Budapesten is indul a lakossági biohulladék-gyűjtés

2024. március 6.

Hírek

Jönnek a barna kukák. A fővárosban első körben 15 ezer lakost, mintegy hatezer háztartást érint a háztartási biohulladék-gyűjtés Budapest XI., XX. és XXI. kerületének kijelölt utcáiban, a legtöbb helyen már a tartályokat is kiosztották.

Trükközik a magyar kormányzati távhőpropaganda

2023. október 3.

Hírek

Októbertől újból megfelezi az Orbán-kormány az intézmények hatósági távhődíját – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM). A lakossági távhőárak nem módosulnak.

Beperelte a kukaholdingot a fővárosi közműcég, 21 milliárd forint a tét

2023. június 4.

Hírek

Az elmúlt napokban több ügyben is pert indított a Budapesti Közművek (BKM) a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV), vagyis a kukaholding ellen. Ezzel szeretnék elérni, hogy a bevételek maradéktalanul megérkezzenek hozzájuk. A  24.hu portálnak a fővárosi vállalat azt közölte, hogy a keresetet a Fővárosi Törvényszékre adták be. „A kereset tárgya szolgáltatási díj megfizetése, a… Tovább »

Javul a budapesti szelektív gyűjtés hatásfoka

2023. március 23.

Hírek

Sikeres próbaüzemet követően megkezdte működését a BKM – Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF Hulladékgazdálkodási Divízió üzemeltetésében az a Hulladékválogató Mű, ami évi 15 ezer tonna szelektíven gyűjtött – elsősorban műanyag és fém – hulladék további válogatását teszi lehetővé.

Budapest bővíti a Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központot

2022. december 23.

Hírek

A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió a Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központ területét két szomszédos telek megvásárlásával bővítette. Az új területekkel megnyílik az út a hulladékkezelő központ körforgásos gazdaság szempontjainak megfelelő, komplex hulladékgazdálkodási létesítménnyé történő fejlesztése előtt.

Hova tette az állam a budapestiek szemétszállítási pénzét?

2022. október 12.

Hírek

„Hol van a fővárosiak által az elmúlt három évben befizetett többmilliárdnyi kukadíj és az FKF dolgozói által megtermelt egyéb bevétel?” – erről érdeklődött közleményében a szemétszállításért (is) felelős fővárosi cég, a Budapesti Közművek NZrt. (BKM).

Mi lesz Budapest és az agglomeráció hulladékával?

2022. szeptember 25.

Hírek

Egy nagy „központi régiós” hulladékos cég készül – értesült a Telex. Állítólag a céget fele-fele részt irányítaná Budapest és a hulladékkoncessziót nagyjából egy hónapja, augusztus közepén elnyert Mol.

Tetővel a “varjúbűnözés” ellen

2022. május 4.

Hírek

Varjúmentesíteni szeretné a Főkert és az Fővárosi Közterület Fenntartó  a kukákat – új fedővel kísérleteznek. Olyan fedőt alkottak, amivel megakadályoznák, hogy a városi madarak kukázhassanak. Június közepéig számíthatunk a településeken embereket ijesztgető varjakra.

Ön is láthat Miyawaki erdőt. Na de az meg micsoda?

2022. március 30.

Hírek

Tovább zöldül Budapest: három újabb, Miyawaki koncepció szerinti erdőt ültet a Budapesti Közművek FŐKERT Divíziója a XI. kerületi Andor utcában. Mi az a Miyawaki koncepció?