Hirdetés

A nyomozás még tart, gyanúsított még nincsen, viszont néhány érdekességet azért megtudtunk a nyáron a Debrői Tóth és Tóth borászat által csontszárazra kiszivattyúzott Tarna folyó ügyében zajló hatósági eljárásról. Az erkölcsi ítélet már megvan, a büntetőjogira még várni kell.

Portálunk úgy értesült, hogy az ügyben kirendelt szakértő két hónapot kapott szakvéleménye elkészítésére, amelyből még körülbelül másfél hátra van. Így lényegében év végéig kell nyilatkoznia arról, hogy milyen mértékű, és értékű kár keletkezett a borászat vízkivétele nyomán a Tarna flórájában és faunájában. Valamint arról, hogy ezen károk mely része végleges és melyik részét lesz képes rehabilitálni a több hónapon keresztül Aldebrő alatt csontszáraz, mára viszont már újra vízet – még ha kevés vizet is – szállító Tarna meder.

Információink szerint az például már bizonyos, hogy a borászatnak a vízkivételre nem volt érvényes engedélye. Valamint az is kiderült, hogy a vízkivételhez használt két – jelenleg is bűnügyi zár alatt lévő – szivattyú közül a nagyobb méretűnek önmagában is jelentősen nagyobb a vízkivételi kapacitása, mint a Tarna aszályos időszakban mért vízhozama, így önmagában ennek a szivattyúnak a használata is lényegében azonnali, teljes vízhiányt okozott. (Emellett azonban a szintén illegálisan emelt gáton átbukó “maradék víz” kivételéhez a borászat még működtetett egy második, kisebb teljesítményű vízkivételi eszközt is.)

Úgy tudjuk, szintén megállapítást nyert a hatósági eljárás során, hogy az érintett borászat menedzsmentje – ahogy a jog fogalmaz – semmifajta “tevőleges megbánást” nem tanúsított. Ennek a ténynek azért lehet jelentősége, mert az úgynevezett “tevőleges megbánás” gyakorlása még akkor is enyhítő körülmény lehet, ha valakit egy katasztrófa előidézésében csak részfelelősség terhel.

Sőt, portálunk nemrégiben beszélt az egyik környékbeli tarnavédő aktivistával, aki egyenesen arról számolt be, hogy az őszi feldebrői bornapokon a borászat munkatársai arról beszéltek: főnökeik többször elmondták nekik, hogy “nyugodjanak meg, egyenként fogják levadászni azokat, akik beleköptek a levesükbe és a Tarna szivattyúzásának ügyét bolygatják”

Úgy tudjuk megállapítást nyert az is, hogy a borászat a meder teljes kiszáradása után semmifajta kárenyhítést nem kísérelt meg.

Mint emlékezetes a térség gazdái közül számosan – akiket semmifajta felelősség nem terhelt a kialakult helyzet miatt – vizet, traktorokat, tartályokat ajánlottak fel annak érdekében, hogy a még megmaradt vízi élővilág számára, a meder mélyedéseibe vizet juttassanak. Volt olyan egri üzletember, aki a kiszáradást követő hetekben több millió forintért vásárolt vizet az állatok mentéséhez.

A Debrői Tóth és Tóth Borászat azonban mindezekben nem vett részt, sőt a helyiek elmondása szerint még az ügyben a Füzesabonyi Rendőrkapitányságon megindított büntetőeljárás alatt is fenyegetéseket kaptak a borászat dolgozóitól a Tarnát védő aktivisták.

Szintén érdekes, és akár üzenetértékűnek is tekinthető fejlemény, hogy november 14-én a világhírű kompolti növénynemesítő, Fleischmann Rudolf halálának napján, a Kápolnai Macskaárvaházban rendezett  megemlékezésen nem csupán az alapítvány világhírű autóversenyző, négyszeres Európa bajnok és világbajnok kuratóriumi tagja, Kiss Norbert, Horváth Lajos (Laller) tereprally Európa bajnok, valamint a Szurkolók az állatokért mozgalom, és a Noé Állatotthon vezetői vettek részt, de Ignácz Balázs Heves megye főispánja is, aki beszédében  úgy fogalmazott: nagyszerű érzés, hogy világhírű magyar sportolók is részt vállalnak a Tarnamente természeti értékeinek, flórájának és faunájának őrzésében, védelmében.

Ignácz Balázs főispán (jobbra) Bóday Pál és Kapin Ricsi a Szurkolók vezetője Kápolnán 2022 nov. 14.

Információink szerint számos más heves megyei közszereplő mellett a mezőgazdasághoz szakmailag ezer szállal kötődő, egyébként Kápolnai származású főispánt is rendkívüli módon megdöbbentették a Tarnával történtek. Az ünnepségen egyébként részt vett Szomszéd Lajos egri üzletember, aki megerősítette: anyagi segítséget kíván nyújtani egy a Tarna élővilágát a forrástól a Zagyva torkolatig bemutató munka elkészítéséhez, amelyre már fel is kérte Gyetvai Péter kompolti természetfotós, ökoturisztiukai szakújságírót.

– Szeretnének egy a nagyközönség, és a közoktatás számára is hasznos anyagot összeállítani, amelynek elkészítéséhez például drónt is biztosítani fogunk Péternek, hogy minél látványosabb, egy laikus, vagy egy általános iskolás gyermek számára is élvezhető, átélhető módon lehessen bemutatni azt a felbecsülhetetlen természeti kincset, amit a Tarna térség állat és növényvilága jelent – fogalmazott az üzletember, hozzátéve: tervei szerint a készülő anyag a térség meghatározó hírportáljában, a kekesonline.hu-n folytatásokban is megjelenhetne majd.

Megkerestük Bóday Pált a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnökét, a Tarnát mentő civil polgári engedetlenségi akció egyik résztvevőjét, aki információink nagy részét maga is megerősítette, majd hozzátette: bízik a hatóságok alapos és lelkiismeretes munkájában, amelynek eredménye egy elrettentő erejű ítélet lehet, amely a jövőben mindenkinek elveszi a kedvét a természet elpusztításától. Ugyanakkor Bóday hozzátette: bármennyire is nyilvánvaló, hogy kik és milyen bűncselekményeket követtek el, a konkrét büntetőjogi felelősség megállapításával természetesen meg kell várni a bíróság jogerős ítéletét.

Bóday hangsúlyozta:

– Erkölcsi szempontból azonban az ügy számos szereplője már most világosan megítélhető, és ezt a történtek kiemelkedő tárgyi súlya miatt meg is kell tenni – mondta, hozzátéve: “mindenekelőtt ezt az alkalmat is megragadom, hogy köszönetemet fejezzem ki Eger város polgármesterének, alpolgármestereinek, a városi képviselőtestület független és Mi Hazánk-os képviselőjének, a Fidesz frakciójának, a helyi DK alapszervezet vezetőjének és tagjainak,  amiért bátran és egyértelműen kinyilvánították: annak a borászatnak, amelyre egy ilyen ökológiai katasztrófa előidézésének gyanúja vetül, nincsen helye Eger magas minőségű rendezvényein, így őket ezekről kitiltották.

Bóday szerint szégyen ugyanakkor, hogy az egri képviselőtestület két tagja, Mirkóczki Zita és Keresztes Zoltán nem támogatta, és megpróbálta megakadályozni ennek a rendkívüli ökológiai és erkölcsi erővel bíró határozatnak a megszavazását.

Tarna kiszáradóban 222 június  forrás: egerhirek.hu

– Az pedig külön elborzaszt, hogy Mirkóczki képviselő asszony egyenesen azzal kérkedett a nyilvánosság előtt, hogy “azt sem tudja, hol folyik a Tarna” – mondja a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke, aki nagyon bízok abban, hogy ilyen mentalitású emberek a jövőben nem kapnak szerepet és funkciót Eger és Heves megye közéletében.

Bóday egyébként azt is elárulta: az eset után olyan mértékű volt a természet és állatvédők felháborodása Mirkóczki Zita és Keresztes Zoltán viselkedése miatt, hogy a Tarna mentésében részt vevő természet és állatvédő mozgalmak nevében megkerestük a két ominózus képviselő pártja, az MSZP és a Momentum egy-egy vezető országos politikusát is. Ők, bár magánbeszélgetés során, de azt közölték, hogy számukra is elfogadhatatlan a két képviselő nagyfokú tudatlanságról és teljes ökológiai érzéketlenségről tanúbizonyságot tevő politikai viselkedése.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás