Hirdetés

A meglévő 23 kilométeres bringaút 80 százalékának felújításával, és a hiányzó 20 km megépítésével – 450 millió forintos állami forrásból – fejlesztik a Fertő-tó környéki kerékpárút-hálózatot.

A kormány a tartalékalapból különített el anyagi forrást – mondta Fersch Attila, a projekt megvalósításával megbízott Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság helyettes vezetője a tegnapi sarródi rendezvényen. A meglévő 23 kilométeres betoncsík 80 százaléka felújításra szorul, és mintegy 20 kilométer megépítése hátra van még egyebek mellett Balf és Fertőrákos, illetve Fertőd és Fertőújlak között. A beruházás eredményeként bővülnek a turizmus lehetőségei a térségben, és ami a biciklisek számára a legfontosabb: a tavat körül tudják majd kerekezni.

A Fertő-menti kerékpárút problematikája érinti a fertő-parti önkormányzatokat (Sopron, Fertőrákos, Fertőboz, Hidegség, Fertőhomok, Hegykő, Fertőszéplak, Fertőd, Sarród), valamint más állami (TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt., Magyar Közút Nonprofit Zrt.) és egyéb szervezeteket (Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület, Soproni Hegyközségi Tanács) is. E szervezetekkel együtt egy közös konzorcium valósítja meg a projektet. A projektindító rendezvényen konzorciumi szerződést kötött a nemzeti park igazgatósága a beruházásban érintett kilenc önkormányzattal és négy további érdekelt szervezettel. A konzorciumban társult partnerként részt vesz még a Győr-Moson- Sopron Megyei Önkormányzat, amelynek a jövőben komoly szerepe lesz a fejlesztések koordinálásban. Ugyancsak társult partner a Civilek a Fertő-tájért Egyesület és a Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága.

A kivitelezést a közbeszerzést követően tavasszal kezdik. A tervek szerint nyár közepéig elvégzik a felújításokat, és a további pénzügyi források függvényében 2014 tavaszáig elkészülhetnek a hiányzó szakaszok is.

Kapcsolódó anyagok:

Látványgazdaság Sarródon

Fellélegeznek a Fertő-tó nádasai

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás