Hirdetés

“Járt utat a járatlanért el ne hagyj”- tartja a mondás. Különösen igaz ez a turistautak mentén, ahol akár súlyos helyszíni bírságot is kiszabhatnak a természetvédelmi őrök, ha tilosban járunk. A természetjárás közben többször találkozunk különböző védett természeti területet jelző táblákkal, de tudjuk-e melyik mit jelent és milyen következményekkel számolhatunk, ha tiltott területre tévedünk?

A kijelölt turistautakon a lelkes gyalogtúrázók és –  az arra kijelölt utakon – a bringások is élvezhetik a természet szépségeit, ám számos helyen láthatunk olyan leágazó erdei utakat, ösvényeket, ahol tábla jelzi, hogy a belépés engedélyhez kötött. Fontos például, hogy nem tekerhetünk mindenhol ahol a gyalogtúrázók közlekedhetnek, a kijelölt kerékpárutakról az illetékes erdőgazdálkodó honlapján lehet tájékozódni. Sokan csak legyintenek ilyenkor, mondván ugyan ki lehet az, aki ezt ellenőrzi és mi baj származhat belőle, ha tovább merészkedünk mint kellene, ám valójában könnyen szorult helyzetbe kerülhetünk miatta.

A természetvédelmi területet jelző táblák a leggyakoribbak, itt a területre beléphetünk a kijelölt utakon külön engedély nélkül, ám az ösvényekről nem érdemes letérni sem gyalog, sem kerékpárral hiszen nem tudhatjuk mennyire érzékeny az adott terület, s számos értékes növényt pusztíthatunk el azzal, hogy rátaposunk, esetleg kerékpárral ráhajtunk. Amennyiben mégis illegális felfedezőútra indulunk a jelöletlen utakon, a természetvédelmi őrök a természetvédelem érdekeit sértő tevékenység észlelésekor eljárást kell, hogy kezdeményezzenek az elkövető ellen.

Mátra 2017 decemberMátra 2017 december

Előfordulhat olyan eset is, hogy olyan táblát látunk kihelyezve, hogy “Fokozottan védett természetvédelmi terület, belépés csak engedéllyel.” A tábla mögött azonban egy hívogató madárles vagy éppen kilátó áll, melyhez látszólag, csak tovább kell sétálni az ösvényen.

Ebben az esetben csak akkor mehetünk tovább, ha a fokozottan védett terület határát jelző tábla után az utunk továbbra is jelzett turistaúton halad tovább!  Fokozottan védett területeket csak a jelzet turistautakon, vagy a belépésre jogosult személy vezetésével lehet látogatni. Ha a jelzett útról le akarunk térni, akkor külön engedélyt kell beszereznünk a természetvédelmi hatóságtól, melyet jellemzően csak kutatók kérnek meg.

Fóti Somlyó TVTFóti Somlyó TVTHol kérhetünk engedélyt?

A nemzeti parkok belépési engedélyhez kötött ösvényei, védett természeti területei esetében számos esetben találunk olyan bemutató házat vagy látogatóközpontot a környéken, ahol helyben kérhetünk túravezetést a területre. Fontos, hogy ezen területek csak szakvezető kíséretében látogathatóak.

Jó, ha azzal is tisztában vagyunk, hogy egyes nemzeti parkok területein találkozhatunk olyan tanösvénnyekkel, melyekre csak belépőkártya vásárlása után léphetünk be, szükség esetén pedig ezzel igazolhatjuk, hogy jogosultak vagyunk a területen tartózkodni. Mindig érdemes a lehetőségekről előre tájékozódnunk az adott területen illetékes nemzeti parkok honlapján, vagy telefonszámán.

 

A nemzeti parkok területein kívül eső engedélyköteles területekre engedélyt a természetvédelmi hatóság adhat ki, ám többnyire ezt csak kutatási céllal adják meg magánszemélyeknek és az engedély megérkezéséig több hetes átfutási idővel kell számolni.

 

Ha mindenképpen érdekel bennünket az adott terület állat- és növényvilága, érdemes informálódni, hogy indulnak-e szervezett tanösvény túrák, vagy például madárgyűrűzési bemutatók,  melyekhez csatlakozhatunk. Ilyen például Budapesten a Homoktövis tanösvény, melyre egyébként nem léphetünk be, de a Magyar Madártani Egyesület egész éven át szervez csoportos túrákat.

 

 

A természetkárosítás bűncselekmény

Ha valaki védett, fokozottan védett növényt vagy állatot károsít, pusztít el, akkor közigazgatási eljárás indulhat ellene, amelyet a természetvédelmi hatóság folytat le. A természetvédelmi bírság megállapítása során számos körülményt mérlegelnek, de a bírság összege akár több százezer forint is lehet. Fontos tudni, hogy természetkárosítás bűncselekménynek számít, így ennek fennállása esetén a természetvédelmi őrök rendőrt hívnak a helyszínre. Ez abban az esetben lép életbe, ha fokozottan védett állatban vagy növényben esett kár, vagy védett növényt vagy állatot károsítottak úgy, hogy annak természetvédelmi értéke meghaladja a fokvédettségi értékét, mely’ 100 000 forint.

Ahhoz, hogy ezt jobban megértsük, jó példa a védett növények esetében a hóvirág, melyből egyetlen szál eszmei értéke 10 000 forint, így ha egy olyan kis “csokrot” találnak nálunk, mely’ eléri a 10 szálat, rögtön feljelentéssel nézhetünk szembe. Ezzel szemben a gyapjas gyűszűvirág fokozottan védettnek számít, így már egyetlen szál leszedése esetén is büntetőeljárás indul az elkövetővel szemben.

A természetkárosítás bűncselekményi tényállásait a Btk. 242. és 243. §-ai állapítják meg. Védett élő szervezetre a 242. §, védett területre és Natura 2000 területre, védett életközösségre és élőhelyére, barlangra a 243. § vonatkozik.

Természetkárosítás 242. §
(1) Aki a) fokozottan védett élő szervezet egyedét, b) védett élő szervezet vagy az Európai Unióban természetvédelmi szempontból jelentős növény- vagy állatfaj egyedeit, feltéve, hogy azok külön jogszabályban meghatározott, pénzben kifejezett értékének együttes összege eléri a fokozottan védett élő szervezet egyedei esetében megállapított, pénzben kifejezett legalacsonyabb értéket, c) a vadon élő állat- és növényfajok számára kereskedelmük szabályozása által biztosított védelemről szóló EK tanácsi rendelet A és B melléklete hatálya alá tartozó élő szervezet egyedét jogellenesen megszerzi, tartja, forgalomba hozza, az ország területére behozza, onnan kiviszi, azon átszállítja, azzal kereskedik, illetve azt károsítja vagy elpusztítja, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a természetkárosítás az élő szervezet egyedeinek olyan mértékű pusztulását okozza, a) hogy az (1) bekezdés a) vagy b) pontja esetében az elpusztított élő szervezet egyedeinek külön jogszabályban meghatározott, pénzben kifejezett értékének együttes összege eléri a fokozottan védett élő szervezet egyedei esetében megállapított, pénzben kifejezett legmagasabb érték kétszeresét, b) amely az (1) bekezdés c) pontja esetében az élő szervezet állományának fennmaradását veszélyezteti. (3) Aki a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(4) E § alkalmazásában élő szervezet egyede: a) az élő szervezet egyedének valamennyi fejlődési szakasza, alakja, állapota, b) az élő szervezetek keresztezéseként és kereszteződéseként létrejött egyed, c) az élő szervezet egyedének származéka, ami alatt érteni kell az elpusztult élőlényt, valamint annak vagy az élő szervezet egyedének bármely részét, továbbá azt a terméket vagy készítményt, amely a felsoroltak valamelyikéből készült, illetve ezek valamelyikéből származó összetevőt tartalmaz.

Természetkárosítás 243. §
(1) Aki Natura 2000 területet, védett barlangot, védett természeti területet vagy védett élő szervezetek életközösségét, illetve azok élőhelyét jogellenesen jelentős mértékben megváltoztatja, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a természetkárosítás a Natura 2000 terület, a védett barlang, a védett természeti terület vagy a védett élő szervezetek életközössége, illetve azok élőhelye jelentős károsodását vagy megsemmisülését okozza. (3) Aki a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(4) E § alkalmazásában Natura 2000 terület alatt a természet védelméről szóló törvényben meghatározott fogalmat kell érteni.”

Vegyük komolyan a kihelyezett figyelmeztetéseket és tájékozódjunk előre, így elkerülhetjük a kellemetlen szituációkat és csak a természet szépségének emléke marad egy-egy gyalogtúra vagy erdei kerékpározás után.
További információk >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás