A rovat kizárólagos támogatója

Ügyészségi vizsgálatot kezdeményez az Együtt – PM a Kossuth-téri mélygarázsépítés és a beruházáshoz kapcsolódó fakivágás ügyében, mivel súlyosan jogsértő elemeket talált az engedélyezés körül.

Az ökopárt és szövetségese sürgős eljárásban az engedélyező határozat visszavonását kéri az ügyészségtől. A beadványt jegyző Jávor Benedek szerint számos hatóság hibázott, illetve jogsértő határozatot hozott, amikor kiadta az engedélyt a Kossuth téri rombolásra. A Közép-dunavölgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség azzal az indoklással hagyta jóvá a több száz fa és cserje kivágásával járó beruházást, hogy "a Kossuth tér 1-3. szám alatti ingatlanon mélygarázs, látogatóközpont létesítésének jelentős környezeti hatása nincs, környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges".

A KDKTVF az V. kerület jegyzőjét nevezte meg a helyi természetvédelmi értékről nyilatkozni jogosult hatóságként, csakhogy a helyi jelentőségű védett természeti területekről nem a kerület, hanem a fővárosi önkormányzat jogosult dönteni. Ráadásul a fővárosi településszerkezeti terv a Kossuth tér egészét, így a tervezéssel érintett területet is védett kategóriába sorolja – vagyis egy hatáskörrel nem rendelkező szakhatóság téves nyilatkozata alapján döntöttek a növénypusztításról.

Kapcsolódó anyagok:

A fák után a civil részvételt is kivágták

Fairtással ünnepli a Fidesz a Föld napját

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás