Az eddig véltnél sokkal nagyobb fenyegetést jelentenek a tengeri hőhullámok a korallzátonyokra – derült ki egy tegnap közzétett új tanulmányból, amely szerint a magasabb vízhőmérséklet nem csupán a korallfehéredés szempontjából aggasztó, hanem közvetlenül a virágállatok pusztulását okozhatja. A nagytestű édesvízi fajok populációja is csökken.
Az Új-dél-walesi Egyetem (UNSW) és három másik ausztrál felsőoktatási intézmény, valamint az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) kutatói a Current Biology című tudományos lapban számoltak be az eredményeikről. Az UNSW professzora, Tracy Ainsworth szerint a tengervíz felmelegedése okozta korallfehéredés (képünkön) a korall és mikrobái szimbiózisának felbomlásához vezet, aminek eredményeként a korall elveszti legfőbb táplálékforrását és elpusztul, amennyiben a szimbiózist nem sikerül helyreállítani.
“Most azonban azt látjuk, hogy a pusztító tengeri hőhullámok még a korallfehéredésnél is nagyobb csapást jelentenek a korallokra: a vízhőmérséklet olyan magas, hogy a virágállatok nem kifehérednek – a bennük élő és a színüket adó algák kilökődésének eredményeként -, hanem egyszerűen elpusztulnak, és csupán a fehéres színű mészváz marad utánuk.
A szakemberek azt is megállapították, hogy a mészváz is hamar semmivé válik az algák és baktériumok gyors fejlődése miatt, ami a pusztító hőhullámok egy másik váratlan következménye.
“A klímakutatók >>ismeretlen ismeretlenekről << beszélnek, olyan következményekről, amelyeket a jelenlegi ismereteink és tapasztalataink alapján nem tudunk megjósolni, és ez a mostani felfedezés beleillik ebbe a kategóriába” – mondta Scott Heron, a tanulmány elkészítésében ugyancsak részt vevő James Cook Egyetem munkatársa.
A kutatók reményei szerint az eredményeik segítenek nyomást gyakorolni a döntéshozókra, hogy azok felismerjék a világ korallzátonyait fenyegető veszélyeket és lépéseket tegyenek ezen természeti csodák megóvása érdekében. (MTI)
A nagytestű édesvízi fajok populációja is csökken
Egy másik friss tanulmány szerint 1970 óta 88 százalékkal csökkent az édesvízi megafauna. Ez a veszteség a kétszerese annak, amit a gerincesek elszenvedtek a szárazföldön és az óceánokban. A berlini Leibniz Intézet tanulmánya szerint az eredmények aggasztóak. A legnagyobb mértékben az indomaláj (99 százalék) és a palearktikus faunatartományban (97 százalék) hanyatlott az édesvízi fajok populációja. Az előző térség magában foglalja Dél- és Délkelet-Ázsiát, Kína déli részét, utóbbi Európát, Észak-Afrikát és Ázsia nagy részét. A nagytestű halfajok, mint a tokhal, a lazac vagy a Mekong-harcsa, különösen veszélyeztetettek, populációjuk 94 százalékkal csökkent. A hüllők populációja 72 százalékkal.
A fő veszélyt a túlhalászat jelenti, húsukért, bőrükért, ikráikért, tojásaikért fogják ki az állatokat. De az sem segíti a populációt, hogy eltűnnek a szabadon áramló folyók, és a duzzasztógátak megakadályozzák a halakat abban, hogy eljussanak ívási területeikre és a táplálékban gazdag helyekre.
A célzott fajmegőrző programoknak köszönhetően 13 megafauna faj populációja, köztük a zöld tokféléké (Acipenser medirostris) és az amerikai hódé (Castor Canadensis) stabil vagy növekszik az Egyesült Államokban. Ázsiában a kúposfejű delfin populációja a Mekong völgyében először növekedett húsz év után. Európában hatékony, átfogó fajmegőrző stratégiát nehéz megvalósítani, főként az államok közötti politikai határok és a környezetvédelmi tudatosság eltérő mértéke miatt. Ennek ellenére az eurázsiai vagy európai hódot sikerült visszatelepíteni számos térségbe – derült ki a tanulmányból. (index)
