A rovat kizárólagos támogatója

A járványhelyzet miatt az már biztos, hogy az idei, 20. Tatai Vadlúd Sokadalom az eddigiektől eltérő módon valósulhat csak meg. A tatai Öreg-tó partja most egy nagy rendezvény helyett több, kisebb vadlúd-figyelő programnak szolgál majd helyszínéül.

A COVID-19 járvány elleni védekezés kihat a hagyományosan november utolsó szombatjára szervezett, az utóbbi években már közel húszezer résztvevőt vonzó Tatai Vadlúd Sokadalom idei programjára is. A szervező Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) és Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület munkatársai azon dolgoznak, hogy természetszerető emberekhez – elsősorban az internet segítségével – eljuttassák a vadludak megfigyelésének élményét.

November 14-től december 20-ig minden szombaton és vasárnap szakértő kollégáink mutatják be a parton a Tatára érkező északi vadludak napi mozgalmát. A madarak reggel kirepülnek a táplálkozóterületre, míg este visszatérnek a biztonságot nyújtó Öreg-tó medrébe. Minden hétvégi napon egy reggeli és egy késő délutáni-esti programot tartunk. A madarak megfigyeléséhez több teleszkóp is rendelkezésre fog állni.

A Vadlúd Hétvégék mellett a Sokadalom eredetileg tervezett napján, november 28-a szombaton külön programok indulnak, többek között limitált létszámú szakvezetéses túrákkal 9-13 h között, a madarászversenyről történő élő bejelentkezésekkel és folyamatos internetes közvetítéssel.

A közösségi programok INGYENESEK, de a részvétel REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT. A limitált látogatószámot a járvánnyal kapcsolatos biztonsági intézkedések indokolják.
FONTOS! A vírushelyzetre való tekintettel a szájat és orrot eltakaró szájmaszk viselése a program helyszínén kötelező! A távcsöveknél a kesztyű használata elvárás. Kézfertőtlenítő a teleszkópok környezetében elhelyezésre kerül. Kérjük, ügyeljenek a megfelelő távolságtartásra és figyeljék a vonatkozó járványügyi szabályozásokat!

Részletek és regisztráció: https://www.mme.hu/eloterben-foszereplok-vadlud-hetvegek

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás