Hirdetés
greenfo/MTI

A világszerte tapasztalható korallpusztulás nem csupán az éghajlatváltozás számlájára írható: egy német kutatás szerint a tápanyagban dús üledékekben lakó mikroorganizmusok is tetemes szerepet játszanak a folyamatban.

A brémai Max Planck Tengeri Mikrobiológiai Intézet által folytatott kísérletekben a mikroszkopikus élőlények anyagcsere-folyamatai pár óra alatt elpusztították a korallokat. A kevés szerves anyagot tartalmazó üledékek ezzel szemben nem ártottak a csalánozóknak – írja a Der Standard című osztrák lap.

Eddig is ismert volt, hogy a folyókból érkező hordalékiszap halálos lehet a korallokra nézve. Az e mögött rejlő folyamatokra azonban eddig nemigen sikerült fényt deríteni – hangsúlyozták a biológus Miriam Weber és kollégái az amerikai tudományos akadémia folyóiratában.

A szakemberek laboratóriumban, illetve partközeli és nyílt tengeri korallzátonyokon folytatott kísérletekben mutatták ki, hogy az üledékekben zajló mikrobiológiai folyamatok oxigénhiányhoz és a savtartalom növekedéséhez (alacsonyabb pH-értékhez) vezetnek, ami végzetes következményekkel jár a korallok számára. A csalánozók szövetei ugyanis ilyen körülmények között lebomlanak. Ennek eredményeképp kénhidrogén keletkezik, amely gyorsítja a szomszédos korallok pusztulását. A szerves anyagok koncentrációjának függvényében így ezek az üledékek 15-48 órán belül végezhetnek a korallokkal.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás