az unió elvárásainak, amennyiben a tagországokon belül értékesíteni szeretnék készülékeiket. Ez azt jelenti, hogy 3,5 év múlva már csak olyan készülékeket adhatnak ki a gyártók,

AMELYEK AKKUMULÁTORA OTTHON IS CSERÉLHETŐ, EHHEZ AZONBAN A MA ISMERT KÉSZÜLÉKEK FORMATERVÉT TELJESEN MEG KELL VÁLTOZTATNIUK.

Az egyedüli reményt az jelenti, hogy az unió egyelőre még nem részletezte, mit jelent pontosan az, hogy egy készülék akkumulátora könnyen cserélhető. Az Apple például nemrégiben kiadott egy olyan készletet, aminek beszerzésével otthon is javíthatóvá válnak a készülékeik. Annak segítségével ráadásul nemcsak az eszközök akkumulátorait, hanem egyéb alkatrészeit, például kijelzőit, hangszóróit is cserélni lehet – saját felelősségre.

Egy biztos, néhány éven belül valószínűleg hatalmas változást láthatunk majd a mobilok dizájnjában és felépítésében, azt ugyanis egyetlen gyártó sem engedheti meg magának, hogy olyan piacokon ne hozza forgalomba készülékeit, mint például Franciaország, Németország, Olaszország vagy éppen Spanyolország.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás