Hirdetés
greenfo/MTI

A több mint kétmillió hektárnyi magyarországi erdőből kevesebb mint 100 ezer hektár biztosított, a tavaly decemberi jégkár miatt a biztosítói kárkifizetés biztosan meghaladja a díjbevételt.

Jelenleg három biztosító, az Allianz, a Generali valamint a Groupama Garancia foglalkozik erdőbiztosítással. Az éves díjbevétel ebből az üzletágból – a három biztosítónál összesen – néhány tízmillió forint. A decemberi károk felmérése – amikor az ónos eső ráfagyott a fákra és az így keletkezett terhelés tett kárt a faállományban – még tart, az azonban már látszik, hogy a kár meghaladja a tavalyi díjbevételt — mondta Póczik András, a főleg mezőgazdasági biztosításokkal foglalkozó Agape 2000 Kft. alkusz cég ügyvezetője.

Az alapbiztosítás minden esetben magában foglalja a tűz, a jégverés és a vihar okozta károkat. A kiegészítő biztosítások között szerepelnek olyanok is, amelyek csak erdőben előforduló károkat térítenek. Ilyen például a hótörés (amikor a fákra rakódott hó súlya alatt törnek le az ágak), továbbá a jég vagy az ónos eső által előidézett károk.

A másik jellemző biztosítói kifizetés nem a kárhoz, hanem annak a megelőzéséhez kötődik. Például 21 rovar kártevésének a megelőzési költségét vállalja át a biztosító, köztük a múlt évben nagy károkat okozó gyapjas lepkéét.

A biztosítási díj függ még attól is, hogy az erdőt örökzöld fenyőfélék, vagy kemény- illetve lágy lombú fák alkotják. A díj alapja a friss telepítésű erdőknél a telepítés fajlagos – hektáronkénti – költsége, míg a régebbi erdőknél a kitermelhető fa mennyisége. Az éves biztosítási díj ezek 0,8 százalékától indul, és a teljes védelemnél elérheti a 2,7 százalékot is – tette hozzá Póczik András.
 

Pilisi jégtörés leltár

Decemberben hatalmas pusztítást végzett a jég az erdőkben. A Pilisi Parkerdő Zrt. által kezelt 60.000 hektár erdőből kb. 20 ezret érintett, ebből 7-8 ezer hektárnyit súlyosan. A cég a jégtöréssel és a jégkárelhárítási munkálatokkal kapcsolatban felmerülő kérdéseket és válaszokat gyűjtötte csokorba.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás