A rovat kizárólagos támogatója
A tengerparti hangulatot idéző hangok egyike a kabócák összetéveszthetetlen zümmögése, amit a hazai domb- és hegyvidéki tájakon néha hallhatunk a melegebb nyári napokon. Az év rovarának megválasztott őshonos, természetvédelmi oltalom alatt álló óriás énekeskabócát Dr. Mezőfi László, a MATE Növényvédelmi Intézetének egyetemi adjunktusa mutatja be.
A kabócák vagy kabócaalakúak (Auchenorrhyncha) alrendje világszerte több mint 42 000 fajt számlál. Rendszertanilag a szipókás rovarok rendjébe tartoznak – ez nekünk hatalmas szám, hiszen gondoljunk bele: az összes emlősfaj száma nem egészen 6500, a kétéltűeké 6000, a hüllőké 8000, a madaraké 10 ezer, a halaké 29 ezer. De a rovarok világában mondhatni semmiség, hiszen a bogarak rendjébe több mint 400 ezer fajt sorolunk.
A szinte kivétel nélkül növényi nedvekkel táplálkozó szárazföldi ízeltlábúak a kifejléssel fejlődő rovarok közé tartoznak. Fejük legtöbbször felülről lapított, csápjaik rövidek, szipókájuk a fej tövi részén ered és a potroh irányába mutat. Két összetett szemük mellett 2-3 pontszemük is van. Nyugalmi állapotban a két pár, jellemzően hártyás szárnyuk háztetőszerűen borul a test hátoldalára.
A „szipókás” megkülönböztető jelző a speciális szájszervükre utal: a poloskák nagy részéhez és a levéltetvekhez hasonlóan minden kabóca növényevő. Szipókájukat beleszúrják a növényekben futó edénynyalábokba, és onnan szívogatják a nedveket. Lárváik a növényzeten vagy – az énekeskabócák esetében – a földben növekszenek, táplálékukat odalent a fák gyökereinek nedvei jelentik, mielőtt „kihagyva” a báb állapotot, a felszínre mászva imágóvá vedlenek. A lárvaállapot igen hosszúra is nyúlhat: Amerikában él a tizenhét éves kabócának nevezett faj, amelynek a lárvái 17 esztendeig fejlődnek a talajban, és egyszerre bújnak elő, hatalmas tömegben elárasztva a keleti államokat. Senki nem tudja, hogyan számolják a föld alatt az éveket, és mi alapján kezdik meg egyszerre a rajzást
A 2022-ben év rovarának választott óriás énekeskabóca (Tibicina haematodes) az énekeskabóca-félék családjába (Cicadidae) tartozik. Ez a család közel 2 000 fajt foglal magába és az ide tartozó fajokra jellemző, hogy a hímek speciális hangképző szervvel rendelkeznek. Az első potrohszelvényük két oldalán található speciális kitinlemezt – a hangképző membránt – a potrohszelvényben megbúvó izmaik segítségével ritmikusan ki-be pattintgatják – mesélt podcasunkban a MATE Rovartani Tanszékének kutatójától.
„A potrohukban található dobüreg ezt a hangot jelentősen felerősíti, így a hímek hangja akár több száz méterre is elhallatszik. A kabócák között az énekeskabócák rendelkeznek a legnagyobb testmérettel, méretük akár az öt centimétert is elérheti. A többi kabócától némileg eltérően, az énekeskabócák lárvái kevésbé hasonlítanak kifejlett formájukra. Ennek oka, hogy a lárváik különböző fás szárú növények gyökereit szívogatják és a táplálékért nem ritkán akár több méter mélyre is leásnak a talajba. Ezért a lárvák első pár lába erős ásólábbá módosult. A föld alatt a lárva több évig, sőt, egyes fajok esetében akár több mint egy évtizedig is fejlődik, mielőtt előbújna a föld alól. Ha elérkezik az ideje, akkor a lárva előássa magát a talajból, majd felkapaszkodik egy közeli növényre, ahol kifejlett kabócává vedlik.”
A környezeti körülményektől és a táplálék minőségétől függően az óriás énekeskabóca fejlődése több mint három évig is tarthat, mely alatt a lárvák négyszer vedlenek. A kabócák jelenlétéről nemcsak jellegzetes „zizegős” hangjuk, hanem a maguk mögött hagyott lárvabőrük is árulkodik. A kabócák általában melegkedvelő ízeltlábúak, így az énekeskabócák is jellemzően a meleg nyári hónapokra bújnak elő a talajból. A kifejlett kabócák maximum pár hétig élnek, elsődleges feladatuk a párkeresés és párosodás, miután ez megtörtént és a nőstény lerakta a tojásait, jellemzően még az ősz beköszönte előtt elpusztulnak.
Az év rovara külső megjelenésében talán meglepetés azok számára, akik eddig csak a hangjukkal találkoztak: teste majdnem teljesen fekete, gyengén szőrözött, míg a potrohszelvények hátsó éle, a lábai és a főbb szárnyerek vörösesbarnák.
Előfordulásukat tekintve, az Ibériai-félsziget kivételével Dél-Európa legtöbb országában megtalálhatóak, emellett Közép- és Kelet-Európa délebbi országaiban is jelen vannak. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) munkatársa arról is mesélt, hogy hazánkban az énekét a melegebb domb- és hegyvidéki tájakon – pl. a Balaton-felvidéken- hallhatjuk, jellemzően csak a tikkasztóbb nyári napokon.
„Éneke jellegzetes, ez alapján jól elkülöníthető a többi honos énekeskabócától. Elsősorban a nőstényeket csalogatja, azonban egy-egy hangosabb egyed közelébe több hím is odagyűlhet, melyek aztán hangerőben egymást próbálják túllicitálni. Közép-Európában a kifejlett példányok jellemzően június elejétől július közepéig fordulnak elő.”
Az év rovarának táplálkozása a különböző fejlődési szakaszokban hasonló: az imágó és lárva fás szárú növények nedveivel táplálkozik, csak az imágó a föld feletti, míg a lárva a növény föld alatti részein szívogat. Kedvelt fajok például a kökény, szőlő, közönséges gyertyán vagy az erdei fenyő.
Ha ezen a nyáron a hazai dombokon meghalljuk a speciális ciripelő zenét, érdemes lesz megindulni a hang forrása felé, hátha közelről is szemügyre vehetjük az óriás énekeskabócát.
A beszélgetésben még szó esik a klímaváltozás miatt növekvő idegenhonos – invazív növányi kártevőkről, pl. a csíkos gabonakabócáról, mely a búzatörpülés vírus elterjesztője, amerikai szőlőkabócáról, mely 2006 óta terjeszti a fitoplazmaát, és az amerikai lepkekabóca természetes ellenségéről, a z lepkekabóca ollósdarázsról is.
Nyitókép: Fráter Szabolcs, forrás: izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0
A 2020 április 22-én, a Föld Napján indult podcastunk adásait meghallgathatja Soundcloud oldalunkon, elérheti az anchor megosztón keresztül több alkalmazásban (breaker; google podcast; overcast; pocket cast; RadioPublic; ezekben fel is iratkozhat ránk)
Podcastunk RSS-csatornája itt található.
