Nemrég írtunk róla, hogy látványosan elkezdődött a Múzeumkert nagy rekonstrukciója: a beteg, balesetveszélyes fákat kivágták – melyek jogosságát az egy éve megtörtént szakszerű vizsgálatok igazolták. A csak ezt látó kommentelők megkongatták a vészharangot. Nem csak nekik érdemes elolvasni Bardóczi Sándor tájépítész gondolatait.

Szeretném jelezni, hogy semmilyen módon nem vagyok érintett a Múzeumkert tervezésében, kivitelezésében, műszaki ellenőrzésében és semmilyen szerződésem nincs a Magyar Nemzeti Múzeummal. Mégis és ennek ellenére jónak, szakmailag korrektnek ítélem meg, ami ott most kivitelezési szakaszba lépett és nem mehetek el szó nélkül a kert tervét érő támadások mellett.

Elsősorban örülök annak, hogy a Múzeumkert alápincézésének réme helyett (korábbi Múzeumbővítést célzó építészeti tervpályázat) komolyan felmerült a Magyar Rádió egykori területének, az egykori Eszterházy palotának a múzeumi funkcióba történő átengedése és ennek kapcsán talán az elveszett Eszterházy kert egy része is visszakerülhet majd a Múzeumkert – Pollack Mihály tér – Eszterházy palota térszerkezetbe. Hatalmas zöldfelületi és kulturális nyereség lenne ez a Palotanegyed számára. Ezért minden fórumon érdemes szót emelni. Nagyon remélem, hogy a Múzeumkert a mostani terveknek megfelelően és jó minőségben újulhat meg, üzemelése során pedig jól együtt tud majd működni a Pollack Mihály térrel, mint városi nagyrendezvényekre alkalmas térrel, s nem a kertet terhelik majd ezek a rendezvények. Erre most minden feltétel biztosítottnak látszik, már "csak" jól kéne kivitelezni, majd a kertet a történetéhez méltóan üzemeltetni.
És akkor most jöjjön egy kisokos a Múzeumkert körüli vitákhoz. Hátha van értelme.
 

Megújul a Nemzeti Múzeum kertje

Január 11-én a legfájdalmasabbal kezdődött el a Múzeumkert nagy rekonstrukciója: a beteg, balesetveszélyes fák kivágásával – melyek jogosságát az egy éve megtörtént szakszerű vizsgálatok igazolták. Még tavaly januártól márciusig a menthető fák faápolása folyt.
Több mint egy éves történeti és műemléki kutatási, tervezési, engedélyezési és kiviteli közbeszerzési előkészítő folyamat után,  megkezdődtek a Magyar Nemzeti Múzeum állami tulajdonban lévő telkén álló Múzeumkert megújításának kivitelezési munkálatai. Megmenekült pl. a jobb oldali mellvéd melletti japánakác, amely Kossuth temetésekor (1894) már 10-15 éves lehetett. A kert most megújul és olyan szép lesz, mint már nagyon régen nem és minden eddiginél korszerűbb is, hiszen az egész közműrendszer megújul alatta. 1855-57-es telepítés óta nem voltak itt ekkora munkálatok (közmű szempontből pedig sohasem). Méltó környezetet kap a Nemzeti Múzeum kertje, amit egykor közadakozásból hoztak létre.

Szeretnék most néhány dolgot tisztába tenni, ugyanis a Múzeumkert körüli vita kapcsán látszik, hogy ezek a dolgok egyáltalán nem teljesen tiszták sem a civil, sem az újságírói, sem pedig a döntéshozói térfélen.

1. A parkok és a kertek minden látszat ellenére az ÉPÍTETT KÖRNYEZET részei. A parkokat emberek tervezték, emberek hozták létre, emberek szükségesek a fenntartásához. Emberi beavatkozás nélkül tönkre mennek. Ahogyan a túlzott emberi terheléstől is. A parkjaink, közkertjeink olyan műalkotások, amelyek nem "tartalék beépítési területként" vagy "nincs ott semmi, egyelőre ültessük be egy kis zölddel"-alapon jöttek létre l’art pour l’art, hanem társadalmi igény volt rájuk és többnyire át lett gondolva a szerkezetük és funkcióik. Ezek lehet, hogy később újragondolásra szorulnak, de közparkokat rehabilitálni semmiképpen sem kötelező kapcsolt áruként elkövetett új épületekkel lehet, hanem elsősorban új szabadtéri funkciókkal. A park elsősorban szabadtér, elsősorban zöldterület, aminek minden más szempont alá van rendelve. Az épületek is. A Múzeumkert esetében azonban az épületnek van kertje és nem kertnek van épülete. Ehhez pedig alkalmazkodni kell. Ez egy fontos intézménykert, ami mindig is fontos szerepet játszott a zöldfelülethiányos belváros zöld infrastruktúrájában, mint közhasználat számára megnyitott kert, de a státusza soha nem volt közkert. Intézménykert volt keletkezése óta. Ezért ott mi vendégek vagyunk akiknek a múzeum házirendjéhez alkalmazkodnunk kell.

2. Egy park, egy kert rekonstrukciós munkáinál MINDIG A LEGOLCSÓBB tétel a növények ültetése. A földmunka, a közmű, a burkolat, a kiszolgáló létesítmények ennél mindig számosabb forrást igényelnek, de a park jó működéséhez nem megspórolhatóak.

3. A park, a kert NEM CSAK FÁKBÓL áll. Amire sokan gondolnak (ültessünk mindenhová fát), az nem park, az nem kert hanem ERDŐ. Egy parknak vagy egy kertnek legalább olyan fontos részei a gyepes tisztások, a vízfelület, a virágágyások, a sétányok, az utcabútorok, a világítás, a szobrok, a cserjék, adott esetben kisebb kerti építmények, épületek is, mint a fák, ehhez pedig arra van szükség, hogy ne ültessük agyon a parkot, mert minden fának saját térre van szüksége, ahol kiteljesedhet és nekünk a végső kiterjedését kell figyelembe venni. Ezen túlmenően a parkban szükség van nem fás területekre, amin átlátunk, ahonnan feltárulnak látványok. Ettől más egy park, mint egy faültetvény: a kompozíciótól, a fénytől, a szegélyek gazdagságától.

4. Nincs olyan park, nincs olyan intézménykert, ami működőképes tudna lenni burkolatok nélkül. A térkő nem főellenség. A térkő ellenesség egy clickbait túlhájpolt demagógia, ami szájhagyomány útján, a valós érvek ismerete nélkül terjed. A térkő egy olyan elemes burkolat, ami jól telepítve vizet képes elvezetni és az a víz helyben hasznosul a növények számára. Mindezeken túl nagy előnye, hogy közműrekonstrukció után újrarakható, amivel távlatokban spórolunk és nem kell nézni egy agyonszabdalt, toldott-foldott patchworkot helyette. Szemben az aszfalt és beton burkolatokkal, amelyeknek nincsenek ilyen jó tulajdonságaik. A szórt burkolatoknak vannak, nekik viszont nagyon nagy a fenntartásigényük. A térkő elterjedésének ez a fő oka, nem a "térkőmaffia". Az egy másik, bár súlyos kérdés, hogy a térkő jó alkalmazásának és jó lerakásának miért nem alakulhatott ki Magyarországon a kultúrája. Németország ebben is túl messze van.

5. Burkolat számos okból kell egy zöldfelületben. Tömegközlekedés, fenntartás, séta, kerékpározás, tűzoltóút, szemétszedés, rendezvények, teraszok. Ha ugyanis nincs burkolat, akkor majd kitapossák az utakat és a területeket (a sárban, hóban is) a felhasználók és a fenntartók. És az sem nem szép nem lesz, sem nem hatékony, de mindenképpen pazarló és tönkreteszi a növényzetet, amelyet drága pénzen létrehoztunk.

5. A történeti parkok, kertek örökségvédelem alá esnek. Erre a legtöbben magasról tesznek. Hivatalból is. Ezért a parkjaink a legsérülékenyebb épített örökségeink. Egy park történeti rekonstrukciója során nem cél megőrizni a későbbi korok dúlásait és tévcselekedeteit (beépítések, parkolók, felvonulási épületek) még akkor sem, ha már megszoktuk. Ez bizony bontásokkal jár. Cél viszont visszaadni a park keletkezésének eredeti szándékát, szerkezetét, hangulatát, de olyan módon, hogy az a mai kor igényeit is szolgálja.

6. Minden igény nem elégíthető ki egy zöldfelületen. Muszáj súlyozni, hogy mi az, amit elbír terhelésben egy park, mi az amit egy kert, és mi az amit nem. Egy kis belvárosi közkertben nem biztos, hogy minden olyan funkció kielégíthető, ami egy nagyvárosi parkban igen. De a nagyvárosi parkban sem elégíthető ki minden igény. Példának okáért ezért nem tervezünk múzeumot a városi nagyparkokba jobb helyeken (tehát nem Magyarországon). De aki azt állítja, hogy egy 2 ha-os, 700 fát tartalmazó történeti kertben elhelyezhető egyszerre piknikezőhely, fesztivál, több zöld, kevesebb burkolat, több gyep, de legyen több ember, de ne vágjanak ki fát, de legyen labdapálya, az elég messze jár a realitásoktól. Legalább olyan messze, mint a Városliget esetén a Múzeumi negyed koncepció.

A tervpályázatgyőztes TérTeam Múzeumkert rekonstrukciós tervének MNM oldalon elérhető legfrissebb változata

7. A park, a kert fenntartásának része az állapotvizsgálat és indokolt esetben a fakivágás is. Tudom, hogy messze nem alaptalan gyanakvás övezi minden fa kivágását de szeretnék a laikusok számára is könnyen és jól használható ökölszabállyal segíteni az eligazodásban, mert tulajdonképpen nagyon egyszerűen elválasztható az ocsú a búzától: ha egy fa azért lesz valahol hirtelen kivágandó, beteg és veszélyes, mert épületet, sportpályát, közutat, közművet vagy parkolót szeretne valaki építeni a helyébe, akkor erősen gyanakodjunk. Ha viszont a helyén egyébként valamilyen zöldfelület marad, netán új fát telepítenek, akkor higgyük el, hogy volt nyomós szakmai indoka az eltávolításának – írta  Bardóczi Sándor tájépítész FB oldalán