A La Stampa olasz napilap augusztus 9-i száma közölte azt az interjút, amelyet ifj. Domenico Agasso készített Ferenc pápával augusztus 6-án a Szent Márta-házban. A Szentatya Európa egységéről, a szuverenizmus és a populizmus veszélyeiről, a migráció megállításáról és az októberi szinódus kapcsán bolygónk jövőjéről, a teremtett világ védelméről beszélt.– Szentatya, Ön kifejezte azon óhaját, hogy „Európa térjen vissza ahhoz, amit az alapító atyák megálmodtak róla”. Mit vár?
– Európa nem eshet szét, nem szabad szétesnie! Történelmi és kulturális egységet képez, túl azon, hogy földrajzit is. Az alapító atyák álmának azért volt stabilitása, mert ennek az egységnek a megvalósítása volt. Ma nem veszíthetjük el ezt az örökséget!
– Ma milyennek látja Európát?
– Az évek során meggyengült, igazgatási problémák és belső nézeteltérések miatt is. De meg kell menteni! Remélem, a választások után elkezdődik egy újbóli fellendülési folyamat, amely megakadás nélkül halad majd előre.
– Elégedett azzal, hogy egy nőt választottak az Európai Bizottság elnökének?
– Igen, mert egy nő (Ursula von der Leyen – a Szerk.) alkalmas lehet arra, hogy felélessze az alapító atyák erejét. A nőknek van képességük arra, hogy másokat összefogjanak és egyesítsenek.
– Melyek a legfőbb kihívások?
– Mindenekelőtt a párbeszéd. Az érintett felek között, az emberek között. Mentális működésmódunknak annak kell lennie, hogy „először Európa, aztán mindegyikünk”. Ez a „mindegyikünk” nem másodlagos, hanem fontos, de Európa többet számít. Az Európai Unióban beszélnünk kell egymással, eszmecserét kell folytatnunk egymással, meg kell ismernünk egymást. Ezzel szemben időnként csak kompromisszumos monológok hallatszanak. Nem! Meg is kell hallgatni a másikat!
– Mi kell a párbeszédhez?
– Saját identitásunkból kell kiindulnunk.
– Tessék, az identitások. Mennyit számítanak? Vajon nem fenyegeti az elszigetelődés azt, aki eltúlozza az identitás védelmét? Hogyan válaszoljunk azokra az identitásokra, amelyek szélsőségeket teremtenek?
– Hadd hozzam fel az ökumenizmus példáját: csak úgy tudok a keresztény egységre törekedni, ha saját katolikus voltomból indulok ki; a másiknak, amikor velem együtt a keresztény egységre törekszik, ezt protestánsként, ortodoxként… kell tennie. A saját identitásunkból nem engedhetünk, azt integrálni kell. Ha valaki eltúlozza az identitás védelmét, azzal az a probléma, hogy bezárkózik saját identitásába, és nem nyílik meg. Az identitás gazdagság, kulturális, nemzeti, történelmi, művészeti gazdagság, és minden országnak megvan a maga identitása, de azt párbeszéddel integrálni kell. Ez lényegi fontosságú: saját identitásunkból meg kell nyílni a párbeszédre, hogy a többiek identitásából befogadjunk valami nagyobbat. Sosem szabad elfelejtenünk, hogy az egész nagyobb, mint a rész. A globalizációt, az egységet nem gömbként, hanem poliéderként kell felfogni: minden nép megőrzi identitását a másokkal való egységben.
– Melyek a szuverenizmus veszélyei?
– A szuverenizmus elszigetelődő magatartás. Aggódom, mert elhangzanak olyan beszédek, amelyek Hitler 1934-es beszédeihez hasonlítanak: „Előbb mi! Mi…, mi…”: ezek a gondolatok félelmet keltenek. A szuverenizmus bezárkózás. Egy ország legyen szuverén, de ne bezárt. A szuverenitást meg kell védeni, de óvni és előmozdítani kell a többi országgal, az Európai Közösséggel való kapcsolatokat is. A szuverenizmus túlzás, amely mindig rosszul végződik: háborúkhoz vezet.
– És a populizmusok?
– Egykutya. Kezdetben nehezen értettem meg [a populizmus jelenségét], mert teológiát hallgatva sokat tanultam a népiességről, vagyis a nép kultúrájáról: de egy dolog az, hogy egy nép kifejezi magát, és másik rákényszeríteni a népre a populista magatartást. A nép szuverén (megvan a maga gondolkodásmódja, önkifejezési, érzési, megítélési formája), a populizmusok viszont szuverenizmushoz vezetnek. Az a végződés, az „izmus”, sosem vezet jóra.
– Mi a követendő út a migránsok témájában?
– Mindenekelőtt: sosem szabad megvonni a legfontosabb jogot, az élethez való jogot. A bevándorlók elsősorban azért jönnek, mert háború vagy éhség elől menekülnek, a Közel-Keletről és Afrikából. Ami a háborúkat illeti: keményen dolgoznunk és harcolnunk kell a békéért. Az éhezés főleg Afrikát érinti. Az afrikai földrész kegyetlen átok áldozata: a kollektív képzeletvilág szerint mintha ki kellene zsákmányolni. Ellenben a megoldás egyik része a beruházás, hogy segítsük megoldani problémáikat és így megállítsuk a migrációs áramlatokat.
– Attól kezdve, hogy megérkeznek hozzánk, mit kell tennünk?
– Követni kell ezeket a szempontokat: első a befogadás, amely keresztény, evangéliumi feladat is. A kapukat ki kell nyitni, nem szabad bezárni. A második a kísérés. A harmadik a támogatás. A negyedik az integrálás. Ugyanakkor a kormányoknak elővigyázatosan kell gondolkodniuk és cselekedniük, ami egy kormányzási erény. A közigazgatás vezetőjének kell megállapítania, hány migránst tudnak befogadni.
– És ha a bevándorlók száma meghaladja a befogadóképességet?
– Más országgal folytatott párbeszéddel lehet megoldani a helyzetet. Vannak országok, amelyeknek szükségük van emberekre, például a mezőgazdaságban. A közelmúltban láttam, hogy egy szükséghelyzetben ilyesmi történt. Ez reménnyel tölt el. És aztán tudja, mire lenne még szükség?
– Mire?
– Kreativitásra. Beszámoltak nekem például arról, hogy az egyik európai országban a demográfiai hanyatlás miatt vannak félig üres városok. Oda lehetne költöztetni néhány migráns közösséget, amelyek többek között fel tudnák lendíteni a térség gazdasági életét.
– Milyen közös értékekre kell alapozni az Európai Unió fellendítését? Európának szüksége van-e még a kereszténységre? És ebben az összefüggésben az ortodoxok milyen szerepet játszanak?
– Az elindulás és újraindulás kiindulópontja az emberi személy, az emberi értékek. Együtt a keresztény értékekkel. Európának emberi és keresztény gyökerei vannak, erről a történelem tanúskodik. És amikor erről beszélek, nem teszek különbséget katolikusok, ortodoxok és protestánsok között. Az ortodoxok rendkívül fontos szerepet töltenek be Európa szempontjából. Ugyanazok az alapértékeink.
– Képzeletben keljünk át az óceánon, és gondoljunk Dél-Amerikára. Miért hirdetett meg – a Vatikánba, 2019 októberére – egy szinódust Amazóniáról?
– Ez a szinódus a Laudato si’ enciklika „gyermeke”. Aki azt nem olvasta, sosem fogja megérteni az Amazonas-medencének szentelt szinódust sem. A Laudato si’ nem zöld enciklika, hanem szociális enciklika, mely egy „zöld” valóságon, a teremtett világ védelmén alapul.
– Ennek kapcsán van olyan esemény, amelyet Ön nagyon fontosnak tart?
– Néhány hónapja hét halász azt mondta nekem: „Az utóbbi hónapokban hat tonna műanyagot gyűjtöttünk össze.” Minap olvastam egy hatalmas izlandi jéghegyről, amely szinte teljesen elolvadt: síremléket állítottak neki. A szibériai erdőtűz hatására Grönlandon a jégtakaró tonnaszámra olvadt el. A Csendes-óceánon az egyik ország lakói elköltöznek, mert a sziget, amelyen most élnek, húsz év múlva nem lesz többé. De az adat, amely leginkább felkavart, egy másik.
– Melyik?
– Az Overshoot Day [a túllépés vagy más néven túlfogyasztás napja]: július 29-én kimerítettük a 2019-re jutó összes megújuló erőforrást. Július 30-tól elkezdtünk több erőforrást felélni, mint amennyit a bolygó egy év alatt újratermelni képes. Ez rendkívül súlyos. Világméretű vészhelyzet van. S ezért a szinódusunk szükségszinódus lesz. De vigyázat: a szinódus nem tudósok vagy politikusok összejövetele. Nem parlament, másfajta dolog. A szinódus az Egyháztól születik, s evangelizáló küldetése és jellege lesz. A Szentlélek vezetésével zajló közösségi munka lesz.
– De miért éppen Amazóniára kell összpontosítani?
– Egy reprezentatív és döntően fontos hely. Az óceánokkal együtt döntő mértékben járul hozzá bolygónk túléléséhez. Az oxigén, amelyet belélegzünk, jórészt onnét érkezik. Ez a magyarázata annak, hogy az őserdők kiirtása az emberiség kiirtását jelenti. Továbbá az Amazonas-medence kilenc államra terjed ki, tehát nemcsak egy nemzetet érint. És az amazóniai biodiverzitásnak, a növény- és állatvilágnak a páratlan gazdagságára gondolok: csodálatos!
– A szinóduson annak lehetőségét is megvitatják majd, hogy felszenteljenek arra alkalmas, idősebb, házas férfiakat (viri probati), akik enyhíthetnék a paphiányt. Ez lesz az egyik fő téma?
– Egyáltalán nem: ez egyszerűen csak egy pont a munkadokumentumban. A fontos az evangelizálás végzői [szolgálattevői] és annak különféle módjai lesznek.
– Melyek az Amazonas-medence megvédésének akadályai?
– A lakosság életét és a térséget fenyegető veszélyek a társadalom uralkodó rétegeinek gazdasági és politikai érdekeiből származnak.
– Akkor hogyan kell működnie a politikának?
– Fel kell számolni az összejátszást és a korrupciót. Konkrét vállalásokat kell tenni, például a külszíni bányák terén, melyek megmérgezik a vizeket, számtalan betegséget okoznak. Aztán ott van a műtrágyák kérdése.
– Szentatya, mitől tart leginkább bolygónk szempontjából?
– A biodiverzitás eltűnésétől. Új halálos betegségektől. A természet olyan megváltoztatásától és pusztításától, amely az emberiség halálához vezethet.
– Látja-e nyomát annak, hogy az emberek tudatára ébrednek a környezet fontosságának és az éghajlatváltozásnak?
– Igen, főleg fiatal környezetvédők mozgalmaiban, mint amilyen például a Greta Thunberg által vezetett „Fridays for Future”. Láttam az egyik nagy feliratukat, amely nagyon szíven ütött: „A jövő mi vagyunk!”
– A hétköznapi magatartásunk – szelektív hulladékgyűjtés, figyelem arra, hogy ne pazaroljuk a vizet otthon – hozzájárulhat-e a jelenség leküzdéséhez, vagy nem elégséges hozzá?
– Persze, hogy hozzájárul, hiszen konkrét tettekről van szó. És főleg azért fontos, mert megteremti és terjeszti annak kultúráját, hogy ne szennyezzük a teremtett világot.
A La Stampa interjú teljes, magyarra fordított változatát a Magyar Kurír közölte.
Fordította: Tőzsér Endre SP
