Hirdetés

Több évtizedes nemzetközi kutatás szerint a citromcápák visszatérnek szülőhelyükre, és ott adnak életet saját utódaiknak. Ez az első kutatás, amely a cápák kikelési helyére való, régóta gyanított visszatérését tudományosan bizonyítja, s ez hatékony érv a halászati szabályozások szigorításáért. A nagy fehér cápákat még azelőtt megölik, hogy megnőhetnének.

Kutatók a Bahama-szigetekhez tartozó Bimini szigeten majdnem két évtizeden keresztül kísérték figyelemmel a citromcápák viselkedését, s ezalatt több mint kétezer egyedet figyeltek meg, írja legfrissebb számában a Molecular Ecology nevű szakfolyóirat.

Annak ellenére, hogy a citromcápa vándorló faj, a 8-10 eleven utódot világra hozó nőstények mégis visszatérnek saját szülőhelyükre, és ott adnak életet saját kicsinyeiknek. A szakértők úgy vélik, ez a kutatás alátámasztja azokat az érveket, amelyek a halászati szabályozás szigorítását szorgalmazzák bizonyos területeken. Ilyen terület például a Bahama-szigetekhez tartozó Bimini környéke is, ahova nagy arányban térnek vissza a citromcápa nőstények.

A több mint tízéves kutatásban a szakértők több száz önkéntes részvételével az egyedeket befogták, majd DNS-mintát vettek tőlük, és a megjelölésük után visszaengedték őket. Ez a módszer lehetővé tette azonosításukat visszatérésükkor. A kutatók még nem tudják, mi idézi elő ezt az ingert a cápákban, de biztosak benne, hogy ez a többi cápafajra is jellemző. A tanulmány fontos lehet a természetvédelmi és halászati döntéshozatalnál. A szerzők azt remélik, ezután szigorúbb halászati korlátozások vonatkoznak majd a kritikus területekre, így a cápák háborítatlanul hozhatják majd világra utódaikat – írta a nol.hu.
 

A nagy fehér cápákat még azelőtt megölik, hogy megnőhetnének

A nagy fehér cápák nem élnek elég sokáig ahhoz, hogy elérjék őseik méreteit, helyette halászhálókban végzik, írja a Smithsonian Magazin blogja. A jelenlegi trendek azt mondják, hogy évről évre egyre kisebbek és egyre soványabbak az állatok. Noha a kicsivel kisebb méret nem lenne nagy probléma, populációs szinten ez mégis gondot jelent, mert ezek alapján kevesebb példány érheti meg az ivarérett kort, és így veszélyben van a faj jövője.

A nagy fehér cápák lassú növekedésűek, kifejletten akár 6,5 méteresek is lehetnek. Csak 15 éves korukban érik el az ivarérettséget, és akár 30 évig is élhetnek. Jó úszók, sebességük akár az 56 kilométer/órát is elérheti. A legtöbb nagy fehér cápát véletlenül fogják ki a kisebb halak halászata közben, de nagyon sok esik áldozatául a sporthorgászoknak és a trófeavadászoknak. Uszonyáért is vadásszák, az ebből készült leves az egyik legdrágább tengeri halból készült étel – írta az origo.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás