A banán közkedvelt gyümölcs. Sárga, vagy kékeszöld, piros, mélyzöld. Világszerte több mint ezerféle banánt ismernek, különböző méretekben és színekben – akad tömzsi sárga, alig 7,5 centis is –, az átlagember viszont a Cavendish típusú sárgával találkozik, amelynek legfontosabb termőterülete Latin-Amerikában található. Minden egyes ma ismert banán a Musaceae családhoz tartozik, és a világ legmagasabb egyszikű, lágyszárú fatermetű növényén található.
Alapvetően trópusi környezetben él, a világ mintegy 150 országában terem. Egy tudományos honlapon megjelent tanulmányból viszont kiderül, tévedünk, ha azt hisszük, mindent tudunk erről a gyümölcsféléről. Julie Sardos botanikus vezetésével több száz különböző banánfajtát vetettek alá genetikai vizsgálatnak, és kiderült, hogy sok bennük a közös, és az elemzés alapján három típusú vadbanánhoz kötődhetnek.
A probléma az, hogy a létrejött genetikai profil azt mutatja, ezt a három „ősbanánt” még nem fedezték fel, vagyis kihalhatott. A nyomok elvileg Új-Guinea szigetére vezethetnek, ahol a tudósok szerint több mint hétezer évvel előtt az ott élők domesztikálni kezdték a vadbanánokat, mert azok a bennük lévő magvak miatt szinte ehetetlenek voltak. A sokszínűséget az teremtette meg, hogy az átalakuló, és ízesebbé banánok először Ázsiában – a mai Malajzia, Indonézia és India területén –, majd a Föld más pontjain is keveredtek az ottani, szintén nemesítés alá vett vadbanánokkal. A banán sokszínűségéről >>>
A földkerekség legkedveltebb banánfajtája évtizedek óta a Cavendish-hibrid. Az általunk is nagy mennyiségben fogyasztott fajta most világszerte veszélybe került egy gombabetegség miatt.
Napjainkban a világ banántermesztésének több mint 90 százalékát, az úgynevezett Cavendish-hibrid adja. Ez a változat akkor került előtérbe, amikor rohamosan terjedni kezdett egy gombabetegség, a Panama-kór. A növények gyökerét megtámadó fertőzés azért jelentett különös veszélyt a világ banántermesztésére, mert a banánt nem magról, hanem ivartalanul szaporítják. Valójában tehát minden tő klónnak tekinthető, s így gyakorlatilag nincs genetikai változatosság az állományban. Emiatt egyrészt a természetes védettség sem tud kialakulni, másrészt pedig a tősarjakkal, amelyekkel szaporítják a banánt, a gazdák tovább is terjesztik a fertőzést- írtuk még 2015-ben.
A Panama-kór ugyan már az 1920-as években felütötte a fejét, ám az 1950-es évekre vált világossá, hogy az addig legnagyobb mennyiségben termesztett, de a betegségre különösen fogékony Gros Michel (más néven Big Michael) fajtát ki kell vonni a termelésből. Ekkor jött el a kórnak ellenálló Cavendish-banán ideje. Ez a fajta meglepő módon nem a trópusokról, hanem valójában a ködös Albionból származik. William Spencer Cavendish-ről, Devonshire grófjáról kapta a nevét, ugyanis a főrend kertésze nemesítette egy Mauritiusról származó tőből Chatsworth-ben, az 1820-as években. A grófi üvegházban nemesített növényből Cavendish néhány tövet ajándékozott John Williams misszionáriusnak. Ő ezt magával vitte Samoa szigetére, ahol olyan sikert aratott, hogy néhány évtized alatt szinte az egész világon elterjedt a fajta. A misszionárius azonban ezt már nem érhette meg: 1839-ben megették a térítésnek ellenálló bennszülöttek.
