A mikroműanyagok több forrásból, így a műanyag palackokból lehúzott kortyok nyomán is a szervezetünkbe juthatnak. Mi áll a folyamatosan növekvő fogyasztás hátterében, miért költjük a csapvíz árának sokszorosát a boltok polcain sorakozó termékekre? John Jewell újságíró pár évvel ezelőtt az évszázad marketingtrükkjének nevezte azt, ami miatt a több millió tonnányi műanyag hulladékot termelő iparág felfutott.
Kevés olyan élelmiszer van ma Magyarországon, amelynek az egy főre eső fogyasztása évről évre olyan nagymértékben növekszik, mint a palackozott természetes ásványvízé – állapítja meg honlapján a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség. A magyarok lassan kezdtek el rászokni a palackozott víz fogyasztására, a kilencvenes évek elején az egy főre eső évi fogyasztás 3 liter/fő körül mozgott. A fogyasztás 1993-ban kezdett el lendületesen felfelé ívelni, innentől kezdve évente 20-30%-kal nőtt, és 2017-ben elérte az évi, fejenkénti 125 litert. Ezzel az eredménnyel az Európai Unió első négy országa között vagyunk – a szóda hazája igazi ásványvízfogyasztó nemzetté nőtte ki magát. Az eladás napjainkban is dinamikusan nő: a Nielsen felmérése szerint 2018 április végéig Magyarországon 332 millió liter ásványvizet, azaz 222 millió palackot adtak el 208,5 milliárd forint értékben. Az üzletág nemzetközi szinten is virágzik: a kétezres évek elején még mindössze 20-30 milliárd dollár volt a vízpalackozásban, egy előrejelzés szerint ez 2020-ra körülbelül 280 milliárdra fog ugrani.
Sok pénzt költünk tehát vízre, hiszen a palackozott ásványvíz ára 50 forintnál kezdődik, és ebből általában nem csak egyet veszünk. Igazán nem tűnik ez sok pénznek, de érdemes perspektívába helyezni a kérdést: a számot az ivóvíz árával összehasonlítva, akár könnyen félre is nyelhetünk. A csapvíz literjének ára ugyanis Budapesten körülbelül 0,22 forint körül alakul, de még a csatornadíjjal kiegészülve is legrosszabb esetben 0,5 forintról van szó.
De mi van a palackban?
Azt gondoljuk, hogy a palackban mégiscsak valami több lehet, mint ami a csapból folyik. Mi tehát az ásványvíz? Ásványvíznek nevezhetünk minden olyan terméket, amelynek összetételében az összes oldott ásványianyag-tartalom eléri a legalább 500 mg/l-es értéket. Valójában azonban a meghatározott érték, sőt 50 mg/l ásványi anyag tartalom alatti értéknél is használhatják az elnevezést, ilyenkor annyi a megkötés, hogy a „csekély ásványianyag-tartalmú" és a „nagyon csekély ásványianyag-tartalmú" feliratot kötelező feltüntetni a csomagoláson. Emellett pedig még jelen vannak a palettán azok a termékek is, amelyek valójában a csapvíz palackozott verziói.
Ami pedig általában a magyarországi csapokból folyik, abban körülbelül 300-500 mg/l között találhatók meg az emberi szervezet számára fontos anyagok, a kálciumtól a magnéziumig. Az az érdekes helyzet áll tehát elő, hogy sokszor az ugyanolyan ásványianyag-tartalommal bíró vizekkel kapcsolatban két, homlokegyenest eltérő módon viselkedünk: az egyikért pénzt adunk a boltban, a másikat pedig fogyasztás helyett gyakran a lefolyóba engedjük. Pedig az adatok szerint hazánkban a legtöbb helyen az ivóvízminőség megfelelősége 95 százalék feletti. A vezetékes ivóvíz minőségi követelményeit európai uniós irányelven alapuló kormányrendelet szabályozza, és alapvető elvárás, hogy az mentes legyen a kórokozóktól, valamint az egészséget károsító kémiai és fizikai anyagoktól. Talán nincs is még egy annyira ellenőrzött élelmiszer a piacon, mint a csapvíz. A palackozott víz és a csapvíz összehasonlításakor természetesen muszáj megemlíteni, hogy a csapvíz fizikai korlátok miatt leginkább az otthoni vízfogyasztást tudja kiszolgálni, míg a palackozott víz bárhol rendelkezésünkre állhat.
Mi tehát a nagy trükk?
A feljegyzések szerint az első palackozott vizet 1767-ben adták el egy bostoni gyógyfürdőben – írja A palackozott forrásvizek természetes története című könyvében Francis H. Chapelle. Az igazi üzlet azonban a 19. században kezdődött, amikor az üvegkészítési technológia lehetővé tette a tömeggyártást, ennek köszönhetően 1856-ra már 7 millió üveg ásványvizet adtak el évente. Akkoriban kétféle fogyasztóra számíthattak a palackozók: a gazdagokra és a városlakókra. A gazdagok a különböző fürdőkbe tett kiruccanásaikból tértek haza néhány palack ásványvízzel, hogy tovább élvezhessék annak gyógyító erejét. A városban élők számára pedig ekkor még ez volt a legbiztonságosabb folyadék-beviteli opció. Ám az 1920-as évekre a legtöbb USA-beli városban elérhető lett az ingyenes, szűrt, klórozott víz – ami egyébként igen jót tett a köz egészségének.
Mindennek ellenére a palackozott víz történetében ezután, az 1960-70-es években jött csak az igazi fordulópont: megjelent a PET-palack, amely tovább egyszerűsítette és költséghatékonyabbá tette a kis palackok tömegek számára történő előállítását, de ekkor indult a Perrier nevű francia gyár nagy léptékű, 5 millió dolláros marketingkampánya is, amelyben a palackozott víz tisztaságát, frissességét hangsúlyozták. Hamarosan pedig a márkák bővítették stratégiájukat, például sporteseményeken is megjelentek a palackokkal. De a cél és a háttérben meghúzódó asszociáció mindenhol egy volt: a palackozott víz fiatalságot, egészséget és a betegségektől való megszabadulást ígéri. A bevezetőben említett marketing trükk pedig azt takarja, hogy számos kampány a palackozott vizet a cukros üdítők egészséges és ajánlott alternatívájaként prezentálta, miközben a palackozott víz valójában a csapvíz alternatívája – legalább tízszeres áron. Az ásványvíz iparban igen találékonyan használják az egészséges életmód holdkörét a fogyasztás növelés érdekében.
Apró szépséghiba és a jövő
Nem szabad elfelejtünk, hogy miközben az ásványvizek marketingkampányai hosszantartó egészséget kínálnak, a palackozottvíz-ipar évente körülbelül 50 millió hordó olajat használ fel, a végtermékek által tartalmazott vízmennyiségnél több vízre van szüksége az előállítás során, illetve a PET-palackok gyártása révén több tízmillió tonna széndioxid-kibocsátásáért felelős – nem is beszélve a műanyaghulladékok problémájáról. Persze az ásványvíz ipar élenjáró szereplői is egyre inkább integrálják stratégiájukba a fenntarthatósági szempontokat, jelentős a fejlődés ezen a téren. Eközben a döntéshozók már dolgoznak rajta, hogy a közművek, így a csapvíz iránt is növekedjen a fogyasztói bizalom: október 23-án az Európai Parlament elfogadta az ivóvíz minőségének és hozzáférhetőségének javítását célzó szabályokat.
A tervek célja, hogy erősítsék a fogyasztói bizalmat a vízszolgáltatási hálózatban, terjesszék a csapvíz fogyasztását és csökkentsék a műanyagszemetet – a 2018-ban elfogadott műanyag-stratégia fontos eleme ugyanis, hogy 17%-kal csökkenjen a palackozott vizek fogyasztása.
Igyunk erre – egy pohár csapvizet!
Összeomlolhat a globális hulladék-újrahasznosítás rendszer
Az évtizedekig sikeresnek tűnő globális szelektív hulladék gyűjtési és -újrahasznosítási rendszer súlyosan megrendült idén, miután a korábban a legnagyobb papír- és műanyaghulladék-vásárlónak számító Kína 2018 elejétől elutasította, hogy a Nyugat szemétlerakója legyen. A szállítmányok előtt pedig egyre több más ázsiai ország is sorra lezárja le határait.
A fejlemények ébresztőt jelenthetnek a világnak, rávilágítva arra, hogy az újrahasznosítási rendszer eddig igazából nem működött megfelelően, ezért rendszerszintű változásokra van szükség.
