A rovat kizárólagos támogatója
Több évtizedes kitartó, és sokszor veszélyes munkával mentette meg a kihalástól a legnagyobb testű magyar háziállatfajtánkat. Az 50-es években eldugott 200 magyar szürke szarvasmarha tehenet a Hortobágy mélyén – így élte túl a hazai állomány a szovjet „modellváltást”. Bodó Imre professzor immár 36 unokájának büszkélkedhet a Jánossy Andor-életműdíjjal.
A Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete a hétvégén második alkalommal szervezte meg a Szürkemarha Vigadalmat a Vajdahunyad várban, hogy visszavezesse a fajtát a köztudatba és a magyar konyhákba. Az esemény részeként szeptember 13-án, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban megrendezett szakmai konferencián vehette át az Öko-forrás Közhasznú Alapítvány Kuratóriuma által harmadik alkalommal adományozott Jánossy Andor-díjat Bodó Imre az MTA doktora, professor emeritus a magyar réghonosult háziállat fajták génmegóvásában kimagasló érdemeket szerzett mezőgazdasági mérnök. A díjat Szenthe Ádám, az Öko-forrás Közhasznú Alapítvány elnöke adta át.
A laudációt dr. Jávorka Levente nyugalmazott egyetemi tanár ismertette:
„Tudvalevő, hogy a természet fajgazdagsága ellenére viszonylag nagyon kevés, sőt egyre kevesebb növény- és állatfaj szolgálja az emberiség zömének táplálását. Ez érvényes, és egyre inkább érvényes a fajokon belül a fajtákra is. Az országhatárokon átnyúló nemzetközi tőke, hatást gyakorolva az egyes országok mezőgazdasági politikájára és politikájára is, kiválóan segíti ezt a folyamatot azáltal, hogy a populációszinten jobban teljesítő fajták termelését a teljesítő képességük végső határáig fokozza az anyagi haszon (a profit) érdekében.
A XX. század végére hazánkban is győzött a specializáció, s ebbe a politikusoknak egyre kevesebb beleszólásuk volt, szemben a puha és kevésbé puha diktatúra időszakával, amikor a tervgazdálkodási elvek szerint döntöttek egy-egy fajta meghonosításáról vagy eltüntetéséről is. Szarvasmarha-tenyésztésünk történetét nézve, évszázadokra visszanyúlóan is fölfedezhető a tőke és a politika hol egymást segítő, hol egymást akadályozó befolyása a nemzet hasznát szolgáló (vagy éppen nem szolgáló) fajtaszerkezetre. Mindenesetre volt egy történelmi időpont, amelyben a politika, a tenyésztéspolitika és a tenyésztők szakmaszeretetének irracionális hatásai elültették a magvát egy mai örvendetes örvszemléletnek.
A vas és acél országának építéséhez, fenntartásához okvetlenül szükség volt a nyugati keményvalutára. Az 1950-es évek vége felé az ország dollárbevételének egyötöde a hízómarha-kivitelünkből származott, amelyet azonban a pártirányítású politika korántsem a mezőgazdaság fejlesztésére fordított. Marhahús nélkül még csak megvoltunk, de a kettős hasznosítású, nagy külföldi keresletnek örvendő hízóalapanyagot szolgáltató magyar tarka fajtánk nem volt képes tejjel ellátni a lakosságot. Tejirányú szelekció ugyebár nem jöhetett számításba. Látszatintézkedésként tehát elrendelték, hogy a szovjet kosztromai fajtával kell átkeresztezni a még fellelhető néhány magyar szürke állományunkat. A kosztromai agyonabrakolt egyedei ugyanis látványos tejtermelést produkáltak egyes sztahanovista kolhozokban. Itt következett azután Bodó Imre szarvasmarha-tenyésztési ágazatvezető részéről az akkor valóban irracionálisnak (egzisztenciája szempontjából meg könnyelműségnek) tekinthető polgári engedetlenség. Ő ugyanis kezdeményezője és – kollégáival, munkatársaival, főleg gulyásaival megmentője volt a Hortobágyi, a Közép-tiszai és a Városföldi Állami Gazdaságban megmaradt, mintegy 200 tehenet és 6 bikát számláló állománynak azáltal, hogy a szó szoros értelmében sikerült azt „eldugniuk a Hortobágy mélyén”, hogy ez a kis gulya őrizhesse meg az azóta országosan ismét elterjedt fajta génjeit.
Jánossy Andor-díjátadó ünnepség 2013
A képre kattintva galéria nyílik.
Bár kérdés, hogy van-e, aki Bodó professzor urat e körben nem ismeri, kötelességem néhány száraz életrajzi és munkásságát érintő adatot ismertetni róla.
1932-ben született Budapesten. Kitüntetéses mezőgazdasági mérnöki diplomát szerzett 1956-ban a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen. 16 éven keresztül mezőgazdasági üzemekben dolgozott. Legmagasabb beosztása a Hortobágyi Állami Gazdaság fő-állattenyésztői munkaköre volt, ahol 4000 szarvasmarha, 75 000 juh, 800 ló (benne a nóniusz törzsménes), 600 koca és több milliós létszámú baromfi (tyúk, kacsa, gyöngytyúk, liba) termelése tartozott irányítása alá.
Hét gyermekének könnyebb középiskolai oktatása érdekében váltott munkahelyet és munkakört. Először a herceghalmi Állattenyésztési Kutatóintézet lótenyésztési osztályán dolgozott, majd részt vett a húsmarhatenyésztés hazai megindításának munkájában.
Horn Artúr professzor meghívására 1974-ben került az Állatorvos-tudományi Egyetem Állattenyésztési Tanszékére, ahol 1984-ben tanszékvezető egyetemi tanárrá nevezték ki. Nyugdíjazását követően, 1998-tól a Debreceni Agráregyetem Állattenyésztési Tanszékén dolgozott mint egyetemi tanár. 1995-ben az Egyetem díszdoktorává avatták, 2013-ban pedig a Szent István Egyetem Állatorvosi Karának professzor emeritusi címét kapta meg. Oktatási területe az általános állattenyésztésre, szarvasmarha-, ló- és kutyatenyésztésre, valamint a génmegőrzésre terjedt ki. 1993 óta angolul is oktatta a genetikát és az állattenyésztéstant.
Egyetemi doktorátust a magyar szürke marha tenyésztésének kérdéseiről írott disszertációval szerzett 1967-ben. Kandidátusi témája (1977-ben) a lótenyésztés populációgenetikai kérdéseivel állt kapcsolatban, majd akadémiai doktori munkáját 1991-ben védte meg Géntartalékok megőrzése az állattenyésztésben címmel.
Előadásokat tartott és tanácskozásokat vezetett német, angol és francia nyelven. Tudományos érdeklődésének középpontjában a háziállatfajok nemesítési kérdésein fölül elsősorban a genetikai sokféleség leírása és védelme állt. Nemzetközi szakmai elismertségét tükrözi, hogy többek között, 1990-ben fölkérték a negyedik alkalmazott genetikai világkongresszus (Edinburgh) génforrásokkal, genetikai tartalékokkal kapcsolatos vitaülésének szervezésére és azon előadás tartására. 1995-ben Japánban a hasonló témájú (tsukubai) nemzetközi konferencia bevezető előadását tartotta. Az 5. alkalmazott genetikai konferencián (Guelph, Kanada) felkért társszerzője volt az Európáról szóló beszámolónak.
Kezdeményezője volt egy sikeres INCO-COPERNICUS pályázatnak, amelyben az állattenyésztési és molekulárgenetikai paraméterek együttes használatával történik a genetikai sokféleség feltárása egy fajtán belül. A munka osztrák, szlovén és svájci egyetemek együttműködésével folyt.
A hazai gyakorlattal állandóan élő kapcsolatot tart. Első elnöke volt a Furioso-North Star Lótenyésztő Nemzetközi Egyesületnek és a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesületének. (Ez utóbbi – Bodó Imre szervezésében – már évek óta illegalitásban működött, amikor az egyesületek létének szocialista tilalma még érvényben volt.) Itthoni tevékenységén kívül különböző nemzetközi szervezetekben is aktívan munkálkodik. 1982-től 1992-ig, megszűntéig tagja volt a FAO Expert Panel for Conservation of Animal Genetic Resources szervezetnek, amely világszinten foglalkozott a veszélyeztetett háziállatfajták megmentésével. 1985-től 1997-ig tagja volt az Európai Állattenyésztők Szövetségének keretében működő munkacsoportnak, amelynek feladata az európai kontinensen meglévő genetikai sokféleség nyilvántartása és megőrzése.
1986-tól 1992-ig alelnöke volt az Európai Állattenyésztők Szövetsége Lótenyésztési Osztályának. 1985-től 1990-ig a Nemzetközi Lipicaitenyésztő Szövetség (LIF) tenyésztési bizottságát vezette, amelynek elnöki tisztségét 2000-ig töltötte be. 1991 óta a Budapesten megalakult – de az egész világra kiterjedően tevékenykedő – Rare Breeds International NGO szervezet igazgatósági tagja. 1997 decemberében a SAVE (Safeguarde of Agricultural Varieties in Europe) manager bizottsági tagjává és igazgatóhelyettesévé választották. E szervezet Európában foglalkozik a ritka és pusztulófélben lévő háziállatfajták, valamint növénytermesztési és kertészeti értékek feltárásával, megmentésével. Kezdeményezője volt a környező országok együttműködését szervező DAGENE (Danubian Countries Alliance for Conservation of Genes in Animal Species) egyesületnek, ennek 1991. évi megalakulása óta előbb alelnöke, 1998-ban elnöke lett.
Bodó professzor számtalan díj, kitüntetés tulajdonosa, fölsorolásuk is hosszú időbe telne. De egyet – meggyőződésem szerint a neki legkedvesebbet – megemlítem: 2011-ben, Hortobágyon, a XV. országos gulyásverseny alkalmával megkapta a „tiszteletbeli gulyás” címet. Ezeket a versenyeket azért rendezzük, hogy ezzel is növeljük a gulyásszakma megbecsültségét és elismertségét. A „három lábon álló” génmegőrzéshez ugyanis, a fajta egyedein kívül még két dolog szükséges: egyik a „rög”, vagyis az eredeti tartásmód és környezet (vigyázat! újabban szóba került a régi puszták – Hortobágy, Kiskunság – vállalkozó gazdák részére történő fölparcellázása), másik dolog a szakemberek, esetünkben tenyésztők és pásztorok tudása.
Köszönettel tartozunk tehát Bodó Imre professzornak, aki már megmentette a kihalástól a legnagyobb testű magyar háziállatfajtánkat (és vele egy egész ökoszisztémát), de ahogy 2009-ben, az Országház felsőházi termében, az első Jánossy Andor-díj átadása alkalmával egy felszólalásban elhangzott, a védelem éppúgy megilleti a természet sokféleségében, a hazai röghatásban fontos szerepet játszó hazai baktériumokat is. Feladat tehát van.
Imre bátyámnak pedig ezúton gratulálok legújabb kitüntetéséhez, s kívánom, hogy az egyelőre harminchat unokája körében pihenésre is jusson ideje. „
Budapest, Vajdahunyadvár, Díszterem 2013. szeptember 13.
A díj átadását a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi Környezet Kollégiuma, a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete és a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. támogatta.
2008-ban, Jánossy Andor születésének 100. évfordulója évében az Öko-forrás Közhasznú Alapítvány Kuratóriuma megalapította a Jánossy Andor-díjat, melyet első ízben 2009-ben, a tápiószelei „Országos Agrobotanikai Intézet” alapításának (1959. május 16.) 50. évfordulója alkalmából adtak át a Országház Felsőházi termében megrendezett „Tájgazdálkodás, tájfajták, génmegőrzés” címmel megrendezett Országgyűlési Nyílt Nap programsorozatának keretében. A díjat kétévente adják át.
