Hirdetés

Április 30-ára minden eddiginél nagyobb létszámú örömbiciklizést tervez a Critical Mass. A 2004-ben indult mozgalom elérte legfőbb célját, a hétköznapi kritikus tömeget.

Naponta tízezrek közlekednek biciklivel a fővárosban. A terjedés legerősebb gátja nem az infrastruktura, vagy kedv hiánya, hanem a forgalomtól való félelem volt. E holtpont meghaladása szinte lehetetlen, ezért nagy dolog, hogy a kerékpárosok összefogásával mégis sikerült. Hiába volt mindig gyors, olcsó, praktikus a kerékpározás, ha mindenki lehetetlennek hitte. A több tízezres biciklis felvonulások ezt a problémát ugrották át, meghozva az első vállalkozók kedvét a kipróbálásra. Ez olyan jól sikerült, hogy egy tavaszi hétköznapon már 2800 kerékpáros halad át a Múzeum körúton, és 10 000 a Gellért téren. A bringa futótűzként terjed. A próbát tevők azonnal beleszeretnek. Tömegek mindennapjait frissíti, és közlekedési nehézségeit oldja a kerékpározás. Hiába nincs pénz vagy hely kerékpárutak kialakítására, a kerékpárosok számának növekedésével biztonságuk is rohamosan javul. Csak tavaly 13%-kal kevesebb balesetet szenvedtek el a budapesti kerékpárosok, pedig létszámuk ugrásszerűen növekedett.
 

Bringát emel a szervező

Bringát emel a Critical Mass szervező

 

A kerékpározás a szubkultúrából is kitört. Cégvezetők, idős nénik, divatos ifjak bicikliznek. A budapesti kerékpáros kultúra – Európában egyedi módon – a körülmények ellenére virágzik. Már olyan méreteket ölt, ami alapjaiban változtatja meg a belváros közlekedését, de a külvárosokban is növekszik a hatása. Új, kombinált közlekedési formák születnek. Autókban a parkolási zónahatárig szállított összehajtható biciklik, zsúfolásig telt pályaudvari kerékpártárolók, céges kerékpárok kisebb hivatalos ügyintézésekhez. A kerékpáros áttörés itt és most zajlik.

Gyors közlekedési eszköz

Gyors közlekedési eszköz

 

A Critical Mass megmaradt célja, hogy a főváros is felismerje a közlekedéstörténeti pillanatot. Rádöbbenjen hogy a civilek olajat találtak a kertben. Rengeteg nyugat-európai város erőlteti felülről ezt a nálunk alulról is magától burjánzó szemléletváltást. Jó lépés a Károly körút új kerékpársávja, az új főutca, a Margit híd kerékpározhatóvá tétele. Ahogy a város lehetőségei engedik, sürgős újabb és újabb útszakaszok áttervezése, már a kerékpárosok igényeinek figyelembe vételével. Kis ráfordítással nagy javulást lehetne elérni a jelenleg veszélyes, és a gyalogosok számára is borzasztó Andrássy úti bicikliútnál. Fontos hogy járdákra ne építsenek többé kerékpárutat, sőt indokolt lenne a régiek korszerűsítése, esetleg kerékpársávra cserélése. A bringások az új városvezetés új lendületére várnak.

Boldog kerékpárosok

Boldog kerékpárosok

Az I. Utolsó Critical Mass 2011. április 30-án, szombaton 16 órától kezdődik. Útvonal: Vérmező 16:00 – Attila út – Alagút – Lánchíd – Apáczai Cs. J. u. – Irányi u. – Ferenciek tere aluljáró – Erzsébet híd – Rudas fürdő – Erzsébet híd – Kossuth L. u. – Astoria – Károly krt. – Erzsébet tér – Andrássy út – Városliget Királydomb, bringaemelés 18:30. További tudnivalók >>>>

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás