Hirdetés
Forrás: 24.hu

Az elmúlt napokban több ügyben is pert indított a Budapesti Közművek (BKM) a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV), vagyis a kukaholding ellen. Ezzel szeretnék elérni, hogy a bevételek maradéktalanul megérkezzenek hozzájuk.

 24.hu portálnak a fővárosi vállalat azt közölte, hogy a keresetet a Fővárosi Törvényszékre adták be. „A kereset tárgya szolgáltatási díj megfizetése, a perelt összeg nettó 21 054 696 060 forint, valamint ennek a tárgyidőszakra vonatkozóan a szolgáltatási szerződésben rögzített elvek mentén számított kamatösszegei” – fogalmaztak. A főváros állítja, a kukaholding nem utalta el nekik a szerződés szerinti díjat.

Mártha Imre BKM-vezérigazgató korábban azt nyilatkozta, mintegy 15 százalékkal csökkent a BKM-nek juttatott bevétel 2019 óta, miközben ők ezt a pénzt megtermelték, tehát nem állami támogatást kértek. Úgy véli, hogy az országos ellátásban keletkező 4-5 milliárd forintos hiányt pótolta ki a Budapesttől elvont pénzzel. A per tárgya a Budapesti Közművek részére 2019. január 1. és 2021. július 1. közötti időtartamra járó szolgáltatási díj, amelyet az alperes NHKV „a jogszabály által kifejezetten előírtnál alacsonyabb mértékben állapított meg és fizetett ki, és amellyel „megtagadja az elszámolást a Budapesti Közművek, illetve jogelődje felé. 

A BKM álláspontja szerint – tették hozzá – az NHKV által megtérített szolgáltatási díj nem fedezi a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásból származó közvetlen költségeket. A per útján szeretnék elérni, hogy „a budapestiek által évek óta a kukaholdingnak befizetett szemétdíjak és a társaság dolgozói által a hulladékgazdálkodásban megtermelt bevételek maradéktalanul megérkezzenek végre a tevékenységet valóban végző társasághoz.

Érdekes helyzetet teremt ugyanakkor, hogy az országos hulladékgazdálkodás július elsejétől új alapokon folyik majd. A koncessziót elnyerő MOL Nyrt. fogja össze a szolgáltatást, és egy tavalyi kormányhatározat szerint a piac átrendezésének részeként az olajcég vehette volna meg az addig 100 százalékban állami tulajdonban lévő NHKV-t (valamint a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft.-t). Erre azonban a hatályos cégadatok szerint eddig nem került sor, jelenleg az Energiaügyi Minisztérium van feltüntetve a cégpapírokban, mint részvényes.

Vagyis jelen állás szerint a BKM az államot perli, de előállhat az a helyzet, hogy a MOL-csoportba tartozó céggel kell majd rendeznie a vitás kérdéseket a bíróságon. Pikáns helyzetet eredményezhet, hogy eközben a fővárosban a MOL és a BKM közösen végzi majd a hulladékok begyűjtését és kezelését. A cégadatok szerint vélhetően erre a célra májusban be is jegyezték a MOHU Budapest Zrt.-t, melynek igazgatóságában helyett kapott a BKM vezetője, Mártha Imre (a tagok közt találjuk továbbá Atkári Jánost, a Demszky-éra főpolgármester-helyettesét).

Arról nem kaptunk felvilágosítást a BKM-től, hogy a keresetek indításáról adtak-e előzetesen tájékoztatást az NHKV számára, mint ahogy arról sem, hogy miképpen befolyásolhatja a perek kimenetelét, ha az NHKV betagozódik a MOL-csoportba. A perekkel kapcsolatos kérdéseinkkel megkerestük a nemzeti kukaholdingot is, amint válaszolnak, visszatérünk a témára.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás