Csődvédelmet kért az Egyesült Államokban a világ legnagyobb magántulajdonban lévő szénbányászati cége, a Peabody Energy, amely a második legnagyobb a Földön. A szén árfolyamának beszakadása ezzel tovább szedi az áldozatait.
A csődöt részben az indokolja, hogy a szén árának beszakadásával a vállalat nem tudja fizetni a legutóbbi, hitelekből finanszírozott ausztráliai terjeszkedését – írja a Business Insider. A benyújtott dokumentumok alapján a cég eszközállománya és kötelezettségei 10 és 50 milliárd dollár között mozognak.
![Peabody Energy Peabody Energy](http://static.origos.hu/s/img/i/1604/2016041385.jpg?w=644&h=322)
A szén ára 2011 óta megfeleződött, és 2013 vége óta 41 százalékot esett
A jelenlegi procedúra általában átszervezést von maga után, és a vezérigazgató, Glen Kellow közleménye szerint a lépés segíthet a Peabodynak megoldani az adósságterhét a szektor történelmi léptékben is kirívóan nehéz időszakában. Hozzátette, a folyamat lehetővé teszi a likviditás megerősítését, és lefektetheti az alapját a hosszú távú stabilitásnak. A vállalat közlése szerint amíg a csődeljárás folyik, a Peabody folytatja normál működését. Amellett pedig, hogy a Peabody részvényei tavaly több mint 95 százalékot zuhantak, a szén árfolyama is igencsak megszenvedte az elmúlt éveket. A nyersanyag ára 2011 óta megfeleződött, és 2013 vége óta 41 százalékot esett. A szektorban egyébként nem a Peabody az első vállalat, amely csődeljárást kért. Tavaly az Alpha Natural Resources és Arch Coal ugyanezt tette, de két másik szénhez köthető társaság, a Walter Energy és Patriot Coal is csődvédelemért folyamodott az elmúlt évben-írta az investor.hu