Hirdetés

A Dráva hazánk legkevésbé szabályozott folyója. A horvát-magyar határon húzódó folyó hosszú évtizedek óta őrzi érintetlenségét, a hozzá kapcsolódó holtágak és mellékágak egyaránt páratlan szépségű vizesélőhelyek. A Dráva bal partján a leghosszabb holtág a Barcs közelében található Ó-Dráva, melynek vízellátása, főleg a hosszú aszályos időszakok során nem megfelelő. Emiatt a holtág, akárcsak a partja mentén található ártéri erdő állapota sokat romlott az elmúlt évtizedekben.

Az Európai Unió LIFE+ pályázati alapjának támogatásával 2014-ben négyéves projekt kezdődött el az élőhely megmentésére. A projekt fő célja, hogy az Ó-Dráva vízellátása javuljon, a partján lévő keskeny, de értékes ártéri erdő jobb állapotba kerüljön. A beavatkozásnak köszönhetően reményeink szerint minimumra csökken azoknak az időszakoknak a hossza, amikor a Dráva alacsony vízállása miatt a holtágban is egyre kevesebb a víz, és az Ó-Drávában az átlagos vízszint a jelenleginél magasabb lesz.

Gruber Tamás, a WWF Magyarország vizesélőhely-védelmi programvezetője hangsúlyozta: „az Ó-Dráva LIFE projekt többek között azért nagy jelentőségű, mert ez az első horvát-magyar határon átnyúló LIFE projekt, melyben mindkét országból vesznek részt partnerek . Az Ó-Dráva a határokon átnyúló Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum területén van, és helyreállításával párhuzamosan megtörténnek az első lépések a holtág kezelésének összehangolására. Ennek köszönhetően a több mint 800.000 hektárra kiterjedő bioszféra rezervátum kis mintaterülete lehet, és ezért tanulságokkal fog szolgálni a közös kezelési gyakorlat kifejlesztéséhez” – nyomatékosította a szakember.

Az Ó-Dráva projekt most induló honlapja részletesen bemutatja céljainkat, és az együttműködő partnerszervezeteket. A munkálatok előrehaladtát cikkeinken, fotóinkon és videóinkon keresztül követhetik nyomon, nemsokára pedig egy E-tanösvényt és több kiadványt is publikálunk letölthető formában. A háromnyelvű oldalnak most az angol verziója indul az olddrava.com címen.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás