A rovat kizárólagos támogatója

96 éves korában elhunyt Felföldy Lajos, a 20. századi magyar botanika és hidrobiológia kiemelkedő jelentőségű alakja. Molnár V. Attila írásában röviden felvázolta a kutatói életpályát, beleszőve néhány Vele kapcsolatos személyes emléket.

Debrecenben született 1920-ban. A természet gyermekkorától érdekelte, korán kezdett rovarokat és növényeket gyűjteni, de egyetemi tanulmányainak kezdetén még zoológusnak készült. Végül Növénytani Tanszéken kezdett önálló kutatásokat, a debreceni Nagyerdő fatörzsein és ágain élő zuzmó- és mohaközösségeket vizsgálata. A városi levegő hatása az epiphyton-zuzmóvegetációra Debrecenben című cikke 1942-ben a világon másodikként vizsgálta a légszennyezésnek a zuzmókra gyakorolt hatását. Ezekben a korai években gyomnövény közösségek társulástani vizsgálatával is foglalkozott. A második bécsi döntés után követte Soó Rezsőt a kolozsvári Tudományegyetemre és ott is szerzett doktori fokozatot. (Fél évvel doktorátusának megszerzése után Soó 1943-ban „legtehetségesebb, legambiciózusabb és saját dolgozataiban legeredetibb tanítványaim egyike”-ként jellemezte).

 
Debrecenbe történt – a történelem alakulása által előidézett – kényszerű visszatérését követően jelentette meg a Növényszociológia című tankönyvet (ez a mű részben Soó előadásain alapul és kiadása tulajdonképpen a tanítvány és mester között kialakult kisebb konfliktusnak köszönhető).
 
Magyarországra történt visszatérését követően az akadémia tihanyi biológiai kutatóintézetében (a „csiborpatkolóban”) dolgozott. A Tihanyi-félszigeten és a Balaton-felvidéken foglalkozott vegetáció-tanulmányokkal, és bryológiával is, de érdeklődése egyre inkább növényélettani témák (vízforgalom, szárazságtűrés, fotoszintézis, növényi produkció, cellulózbontás, növényi kataláz) irányába fordult.

Ekkortájt foglalkozott kariológiával is, éppen akkoriban amikor hazánkban a liszenkoizmusnak megfelelően tagadták a kromoszómák és a gének létezését, azokat a nyugati reakcionista tudomány alaptalan dogmáinak beállítva. Lajos bácsi jóízűen mesélte, hogy budapesti „látogatói” is voltak Tihanyban, akik felhívták a figyelmét, hogy jobban tenné, ha a nem a nem létező kromoszómákat számolgatná, hanem inkább ivartalan hibridek előállításán fáradozna. (Az „elvtársakat” nem zavarta az éleslátásban az, hogy a kromoszómák mikroszkópban láthatók voltak hiszen Liszenkó akadémikus írásai világosan leírtak hogy nem léteznek. Ennél sokkal fontosabb volt a növényi vegetatív hibridek előállítása, ami senkinek nem sikerült, de Micsurin tanaiból tudták, hogy azoknak „létezniük kell…”).

 
A tihanyi években munkatársaival többek között kidolgozta egysejtű algák tömeges és axénikus termesztésének technológiáját. Ezután a VITUKI-hoz (Vízügyi Tudományos Kutatóintézet) került. Saját elmondása alapján akkoriban a hidrobiológiának átfogó, magyar nyelvű forrása nem volt, ezért a nemzetközi szakirodalomban történt elmélyülést követően megírta a tudományterület mai napig is alapvető, A vizek környezettana címet viselő magyar nyelvű könyvét (1981). Emellett életre hívta és szerkesztette a Vízügyi Hidrobiológia sorozatot és ebben megírta a hazai cianobaktériumok, a zöldalgák Desmidiales rendje és a zöldalgák Phytomonadina csoportja valamint a hínárnövények határozóit (Felföldy 1972, 1981, 1985, 1990).

Szakmai igényességét és esztétikai érzéket egyaránt jól illusztrálják ezek a kötetek, amelyekről kevesen tudják, hogy azoknak nyomdakész kéziratait önmaga állította elő mechanikus írógéppel (!).

 
Nyugdíjba vonulása után visszatért a botanikához, herbarizált és bejárt a Növénytár Herbarium Carpato-Pannonicum gyűjteményébe és az anyagot revideálta és vármegyék szerint rendezte. Munkáját később az ELTE Füvészkertjének herbáriumában folytatta.
 
1995 táján, a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárában ismerkedtem meg Vele. Az ezt követő években néhányszor volt szerencsém eljutni Vele terepre. Különösen emlékezetesek számomra a soproni, bátorligeti és nyirádi terepi sásismereti kurzusok (ezzel kapcsolatban lásd még: a Sás-határozó címet viselő Kitaibelia számot) valamint a Bodrogközben eltöltött napok. Ezeken a kirándulásokon tucatnyi (akkoriban) fiatal botanikus csüngött Lajos bácsi szavain, esténként pedig –nem ritkán vörösbor mellett – hallottunk Tőle kalandos életútjáról, a régi debreceni és tihanyi évekről, különösen Soó Rezsőhöz fűződő kapcsolatáról. E történetek közül nem egy megjelent (Felföldy 2000), és a világhálón is olvasható (különösen ajánlom a 76. oldaltól kezdődő részeket).

Megjegyzem: Lajos bácsi olyan hatással volt ránk, hogy az Általa annyira kedvelt, de a mi nemzedékünk által már alig ismert Paskievics-tarokk szabályait is megtanultuk. Ennek köszönhetően volt szerencsém tarokkozni is Lajos bácsival. Majdnem el is fogta egy XXI-esemet…

 
Legendásan öntörvényű ember volt, nehezen lehetett rávenni, hogy hivatalos tudományos (akadémiai) eseményeken részt vegyen, de arra például könnyen ráállt, hogy közös kirándulást tegyünk a Szigetközbe. Amikor 1998-ban megtaláltuk a magyar látonyát és ezt elmondtuk Neki, hamarosan megérkezett Debrecenbe és Vidéki Róberttel elkalauzoltuk, szerencsére Robi akkor néhány örökbecsű képet is készített Róla, amelyek közül egyet itt közreadok. E képen is látható Lajos bácsi arcán az az őszinte öröm és lelkesedés, amellyel a növények és a herbáriumi gyűjtés eltöltötték.

Felföldy Lajos 1998-ban Pocsajon, az „újrafelfedezett”  magyar látonya lelőhelyén (Vidéki Róbert felvétele)
 
Egyéniségének legjellegzetesebb vonásaiként szakmai sokoldalúsága, eredetisége és kreativitása mellett, karakán, szókimondó karakterére és a magyar szakmai nyelv iránt érzett harcos kiállására emlékszem leginkább.
 
Ui. jelen bejegyzés megírását jelentős mértékben inspirálta egyik Tőle kapott levél búcsúzása:
 

Az eredeti cikk Molnár V. Attila blogján olvasható részletes irodalomjegyzékkel.

 

2005 április 22-én a Magyar Tudományos Akadémián Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter a Föld napja alkalmából PRO NATURA DÍJAT adományozott 
Felföldi Lajos Felföldi Lajos Dr. Felföldy Lajos József Mártonnak, a biológiai tudomány kandidátusának, a flórakutatás, ezen belül a magyar flóra feltárása, megismertetése érdekében végzett hat és fél évtizedes elkötelezett munkájáért, továbbá a hazai biológusok természetvédelmi szemléletét a mai napig meghatározó vízminőség-védelem, az ún. „biológiai vízminősítés” alapjainak megteremtéséért és továbbfejlesztéséért, közelgő 85. születésnapja alkalmából

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek