Májustól szeptemberig a kék vércsék a Fertő-tótól a Bajkál-tóig húzódó sík vidékek lakói. Életük nagy része azonban valódi föld körüli szárnyalás.
Már a késő nyári, kora őszi időszakban elhagyják a fészektelepet és táplálékban gazdag helyeken gyülekeznek. Kiemelkedő gyülekezőrégiók a Kárpát-medence keleti és déli részén lévő síkságok, melyeket a szeptemberi időszakban hetente vizsgáltak a szakemberek. 2016-ban a legnagyobb éjszakázóhelyen mintegy 1100 kék vércse gyűlt össze, az összes éjszakázón együttvéve 6680 példányt számoltak.
A Kék-vércse védelmi LIFE program évek óta tartó kutatásaiból az is kiderült azonban, hogy a Fekete-tenger nyugati és északi partvidéke is kiemelten fontos vonulási állomás. Legalábbis ezt mutatják a Kazahsztánban műholdas jeladóval felszerelt példányok is, melyek ebben a vércse kánaánban készültek fel a 8000 kilométeres vándorútra. Itt nem ritkák a több ezer, sőt tízezer kék vércsét számláló éjszakázóhelyek. Kollégáink idén két egymást követő héten 3500 és 5000 éjszakázó vércsét számoltak egy havaselvei (Vrancea megye, Románia) gyülekezőn.
Idén az Európai Unió LIFE+ alapjának támogatásával az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság, a Természettudományi Múzeum és a romániai Milvus csoport munkatársai még egy nagy lépést tettek, hogy megértsük ezt a lenyűgöző jelenséget. Több héten át kék vércséket fogtak be itthon és a romániai Baragan és Havaselve térségében genetikai mintavétel céljából. A több száz minta feldolgozása után reményeik szerint pontosabb képet kapunk majd, honnan származnak az átvonuló vércsék.
3500 éjszakára gyülekező kék vércse és rengeteg vetési varjú a romániai Haveselvén, Vrancea megyében 2016.09.13-án
(Videó: Solt Szabocs, MME).
A gyülekezés a kék vércsék afrikai vonulásának előjátéka, fő célja a megfelelő súly- és izomgyarapodás. A vonulási viselkedést a nappalok rövidülése indítja be, de vélhetően a hatalmas próbatételre való szociális ráhangolódás, az indulás közös időzítése, "finomhangolása" is fontos szerepet kap ilyenkor. A vércsék ideális esetben Európából, a Földközi-tenger partvidékéről elindulva pihenő nélkül, folyamatos hátszélben teszik meg az afrikai útjuk első állomásáig tartó szakaszt. Megszakítás nélkül 4-6 napig folyamatosan repülve jutnak el a Csád-tó vonalában húzódó, élelemben dús szavannákra. A felkészülésnek, elsősorban a tartalékok felhalmozásának és az időzítésnek kritikus szerepe van. Szembe szélben még az amúgy kitűnően repülő kék vércsék sem képesek ekkora távot egyben lerepülni. Ezért a nyár után az őszi változást hozó évszakzáró ciklont követően beerősödő északkeleti passzátszelek segítségét várják ki és keresik. Ha jól taktikáznak, a légáramlatok alkotta több ezer kilométeres, „égi futószalag” hátán egyvégtében repülhetik át a tengert és a sivatagot.
Nekünk pedig, akik itt maradunk, csak a ciklonok utáni hűvös idő és a műholdas jeladós madarak útjának követése marad.
