A rovat kizárólagos támogatója
Utólag is nagyon boldog születésnapot kívánunk az “amatőr természetbúvárnak”. 97 éve született Gerald Durrell (1925. január 7 – 1995. január 30.) brit zoológus, író, aki családját, és egyéb állatfajtáit is világhíressé tette.
Az indiai Kalkutta közelében, Dzsamsedpurban született Gerald Malcolm Durrell néven, 1925-ben. Szüleinek, Louisa Florence Dixie-nek és Lawrence Samuel Durrellnek angol és ír felmenőik voltak. Három testvére volt: Lawrence George (1912-1990) író, Leslie (1918-1983) és Margaret (1920-2007). Apja útépítő mérnökként dolgozott, és miután 1928-ban meghalt, családja hazatért Angliába, majd 1935-ben Korfu szigetére költözött. Négy évig éltek a szigeten, amely Gerry fő szellemi ihletője volt: itt kezdődött egy életen át tartó nagy szerelme a természet világa iránt. Iskolába nem járt, magántanárok oktatták, közülük főleg a természettudós Theodore Stephanides doktor hatott rá. Korfui éveire emlékezett regénytrilógiájában (Családom és egyéb állatfajták, Madarak, vadak, rokonok, Istenek kertje) és több novellájában is, sok humorral és öniróniával mutatva be családtagjait, a sziget lakóit és élővilágát.
A második világháború alatt ismét Angliában éltek, Gerald pedig egy kisállat-kereskedésben kezdett el dolgozni. 1943-ban katonának kellett volna besorozni, de végül gyenge egészsége miatt felmentést kapott. A háború után, 1945-ben a whipsnade-i állatkertbe szerződött, állatgondozónak. Itt körülbelül egy évig dolgozott, miközben expedíciókat tervezett, ám az állatgyűjtők továbbra sem fogadták el jelentkezését.
Jelentős összeget örökölt 21. születésnapja alkalmából, amit állatok gyűjtésére költött el. Első, kameruni állatgyűjtő expedícióját 1947-ben, saját költségén szervezte meg és ő maga vezette, John Yealland ornitológus segítségével. A magával hozott állatokat a londoni, chesteri, paigntoni, bristoli és manchesteri állatkertek vették meg. Ezt követték az 1948-ban és 1949-ben, Brit Guyana-i gyűjtőutak és a későbbiekben szervezett expedíciók Paraguay, Argentína, Sierra Leone, Mauritius, Mexikó és Madagaszkár vadonjaiba. Egyik első útján ismerkedett meg a bafuti Fonnal, akivel jó barátságot kötött.
Durrell állatgyűjtési és állattartási elképzelései forradalmian új nézeteket tükröztek.
Csakis a legjobb minőségű, elérhető ellátást volt hajlandó állatainak biztosítani, soha nem csak a ritka állatfajokat kereste, amelyekért sok pénzt fizettek a gyűjtők, hanem mindegyiket egyformán kívánta védelmezni és bemutatni. A brit állatkertek ezért elhatárolódtak tevékenységétől, és hamarosan legtöbbjükben már nem kínáltak számára munkát. A manchesteri Belle Vue állatkert akváriumában dolgozott egy darabig, némiképp elcsüggedten.
1951-ben feleségül vette Jacqueline Sonia Wolfendent, és Gerald nővérének, Margónak bournemouthi házába költöztek. Jacquie ezután Gerald állandó társává szegődött a további állatgyűjtő utakon, valamint aktívan segédkezett a jersey-i állatkert létrehozásában, majd üzemeltetésében. Hogy anyagi helyzetét fellendítse, bátyja és Jacquie tanácsára Gerald humoros, életrajzi ihletésű könyveket kezdett írni, sikerrel. A minden könyve végén található felhívás csatlakozásra hív és adakozásra kér. 1954-ben a könyvekből kapott pénzen újabb expedíciót vezetett Dél-Amerika dzsungeleibe.
A Családom és egyéb állatfajták megjelenése, 1956-ban hatalmas sikert hozott Geraldnak. 1957-ben harmadszor, utoljára ismét Kamerunba utazott, és ezúttal már saját, leendő állatkertje számára gyűjtött állatokat. Visszatérése után ismét Margóhoz költözött, s annak kis, hátsó kertjében tartotta népes állatseregletét, amíg helyet keresett a számukra. Legnagyobb csalódására mind Bournemouth, mind Poole önkormányzata elutasította ajánlatát, hogy állatkertet hozzon létre városukban. 1958-ban azonban rátalált a Jersey Állatparkra, amely ideálisnak bizonyult álmai megvalósítására. Még abban az évben újabb és már sikeres állatgyűjtő expedíciót szervezett Dél-Amerikába, elsősorban a veszélyeztetett fajok megmentését célozva. Az állatkertet 1959 húsvétján nyitották meg.
Amint az állatkert gyarapodásnak indult, 1963-ban alapítványt hozott létre a veszélyeztetett fajok megmentésére, valamint az állatkerti körülmények jobbá tételére. Az alapítvány révén végül is sikerült megvásárolnia a birtokot, amelyen az állatkert elhelyezkedett, biztosítva annak hosszú távú fennmaradását.
1979-ben elvált Jacquie-től, s még ugyanabban az évben feleségül vette Lee McGeorge-ot. 1982-ben Új-Zéland, Ausztrália és Malajzia helyszínein Lee-vel tévésorozatot forgattak, amit Magyarországon is bemutattak.
Durrell és alapítványa a Durrell WildLife Conservation Trust, vagyis a Jersey Vadvédelmi Alapítvány a világ számos helyén segített a veszélyeztetett fajok megóvásában, szaporításában, az ott élő lakosság felvilágosításában, oktatásában.
Durrell májzsugorban szenvedett, melyet a könyveiben is megírt, nem ritka, és olykor elég kemény italozás okozott (már tízévesen megesett vele Korfun, hogy nem csak megkóstolta a bort…). Májtranszplantációval hosszabbították meg az életét, de ez csak átmenetileg volt sikeres, halálának oka is májelégtelenség volt.
Jersey-szigeti állatkertjét 1995-ben bekövetkezett haláláig vezette, hamvait is ott temették el.
„Ez a gyerek nem normális, csigákat hord a zsebében!” Lawrence Durrell, 1931 körül
„Ez a gyerek nem normális, skorpiókat tart a gyufásdobozban!” Lawrence Durrell, 1935 körül
„Ez a kölyök nem normális, állatkereskedésbe megy dolgozni!” Lawrence Durrell, 1939 körül
„Ez a kölyök nem normális, állatkerti ápoló akar lenni! Lawrence Durrell, 1945 körül
„Ez az ember nem normális, kígyók közt csatangol a dzsungelben!” Lawrence Durrell, 1952 körül
„Ez az ember nem normális, állatkertet akar nyitni!” Lawrence Durrell, 1958 körül
„Ez az ember nem normális. Ha meghívod magadhoz, sast telepít a borospincédbe!” Lawrence Durrell, 1967 körül
„Ez az ember nem normális!” Lawrence Durrell, 1972 körül- A halak jelleme
- “Feleségemnek, aki azzal szerzett örömet, hogy harsányan kacagott a kézirat olvasása közben, és azután közölte: a helyesírásomon szórakozott ilyen kitűnően.” – Családom és egyéb állatfajták
- “Újra pihentünk egyet; leverten vesztegeltünk, lihegtünk az esőben, cigaretta után vágyakoztunk, és egyhangúan eldöntöttük, hogy a tapír olyan állat, amilyet soha, semmilyen körülmények közt nem lett volna szabad kitalálni.” – Állatkert a kastély körül
- “A denevérek nem kígyók – jelentette ki a bevándorlási tisztviselő Charles Darwin arckifejezésvel, amint éppen átadja a világnak egész élete kutatómunkájának gyümölcseit.” – Aranydenevérek, rózsaszín galambok
- “Lámpát ragadtunk, lerohantunk a kúthoz, és körülállva lenéztünk a sötétlő mélységbe. Félúton, kezét-lábát szorosan köréfonva, ott csüngött Donald a csövön, és felnézett ránk.
– Halihó – mondta hűvösen.
– Donald, ne csinálj marhaságot – mondta Larry elkeserdeve. – Gyere fel onnan. Ha beleesel a vízbe, megfulladsz. Nem mintha érted aggódnék, de beszennyezed az egész vízkészletünket.” – Madarak, vadak, rokonok - “A herceg arcát elfutotta a kék vér.” – A piknik és egyéb kalamajkák
- “– Semmi kedvem elkapni a szénanátháját.
– Nem lehet elkapni, kedves – magyarázta mama. – Ez allergia.
– Engem az se érdekel, ha andante – jelentette ki Larry. – Csak ne köpködje rám.” – A piknik és egyéb kalamajkák - “Fizettünk, levonszoltuk magunkat a Csatornához, és felszálltunk egy kishajóra, amelyet mama, fölényes olaszságával, vaporoltónak nevezett, nem úgy, mint a kevésbé tájékozott olaszok, akik továbbra is vaporetto néven emlegették.” A piknik és egyéb kalamajkák
- “A tevék hat nőstényből álló csoportját Big Bill vezeti, és uralkodik rajtuk […] Nagy, göndör szőrből növesztett golfnadrágot visel a lábán, s arcán a gúnyos fensőbbségnek olyan gőgjét, hogy azt kívánod, bárcsak megbotlana és pofára esne.” – Vadállatok bolondja
- “Normális emberi módon reagálok a repülésre, azaz meggyőződésem, hogy vagy a pilóta veszti eszméletét szívroham következtében egy válságos pillanatban, vagy a gép mindkét szárnya leválik föl- vagy leszálláskor, esetleg a kettő között félúton.” – Vadászat felvevőgéppel
- “Végre, végeérhetetlennek tűnő küzdelem után kibogoztam a madzagot a tarisznya nyakánál, és óvatosan kinyitottam. A mélyéről finom kis szürke arc bámult rám, hatalmas fülei legyezőszerűen összecsukva oldalt a fejéhez simultak, és óriási, aranyszínű szemei olyan döbbent iszonnyal meredtek rám, mint amikor egy idős vénkisasszony a fürdőszobaszekrényben egy férfit talál.” – Állatkert a poggyászomban
- “– Szerencsére bármikor kéznél van Szpirosz módszere. – Mármint a cementpapucs? – kérdezte Margo elkerekedett szemmel. – Betoncsizma – igazította ki Leslie. – De nem leszünk akkor bűnrészesek? – kérdezte Margo. – Szerintem ha így megölnek valakit, az már majdnem gyilkosság, nem? És szerintem azt nem mondhatjuk, hogy csak úgy véletlenül lépett bele a két vödörbe, és aztán kiesett a csónakból, igaz? Szerintem nem sokan hinnék el. Sőt szerintem még gyanút is fognának.” – Férjhez adjuk a mamát
- “– Mindenki azt mondja majd, hogy egy dzsigolót fogtál magadnak. – A dzsigolót pengetik vagy fújják? – árulta el tudatlanságát Margo. – Az a pikoló – világosította fel Leslie. – A dzsigoló a digó egyik típusa, aki ajánlatokat tesz élemedettebb korú hölgyeknek. […] – Igen – helyeselt Margo –, képzeljétek csak el, ha odajönne hozzánk valaki azzal, hogy hallja, a mama bűnben él egy pikolóval.” – Férjhez adjuk a mamát Forrás: fidelio.
