Hirdetés

Az LMP azt kéri a kormánytól, hogy azonnal állítsák le a Zala megyei lápokat megsemmisítő tőzegbányászatot, és rendezzék az elvi védelem alatt álló hazai lápterületek helyzetét. Felül kell vizsgálni az Orbán-család érdekeltségeinek környezetvédelmi engedélyeit is.

Évek óta zavartalanul folyik a bányászat a jelentős természeti értékeket őrző Pötréte-hahóti lápvidéken. Természetvédők megkeresésére Jávor Benedek, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke 2010 végén tájékoztatást kért a Nyugat-dunántúli környezetvédelmi felügyelőségtől. A kapott információk alapján felmerült a gyanú, hogy a hatóság indokolatlan engedékenysége miatt a tőzegbányászatot végző cégek – köztük az Orbán-család érdekeltségébe tartozó vállalkozások – jogellenes engedélyek alapján dolgoznak.

Az is nyilvánvaló lett, hogy a természetvédelmi törvény által védett lápok helyzete országosan rendezetlen; a kiemelten védendő értékek közé tartozó területek a gyakorlatban sokszor egyáltalán nincsenek védett területként nyilvántartva. A helyzet feltárása érdekében a politikus januárban a jövő nemzedékek országgyűlési biztosához fordult. A megkeresés alapján az ombudsman átfogó vizsgálatot indított, amely jelenleg is folyik.

Az LMP meggyőződése, hogy a lápterületek kiemelt védelmét megfelelő hatósági munkával, a védettség egyértelmű kimondásával, és a természetet elpusztító tevékenységek leállításával a gyakorlatban is meg kell valósítani. A párt szerint ennek érdekében a zöldhatóságnak azonnal fel kell függesztenie, és felül kell vizsgálnia a tőzegbányászatot végző cégek, köztük az Orbán-család érdekeltségeinek környezetvédelmi engedélyeit. Sürgősen le kell folytatni a lápokra vonatkozó védetté nyilvánítási eljárásokat is, ehhez meg kell erősíteni a kormányzati zárolások miatt kritikus helyzetbe került környezetvédelmi hatóságokat és nemzeti parkokat. Emellett felül kell vizsgálni a szabályozást is; így el kell törölni a természetvédelmi célú hatósági eljárások földhivatali és egyéb díjait, amelyek komoly gátjai a természetvédelmi intézkedéseknek. Át kell gondolni a természetvédelmi törvény barlangokra és lápokra vonatkozó ún. ex lege védelmét, amely jelen formájában alkalmatlan a kiemelt természeti értékek megóvására.

A hévízi szálloda-beruházás, vagy a dunakeszi Auchan-ügy után a Pötréte-hahóti tőzegbányászat is egyértelműen bizonyítja, hogy a védett lápok helyzete tarthatatlan. Az LMP reményei szerint a kormányfő érintettsége nem lesz akadálya annak, hogy hatékony és gyors lépések történjenek a Zala megyei lápok megmentése és a hírmondónak megmaradt hazai lápok helyzetének rendezése érdekében.

Budapest, 2011. július 15.

Kapcsolódó cikk:  Orbán apja „elvileg védett” lápon bányászhat

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás