Hirdetés

Sietősen kapott zöld utat a gigantikus Garancsi-féle ingatlanfejlesztés a fővárosi Lágymányosi-öbölben. Leginkább a projekt részeként felhúzott toronyház szúrt szemet, pedig az új városrész által okozott zaj- és légszennyezés, valamint a jelentős forgalomnövekedés sokkal kézzelfoghatóbb problémát okoz majd Újbuda számára.

Másodszorra már megkapta az engedélyt a Kopaszi-gáton megvalósuló BudaPart fejlesztés a fővárosi Közgyűléstől, amelynek ehhez a Fővárosi Rendezési Szabályzat is módosítani kellett a kisebb városnegyednyi építkezés érdekében. A Garancsi István-féle Property Market által felépítendő ingatlanegyüttes egyik épülete ugyanis egy toronyház, amit ezen a területen a hatályos szabályozás nem engedett megépülni, mert itt maximum 65 méteres házak emelkedhetnek, a toronyház viszont közel kétszer ekkora, 120 méteres lenne. Csak összehasonlításképpen: a Gellérthegy 130 méter magas, a budai Várhegynél az épület magasabb lesz. A fővárosban az eddigi két legmagasabb épület, a Bazilika és az Országház, de ezeknek csak egy csúcsa nyúlik 96 méterre, nem az egész épülettömbje.

Több építész ki is akadt arra, hogy a projekt zöld lámpát kapott. Érvelésük szerint a toronyház jelentősen rontaná a budapesti látképet, és "súlyosan megzavarná az eddig harmonikusnak mondható budai városképet".  Arról azonban kevesebb szó esett, a beruházásnak milyen következményei lehetnek a környék zaj- és légszennyezettségére, illetve hogyan változtatná meg a zöldterületek arányát.

"A 105/2016. (V.13.) kormányrendelet értelmében a BudaPart kiemelt jelentőségű ügy, azaz számos engedélyeztetési kötelezettség alól felszabadul. Miért? Mert a területre a 2024-es olimpia egyik helyszíneként számolnak."

Rosszabb, mint a szocialista panelek

Akik ellenzik Garancsi gigantomán toronyházát

A beruházás dimenzióit jól mutatja, hogy a garázsokkal együtt összesen 931 885 nm-t terveznek megépíteni (parkoló nélkül, lakásra 620 391), ez a fővárosi építési-fejlesztési szabályozást előkészítő 200 oldalas anyagban olvasható (erre előkészítő anyagként hivatkozunk a továbbiakban).
A beruházás volumene 350 milliárd forint, 30-40 ezer embernek lehet lakása az 56 hektáros területen. A terület beépítése sűrű lesz, az előkészítő anyag is úgy fogalmaz, "városias sűrűségű". Körmendy Imre a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke szerint egyértelműen túl sűrű lesz a beépítés, a telek méretének 4-6-szorosát tervezik megépíteni, azaz pl. egy 100 nm-es telekre 4-600 nm épület építhető.
Egy átlagos budapesti lakásban 2,3 ember él, vagyis itt hektáronként 1500 fővel lehet számolni. A fejlesztés 56 hektáron valósul meg.

 

Egy hektárra legfeljebb 4000 négyzetméter garázs és tetőkert jut cserjékkel, gyeppel, ez pedig fejenként két és fél négyzetméter zöldterületet jelent. A sokat szidott szocialista házgyári tömeglakások esetében ez hét négyzetméter volt. Ezt az egészségtelen fejlesztést – melyre több példa akad a fővárosban – Körmendy nem tudja támogatni.

A zöldfelületekről is szól az előkészítő dokumentum "az építésre szánt területek növényzetben szerényen ellátott, jellemzően tetőkertekkel dekorált épülettömbök lesznek, melynek környezetében a növényzet környezetállapot javító-humanizáló hatása csak kevéssé fog érvényesülni." A fejlesztésben két problémás pont is van, meg kell oldani a délkeleten álló Kelenföldi Hőerőmű fizikai elválasztását, illetve a Dombóvári út zaj- és légszennyezettségét.

Az előkészítő anyagban vázotl tervek szerint egy legfeljebb 20 méter magas zöldsáv határolja el a hőerőművet, amelynek a kéményei azonban így is ott éktelenkednek majd. "A tervezési területnek része a Kelenföldi Hőerőmű üzemi létesítménye, melynek területén számos légszennyező pontforrás található” – áll az előkészítő anyagban, amely arra is kitér, hogy a hőerőmű korszerűsítésén sok múlik a levegő tisztasága tekintetében – erre vonatkozóan nem tudunk tervekről. A beépítés rontja a levegő minőségét: "a nagy tömegű, magas házakat is tartalmazó épülettömeg az átszellőző hatást a közvetlenül mögötte lévő, de már tervezési területen kívüli területrészeken csökkenti, így ott a levegőminőséget rontja".  Részletek hvg.hu:  Kemény lesz a zajterhelés>>>
 

A cikkel kapcsolatban a Property Market Ingatlanfejlesztő Kft. az alábbi állásfoglalást küldte szerkesztőségünkben, melyet változtatás nélkül közlünk: 

„Ahogy korábbi állásfoglalásunkban is reagáltunk, a BudaPart projekt minden jogszabálynak megfelel, kiemelten a zaj- és környezetvédelmi, valamint a közúti forgalomterhelésre vonatkozó előírásoknak. A projekt kiválóságát mi sem bizonyítja jobban, hogy a legnevesebb, független szakmai fórumok beszélnek elismerően a Budapart projektről – mint például az egyik vezető nemzetközi építészeti szaklap, az Archdaily is.

 

Kapcsolódó anyagok:

Akik ellenzik Garancsi gigantomán toronyházát

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás