Hirdetés

Átadták azt a több mint 4 kilométeres kerékpárút-szakaszt, amely Budaörsön át összeköti majd a fővárost és a környező településeket. Ehhez kapcsolódva tartották meg az V. Budaörsi Kerékpáros Felvonulást is.

Elkészült az a 4.2 kilométer hosszú kerékpárút szakasz, amely a Közép-magyarországi Operatív Program 67,7 millió forintos támogatásával valósult meg. Budaörs főváros felőli közigazgatási határától a Baross utca – Árok utca keresztezéséig épült meg ez az új szakasz. A tervek szerint, a teljes kerékpárút hálózat Budapest XI. kerületétől Budakesziig tart majd, összeköttetést biztosítva a Budaörsön lévő Budapesti út és Felsőhatár út kereszteződéséig, a Bazsalikom utcában és a Virág utcában már megépült kerékpárút, és Budakeszi belterülete között.

Wittinghoff Tamás polgármester szerint, ez az új útszakasz is hozzájárulhat ahhoz, hogy Budaörs bekapcsolódjon a kerékpáros turizmusba, illetve az itt élők közül is egyre többen kedvet kapjanak a biciklizéshez.
A beruházás az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-Magyarországi Operatív Program KMOP-2009-2.1.2 – „Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése Budaörsön” című, KMOP-2.1.2.-09-2009-0004 regisztrációs számú projekt keretében zajlott. Az uniós támogatást az önkormányzat is kiegészítette, így a beruházás bruttó 157,5 millió forintból valósult meg.
Ezzel a projekttel párhuzamosan fut Budaörsön a BICY elnevezésű nemzetközi kerékpárút tervezési pályázat, amely városi kerékpárparkolók, és a hozzájuk kapcsolódó lopás-gátló védelmi rendszerek tervezését, megvalósítását is lehetővé teszi majd.
A szervezők összekapcsolták az új útszakasz átadását a Fillari Team kerékpáros egyesület hagyományos évi biciklis felvonulásával.
És ugyanekkor adták át a BICY projekt keretében az iskolások számára kiírt „Bringázz Budaörs” logóterv pályázat díjait is.

További információ kérhető:
Polgármesteri Kabinet – Géczy-Gaál Szilvia kulturális ügyintéző tel: 06 20-933-6773

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás