Hirdetés

Orbán Viktor miniszterelnök februári évértékelő beszédében beszélt arról, hogy július 1-vel megkezdik az illegális hulladéklerakók felszámolását. Most az innovációs tárca államtitkára jelentette be, hogy elindult a kormányzati program. A Hulladékradar nevű applikációt is létrehozták, amelyen keresztül bárki bejelentheti, ha illegális hulladéklerakást észlel.

A kormány júliusban döntött arról, hogy a Klíma- és természetvédelmi akciótervben foglaltakkal összhangban megkezdi az illegális hulladéklerakók felszámolását. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) ezzel párhuzamosan dolgozta ki a Tisztítsuk meg az országot akciótervét – mondta az MTI szerint Ráckeresztúron Boros Anita építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár.

A Tisztítsuk meg az országot program első pilot projektjének helyszíni bejárással egybekötött rendezvényén az államtitkár elmondta: “a hulladékgazdálkodás új alapokra helyezésének egyik legfontosabb állomása, hogy tiszta lappal, tiszta országgal kezdjünk”. Fontos, hogy egymásra épülő intézkedések szülessenek, így az illegális lerakók felszámolása mellett olyan hulladéklerakókat kell kialakítani, ahová jogszerűen lehet a hulladékot elhelyezni. A másik fontos eleme az illegális hulladéklerakás felszámolásának egy olyan szankciórendszer bevezetése, amellyel senkinek sem jut eszébe közterületen lerakni a szemetét – mondta az államtitkár.

A kormány határozott stratégiai célja a körforgásos gazdálkodásra való átállás, hogy minél több hulladékot újrahasznosítson az ország. A programban a kormány közreműködőként jelölte ki a Magyar Közút Zrt.-t, a MÁV Zrt.-t, az Országos Vízügyi Főigazgatóságot, valamint az önkormányzatokat és az állami erdészeti társaságok és nemzeti parkok igazgatóságait. Az öt közreműködő szervezet részvételével zajló tesztüzemek 2020 szeptember végéig tartanak, majd az eredmények kiértékelése után a projekt végrehajtása az ősz folyamán megkezdődik. Az önkormányzatok pályázat útján kerülhetnek a programba – tette hozzá Boros Anita.

A projekt kivitelezésében mindenkire számítanak, ezért létrehoztak egy olyan applikációt, amelyen keresztül bárki, bárhonnan bejelentheti, ha illegális hulladéklerakást vagy hulladéklerakót észlel. A Hulladékradar applikációval a bejelentő le tudja fotózni a lerakót, illetve, hogy milyen összetételű és kiterjedésű a szemét, a rendszer GPS koordináták alapján azonosítja a helyszínt és a hatóság elkezdi a terület megtisztítását – írta az MTI.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás