Hirdetés

Civilek tiltakoznak a Balaton partvidékének beépítése ellen. Környezetvédők szerint a turisztikai célú beruházások miatt veszélyben van a tó élővilága.

Közép-Európa legnagyobb tava, a Balaton belföldről és külföldről is vonzza a turistákat. 2016-ban kiemelt turisztikai fejlesztési területté nyilvánították, a kormány hazai és uniós forrásokból 365 ezer milliárd forintot különített el az infrastruktúra fejlesztésére, illetve szállodák felújítására, építésére. A környezetvédők szerint a tó élővilága került veszélybe.  Ismét veszélyben van a Csopak és Balatonfüred között elterülő Kerekedi-öböl nádasa a Nők a Balatonért Egyesület szerint. A természetvédelmi terület átminősítésére már tavaly nyáron is volt kísérlet, a civil tiltakozás azonban ezt megakadályozta.

Környezetvédők szerint épp ez okozhatja a terület vesztét, hiszen egyre több turisztikai célú ingatlan épül a tó közvetlen közelében.

„Azt vettük észre, hogy az elmúlt években a Balaton településein drasztikusan megsokasodtak azok a beruházások, amik közvetlenül a part mentén történnek, hatalmas környezetpusztításokat végeznek, fákat vágnak ki és nagyon magas minőségű nádasállomány tűnik el. Minél inkább elfogy a nádas, annál kevésbé szűrődik meg a Balaton vize. Többek között ennek köszönhető az is, hogy most már magasabb az algásodás a víztükrön és ezért pusztulnak a halak is” – mondja Badzsó Angéla az Összefogás a Balatonért szervezet társelnöke, aki szerint a Balaton teljes ökoszisztémáját veszélyeztetik a beruházások, úgy, hogy a helyben élő civil emberek szinte semmit nem tudnak arról, hogy mi történik a saját településükön.

A “zöld” Fidesz és a természetvédelem: A Fenntartható fejlődés bizottsága elutasította a Nagy Tavak Koalíció tavak védelmére alkotott határozati javaslatát!

Egyensúlyra kell törekedni a szigligeti polgármester szerint

Szigligeten tavaly lemondott az egész képviselő-testület – az akkori polgármester azzal indokolta a lépést, hogy bizonyos vállalkozókkal szemben védtelennek érezték magukat. Balassa Dániel, a község jelenlegi polgármestere szerint meg kell találni az egyensúlyt, hogy a terület fejlődhessen, de ne sérüljön a tó élővilága.

„Hogyha teljesen beépítjük és tényleg mindenhova betont húzunk meg kikötő teszünk meg sétányt meg akármit és nincsenek nádasok, nincsenek erdők, nincsenek természetes környezeti elemek, akkor a Balaton sokkal kevésbé lesz vonzó az emberek számára akár a belföldi, akár a külföldi turizmusban, mint most” – mondta Szigliget polgármestere.

A Balaton-törvény ellen tiltakoznak
Aggodalomra ad még okot a környezetvédők szerint, hogy nincs környezetvédelmi minisztérium, amely felügyelné a jogszabályok betartását, amelyek az Összefogás a Balatonért szervezet szerint egyébként sem elég szigorúak és nincsenek szankciók sem.

Nagy Tavak Koalíció demonstráció a Tatai öreg tónál Für Anikóval 2021 május 21. kép: Dörgő Zsuzsi Greenpeace

A Greenpeace és a Civil Kollégium támogatásával létrejött Nagy Tavak Koalíció Udvaros Dorottyával, Földes Eszterrel és Für Anikóval együtt álltak ki nagy tavaink védelmében a Fertő tónál, a Balatonnál, a Velencei-tónál és a tatai Öreg-tónál. A biológiai sokféleség világnapja alkalmából szervezett országos rendezvényen azt üzenték a döntéshozóknak: „Megvédjük a tavainkat, megvédjük a természetet.” A természetromboló nagyberuházások helyett az élővilág védelmére van szükség, és arra, hogy természeti értékeinket minden ember élvezhesse, ne csak egy kiváltságos elit. Azért a víz az úr! – Országos összefogásban demonstráltak a civilek a természet védelméért

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás