Hat pontban az EU-s megállapodásról

Megszületett a megállapodás az EU és Magyarország között a hazánknak szánt forrásokkal kapcsolatban.  Az EU miniszteri Tanácsának soros elnökségét ellátó cseh kormány tegnap későn este bejelentette, hogy megoldást találtak a Magyarország által blokkolt kérdésekre, és megegyeztek a magyar EU-s pénzek ügyében is.

A négy kérdés, amelyekben az EU-hoz akkreditált nagykövetek (COREPER) elvi egyezségre jutottak:
az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós támogatás;
a 15 százalékos globális minimumadó;
az 5,8 milliárd euró (közel 2400 milliárd forint) vissza nem térítendő támogatásra vonatkozó magyar helyreállítási terv feltételekhez kötött jóváhagyása;
és a jogállamisági eljárásban javasolt magyar EU-s pénzek felfüggesztésének ügye – az eredeti javaslatot mérsékelve, 2600 milliárd forintnyi forrás kifizetését függesztik fel. Részletek >>>

Jávor Benedek volt EP képviselő 6 pontban összegezte FB oldalán véleményét az EU-s megállapodásról:

1. Az elfogadott kompromisszum egyértelmű vereség az Orbán-kormány európai ambíciói szempontjából. Az alapvető fontosságú uniós célok (ukrajnai segítségnyújtás, globális minimumadó) vétóval fenyegetése sem volt elegendő ahhoz, hogy lényegesen felpuhuljon az EU álláspontja az uniós pénzekhez való magyar hozzáférést illetően. Mindkét ügyben úgy hátrált meg az Orbán-kormány, teljes egészében jóváhagyva az eredeti uniós célokat, hogy korábban ezeket döntő fontosságú konfliktusként keretezték itthon, a magyar gazdasági modell és az EU jövőjére vonatkozó fideszes álláspont sarokköveként hivatkozva a két ügyre. Az ukrán segítségnyújtáshoz szükséges közös európai hitelfelvétel tilalmát még törvénybe is kívánták foglalni. Ezen álláspontok teljes feladásáért cserébe minimális engedményt értek el, 3000 milliárd forint helyett nagyjából 2600 milliárd forintnyi forrás kerül befagyasztásra, amíg a kormány maradéktalanul nem teljesíti a Bizottság elvárásait. Kiderült, hogy a vétófenyegetések – ahogy Orbán egész politikai pályafutása – mögött semmilyen számottevő értékrendi választás, politikai elképzelés nincs, azok célja kizárólag a bazári alkudozás és a hatalom megtartásához szükséges eszközök biztosítása.

2. A konfliktus során kiderült, hogy az uniós intézmények adott esetben képesek és készek keményebb tárgyalófélként mutatkozni, mint amihez Orbán az elmúlt 12 évben hozzászokott, és amihez a stratégiáját igazította. A magyar pozíció a valóságban igen gyenge, és Orbán eddigi sikereit főképp annak köszönheti, hogy a blöffjeit nem hívta le senki. Ahogy tíz napja írtam, „Ebben az Orbán által bevezetett és előszeretettel alkalmazott zsarolós játékban jelenleg a tagállamok kezében erősebb lapok vannak, (…)Ha a kölcsönös fenyegetéseket mindkét fél valóra váltja, az Magyarországnak összehasonlíthatatlanul jobban fog fájni mint az EU-nak.” A valós erőviszonyok napvilágra kerülésével jelentősen be fog szűkülni Orbán játéktere az elkövetkező időszakban. Az EU megtanulta, hogy vétófenyegetéseinek erejét az azok kikerülését lehetővé tevő alternatív javaslatokkal akkor is alá lehet aknázni, ha az alternatívák tényleges megvalósításához igazából sem az uniós intézményeknek, sem a tagállamoknak nem fűlik a foga. Ennek tágabb perspektívában nagyon komoly jelentősége lehet a jövőben.

3. A megállapodás ráadásul nem zárja le a konfliktust, éppen arról szól, hogy az EU továbbra is szorosan monitorozni kívánja az uniós pénzek felhasználásának hazai gyakorlatát, és a forrásokhoz való hozzáférés csak akkor történhet meg, ha valamennyi feltételt teljesít a magyar kormány. Azaz Orbánék a két EU-s kulcstémában való meghátrálásért cserébe szoros ellenőrzést kapnak. A vita ráadásul még folyik a mostani megállapodás ellenére. Nem csupán a Helyreállítási Tervet kell uyganis jóváhagyni, az operatív programok forrásaihoz való hozzáféréshez (amelyek közül jelenleg háromnak az 55 százalékát zárolják) az év végéig alá kell írnia a Partnerségi Megállapodást is a Bizottságnak és a magyar kormánynak. Amennyiben erre nem kerül sor, Magyarország nagyjából 500 milliárd forintnyi forrást (a 2021-es keret negyedét és a teljes 2022-es kifizetéseket) végleg elbukhatja. A politikai alku megszületésével ebben a technikai ügyben is gyors rendezés várható, de még mindig van kártya a Bizottság kezében, miközben Orbánék nagyjából már mindent kiterítettek az asztalra. Az erőviszonyok egyenlőtlenségét ez is jól jelzi.

4. Ugyancsak figyelemreméltó a magyar kormány teljes elszigetelődésének folyamata. Vegyük észre: a határozott uniós fellépést a konzervatív közép-európai cseh kormány vezényelte le, és sem a hagyományosan szövetséges lengyelek vagy a hallatlan reménnyel várt szélsőjobboldali olasz kormány nem blokkolták, sem pedig a gazdaságilag nyakig érdekelt németek nem puhították végül lényegesen fel. A magyar kormány úgy maradt egyedül Európában, hogy a kezében lévő diplomáciai, zsarolási eszközökről kiderült, hogy jóval kevesebbet érnek, mint ahogy akár ők maguk, akár mások gondolták.

5. Mindazonáltal tévedés azt gondolni, hogy Orbán megsemmisítő vereséget szenvedett, az ilyen irányú ellenzéki kommunikáció alkalmas lehet a saját tábor feltüzelésére, azonban téves helyzetértékelésen alapul, és rövid úton csalódáshoz, kiábránduláshoz vezethet az ellenzéki szavazók körében. A kialakult konfliktusnak soha nem volt célja az EU részéről az Orbán-kormány megbuktatása, az alkalmazott eszközök pedig alkalmatlanok az átfogó jogállami és demokrácia deficitek felszámolására. A jogállamisági feltételességi eljárás vagy a Helyreállítási Terv „szupermérföldkövei” csupán az uniós források körüli korrupció relatív csökkentését célozzák. Még ezen korlátozott célok elérést illetően is lehetnek kétségeink, de szigorú végrehajtásuk és betartatásuk sem fog a sajtószabadság, a méltányos választási rendszer, a megszállt demokratikus intézmények vagy az akadémiai szabadság helyreállításához vezetni. Valamelyest csökkenthetik az uniós pénzeket övező korrupciót, és ez valóban eredményezhet a NER hátországában egyfajta destabilizáló hatású forrásszűkösséget, de emiatt főleg a Fidesz-rezsim harmadik-negyedik vonalának fájhat a feje, ők fognak kiszorulni az eddig bőséges pénzesőből. A rendszer tartópilléreit, legyenek azok gazdaságiak, intézményiek vagy jogszabályiak, nem rengeti meg az EU szigorúbb fellépése.

6. Az EU jelentős eredményeket ért el két, számára kritikusan fontos területen. Egyfelől az uniós adófizetők pénzének szigorúbb nyomon követése, másrészt a közös EU-s célok megvalósulását akadályozó magyar troll-politika visszaszorítása ügyében. Továbbra sincs azonban érdemi előrehaladás az átfogóbb jogállamisági problémák tekintetében, egyfelől mert a folyamatban lévő 7-es cikk szerinti eljárás alkalmatlan ezen célok elérésére, és továbbra is fennáll a 2013-as Tavares-jelentés fő konklúziója, miszerint az EU-nak nincs az alapértékeit és alapvető demokratikus jogait kikényszeríteni képes jogszabályi és intézményi apparátusa. Tíz év után ebben a tekintetben nem vagyunk előrébb. Másfelől a tágabb jogállamisági konfliktusban a lengyel kormány – miközben rendkívül gyanakodva figyeli Orbán oroszbarát kollaborációját – színtiszta önérdekből kitart a magyar kormány mögött, hogy megelőzze hasonló eszközök alkalmazását Lengyelországgal szemben. Ameddig a magyar választók nem fordulnak el Orbán Viktortól és politikájától, addig kívülről a rendszerét nem fogják megbuktatni – szemben a jobboldali összeesküvéselméletek kedvelt toposzával. A példátlanul kedvező külső környezet, amely stabilizálta az Orbán-rezsimet, azonban megszűnt. Most derül ki, mennyire képes megtartani támogatottságát a NER kríziskörülmények között. Most kell olyan alternatívát állítani vele szemben, amely fel is tudja szívni a várhatóan lemorzsolódó választókat.
Nyitókép: Orbán és Ursula von der Leyen: Arra tessék menni a szigorú ellenőrzéshez!